3p

Befejezte a végső tesztadatok feldolgozását a két cég, ez alapján 95 százalékban nyújt immunitást a koronavírus ellen az oltóanyaguk. Mindezt komoly mellékhatások nélkül.

Befejezte a végső tesztkör adatainak elemzését a Pfizer és a BioNTech, és azt találták, hogy még a múlt héten közöltnél is hatékonyabb a koronavírus-ellenes vakcinájuk. Mint ismert, a cégkettős a múlt héten adott új reményt a világnak, amikor bejelentették, hogy "több mint 90 százalékos" hatékonysággal alakít ki immunitást a koronavírussal szemben az általuk fejlesztett oltóanyag. A mai bejelentés szerint ez a hatékonyság a vizsgálat végére felkúszott 95 százalékosra. A cégek szerint ráadásul a vakcinának nincsenek komoly mellékhatásai.

A Pfizer és a BioNTech azt is közölte, hogy most már "napokon belül" elindítják a vakcinára a sürgősségi engedélyeztetési eljárást az FDA-nál (Food and Drug Administration, az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala).

A 95 százalékos hatékonyság közel megegyezik a Moderna által fejlesztett vakcina hatékonyságával, melyet néhány nappal ezelőtt jelentett be a rivális oltóanyag-fejlesztő cég.

A német Biontech gyógyszergyártó központja Mainzban 2020. november 9-én. (Fotó: MTI/AP/DPA/Arne Dedert)
A német Biontech gyógyszergyártó központja Mainzban 2020. november 9-én. (Fotó: MTI/AP/DPA/Arne Dedert)

A Pfizer és a BioNTech a vizsgálatban résztvevő több mint 43 ezer fő egyik felének a vakcinát adta be, a másik felének placebót. A vizsgálat végére 170 főnél jegyeztek fel koronavírus-fertőzést, közülük 162-en a placebóval oltott csoportból kerültek ki, a valódi vakcinával beoltottak közül csak nyolcan fertőződtek meg. Utóbbiak közül egyetlen egyén mutatott súlyos tüneteket. A placebóval beoltott, majd megfertőződött tesztalanyok közül kilencen mutattak súlyos Covid-tüneteket.

A cégkettős oltóanyaga a közlés szerint majdnem ugyanolyan hatékony a 65 év feletti, tehát legveszélyeztetettebb korosztálynál, mint a fiatalabbaknál. Ezt azért emelte ki a két cég, mert az idősebbek szervezete olykor kevésbé reszponzív a kezelésekre. A vakcina hasonlóan jól teljesített minden, a tesztbe bevont etnikai csoportnál.

A vizsgálatba bevont több mint 43 ezer főt leszűkítették egy 8 ezer fős mintavételi csoportra, náluk vizsgálták a lehetséges mellékhatásokat. A kutatók azt találták, hogy a leggyakoribb mellékhatás a fáradtság volt, és ez a nyolcezres mintavételi keret 3,8 százalékát érintette. Az alanyok 2 százaléka fejfájásra panaszkodott a második dózis beadása után. A visszafogott erejű mellékhatást azzal magyarázták, hogy a beadott vakcinadózis viszonylag alacsony volt.

A Pfizer-BioNTech fejlesztés egyvalamiben mindenképpen rosszabbul teljesít, mint a Moderna széruma: utóbbi 2 és 8 Celsius fok között hűtve 30 napig stabil marad. A Pfizer-BioNTech fejlesztése viszont csak legfeljebb 5 napig marad használható átlagos hűtési körülmények között tárolva, hosszabb idejű tárolás esetén mínusz 75 Celsius fokon kell lefagyasztani, hogy ne romoljon meg. A Moderna-szérum mínusz 20 Celsius fokon biztonságosan szállítható, a Pfizer-BioNTech szállítását az említett mínusz 75 fokon lehet csak megoldani.

Az Európai Bizottság éppen egy hete engedélyezte a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcina beszerzését. A megállapodás kezdetben 200 millió adag vakcina megvásárlását teszi lehetővé valamennyi uniós tagállam részére, valamint lehetőséget biztosít további 100 millió adag igénylésére. A magyar kormány erre azonnal rendeletben egyszerűsítette és meggyorsította a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát.

(FT, NYT)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!