Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.

Az oltóanyagot Belgiumból szállították egy kamionnal, amely a Csatorna-alagútban közlekedő Le Shuttle járműszállító vasúti szerelvények egyikén kelt át a kontinensről Angliába csütörtökön késő este. A vakcinaszállítmányt az angliai terminálról egy elosztóközpontba vitték, amelynek helyszínét a brit kormány nem hozta nyilvánosságra. 

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) előző nap jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer/BioNTech-oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

A brit kormány tervei szerint az Egyesült Királyságban jövő kedden kezdődik az oltási kampány, és ehhez az első menetben 800 ezer adag vakcina áll majd rendelkezésre.

A Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ebből több millió már decemberben megérkezik.

Boris Johnson brit miniszterelnök az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen fejlesztett potenciális koronavírus elleni vakcinát (AZD1222) tartalmazó fiolát tart a kezében a Wockhardt indiai székhelyű gyógyszeripari vállalat telephelyén, a walesi Wrexhamben 2020. november 30-án. (Fotó: MTI/AP/PA/Paul Ellis)
Boris Johnson brit miniszterelnök az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen fejlesztett potenciális koronavírus elleni vakcinát (AZD1222) tartalmazó fiolát tart a kezében a Wockhardt indiai székhelyű gyógyszeripari vállalat telephelyén, a walesi Wrexhamben 2020. november 30-án. (Fotó: MTI/AP/PA/Paul Ellis)

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány 100 millió adagot rendelt. Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes csütörtök este a BBC televíziónak nyilatkozva elmondta: reméli, hogy a brit gyógyszerfelügyelet még karácsony előtt engedélyezi ennek az oltóanyagnak a forgalmazását is.

Van-Tam professzor hozzátette: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai "nagyon nagy számban" megkapják a vakcinát, és ha az oltóanyag valóban nagyon hatékonynak bizonyul, akkor a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a vakcinához. A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.