3p

Plusz kétezer eurót lehet majd lehívni a 40 ezer eurónál olcsóbb elektromos autókra, az ugyanilyen árkategóriás hibridekre pedig plusz másfél ezer eurót adnak az eddigi szubvenciók mellé.

Az elektromos autók vásárlásához nyújtott együttes támogatások folytatásáról állapodott meg hétfőn este a német kormány a német autóipar szereplőivel - közölték mindkét részről a dpa német hírügynökséggel.

A terv értelmében megemelik az egész iparágat érintő támogatásokat, és a szubvenciók rendszerét újabb öt évre, 2025 végéig kiterjesztik. A több mint három éve bevezetett autóvásárlási prémiumok 2020 végéig vannak érvényben.

Az elektromos autók tömeges piaci bevezetését célzó, úgynevezett "autó-csúcson" Angela Merkel kancellár, valamint a szövetségi kormány néhány minisztere és tartományi miniszterelnökök mellett a VDA autóipari szövetség és az autógyártó cégek vezetői, beszállítók és a szakszervezetek vettek részt.

Megállapodásuk értelmében a 40 ezer euró (mintegy 13 millió forint) vételár alatti autók fogyasztói támogatását 4 ezerről 6 ezer euróra fogják emelni. Az ugyanilyen árkategóriába tartozó plug-in hybrid járművek vásárlási támogatását pedig 3 ezerről 4,5 ezer euróra. A terv szerint, amelybe a dpa betekinthetett, a német szövetségi kormány és az iparági szereplők a jövőben is egyenlő részt vállalnak az elektromos autózás bevezetésének szubvencionálásából.

A csúcstalálkozó előtt nem lehetett tudni, hogy mindkét fél hajlandó-e folytatni ezt a sémát, bár a Volkswagen csoport már jelezte, hogy hajlandó erre. A jelenleg érvényben lévő szubvenciós kerethez a német kormány és az autógyártók egyaránt 600 millió euróval (több mint 197 milliárd forint) járultak hozzá.

A csúcstalálkozó napirendjén szerepelt emellett annak a megvitatása, hogyan gyorsítsák fel a töltőállomások országos hálózatának kiépítését - ami kulcsfontosságú az elektromos autózás leendő sikerének szempontjából.

Németországban jelenleg 21 ezer töltőállomás működik, ami messze elmarad Angela Merkel hétfőn este említett elképzelésétől, miszerint a következő évtizedben egymillió töltőállomást kellene telepíteni. A kancellár hozzátette, hogy a kormány ehhez 3,5 milliárd euró (mintegy 1150 milliárd forint) támogatást biztosít. Az "autó-csúcs" előtt Angela Merkel részt vett a Volkswagen elektromos személyautója, az ID.3 sorozatgyártásának elindításán, Zwickauban.

Magyarországon jelenleg is az eredeti, még 2016-ban indult támogatási program van érvényben az e-autók vásárlásának támogatásra. A kiírás 21 százalékot, de legfeljebb 1,5 millió forintot biztosít 20 millió forint bruttó vételárig minden kérelemre, amely a feltételeknek megfelel. A program indulása óta csaknem 2 ezer elektromos jármű vásárlását támogatta így a kormány. Az első szakaszban még a gazdasági társaságok aránya majdnem 60 százalék volt, és csaknem 40 százalék volt a magánszemélyeké, a márciusban indult második fázisban már a pályázók kicsivel kevesebb mint fele gazdasági társaság, több mint 40 százaléka magánszemély, és a beérkezett igények alapján egyéni vállalkozók és önkormányzatok is egyre nagyobb arányban pályáznak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!