2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A szlovén kormány több intézkedést is hozott az energiaválság és a megélhetési költségek enyhítésére csütörtöki ülésén: november 1-jével megemelik a nyugdíjakat, 30 millió eurós támogatást nyújtanak az idősotthonok számára, valamint korlátozzák a távfűtés díját.

Ezt a szlovén közszolgálati televízió közölte az MTI szerint.

Luka Mesec munka- és családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: nemcsak februárban, hanem idén novemberben is indexálják a nyugdíjakat, jelen esetben ez 4,5 százalékos növekedést jelent.

Szlovéniában az átlagnyugdíj 777 euró (316 ezer forint), novemberben ez 35 euróval (mintegy 14 ezer forinttal) növekszik - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy az államnak évi 22-25 millió eurójába kerül az intézkedés.

A kabinet az idősotthonokat is segíti, erre a célra 30 millió eurót különített el. Támogatják az étkezés, az áramszolgáltatás és a fűtés költségeit, 12 millió eurót pedig a személyzet költségeire irányoztak elő - jelentette ki.

A magas élelmiszer- és energiaárak miatt az idősotthonok 30 százalékkal emelték volna a díjaikat, a kormány ezt most 4,5 százalékra korlátozta.

Mesec bejelentette, hogy a kormány tervezi a minimálbér megemelését is, amelyet az idén hozzáigazít a minimális megélhetési költségekhez, 2023-ban pedig az éves inflációs rátához.

A jelenlegi nettó 778 eurós minimálbér az idén 804 euróra, jövő évtől pedig 850 euróra (346 ezer forint) emelkedne - mondta Mesec.

Bojan Kumer infrastrukturális miniszter bejelentette: november 1-jével maximálják a távfűtés díját, és a kedvezményes árakat kiterjesztik az óvodákra, az iskolákra és az egészségügyi intézményekre is.

A rendelet a földgázt használó távfűtési rendszerekre vonatkozik, úgy, hogy a felhasznált földgázra árplafont határoztak meg, amely 73 euró megawattóránként (MWh), a 150 eurós piaci ár helyett - mondta a miniszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!