2p

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok - áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat csütörtökön ismertetett eredménybeszámolójában.

Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak.

Az MTI beszámolója szerint Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata. Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma.

Az omikron vírusvariánssal megfertőződöttek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel szorulnak sürgősségi ellátásra. Fotó: depositphotos
Az omikron vírusvariánssal megfertőződöttek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel szorulnak sürgősségi ellátásra. Fotó: depositphotos

A UKHSA csütörtöki jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus.

Egy dél-afrikai tanulmány megállapításai szerint az omikronnal fertőződött páciensek 70-80 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint azok, akik a delta variánst kapták el. Az Imperial College London egyetem klinikai vizsgálatának eredménye szerint 40 százalékkal kisebb a legalább egyéjszakányi kórházi tartózkodást szükségessé tévő megbetegedés kockázata az omikron esetében, az Edinburghi Egyetem tanulmánya pedig a delta okozta fertőzésekhez képest 65 százalékkal kisebb megbetegedési esélyt mutatott ki az omikron variánssal fertőződöttek körében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!