Az ellenzéki kormányfő-jelölti választásról
Nem bánta meg, hogy visszalépett Márki-Zay Péter javára?
Röviden: nem.
És bővebben?
Ahhoz, hogy az ellenzék többséget szerezzen a parlamenti választáson, lehet, hogy más típusú kampányra van szükség, mint amilyent én tudtam volna hitelesen végigvinni. És az a fajta “bulldogság”, elszánt akarat, ami Márki-Zay Péterben benne van, igenis szükséges ahhoz, hogy eljussunk olyan szavazókhoz, akikhez nélküle nem tudnánk. Én minden erőmmel támogatom őt, ettől még lehetnek közöttünk véleménykülönbségek a politizálás tartalmi részét és talán a stílust illetően is. Ő nyerte meg az előválasztást, és senkinek semmi oka arra, hogy megkérdőjelezze a választók bölcsességét.
A visszalépése óta eltelt négy és fél hónap történései alapján nem érzi úgy, hogy máshogy kellett volna politizálni?
Csak azt a forgatókönyvet látjuk, ami megvalósult. Ebből nem következik az, hogy amik nem valósultak meg, azok előnyösebbek lettek volna az ellenzék számára. Nem tudjuk, mi lett volna, ha Dobrev Klára lenne a miniszterelnök-jelölt. Esetleg egy ipari mennyiségű gyurcsányozás. Ha pedig én, akkor meg egy ipari mennyiségű „Budapest és vidék”-szembeállítás.
De egy biztos: az ellenzék nagyon közel van a Fidesz legyőzéséhez, sokkal közelebb, mint bármikor az elmúlt 12 évben.
Az aláírásgyűjtés szombatján kint voltam a budapesti utcákon, és vidékről is sok mindent hallottam. Ezek alapján azt mondhatom, igenis van kormányváltó hangulat. És ne feledjük, ezt a választási rendszert élesben még soha nem láttuk működni. Csak úgy, ahogy ezt a Fidesz magának kitalálta: van egy egységes Fidesz és egy megosztott ellenzék. De azt nehéz előre látni, hogy mi történik majd most, amikor az ellenzék egységes és két nagy tömb áll egymással szemben. A választókerületek nagy többségében még soha nem volt valódi kampány az ellenzéki oldalon, mert nem volt valódi esély. Mégis, korábban a választókerületek közel felében a többség így is az ellenzéki pártok jelöltjeire szavazott. Bár volt közvéleménykutatóként elvileg van valamilyen fogalmam a választási matematikáról, csak azt merném jósolni: nagyon szoros eredmény lesz, ezért minden változást akaró polgár szavazatára szükség lesz.
A Gattyán-pártról, a Kétfarkúakról, a Mi Hazánkról
A végeredményt mennyire befolyásolhatják a két tömbbön kívüli pártok, mint például a Gattyán György-féle formáció, a Kétfarkú Kutya Párt vagy a Mi Hazánk mozgalom?
Nagyon kevéssé. Az emberek nagyon megtanulták, hogy vagy a Fideszre szavaznak, vagy a változásra. Márki-Zay Péternek igaza van, a döntés egyszerű: Fidesz vagy nem Fidesz?
A Fidesz mindig azzal operál, hogy meg kell osztani az ellenzéket, megtalálni a réseket és ott befurakodni, illetve kamupártokat feléleszteni.
Például abban egészen biztos vagyok, hogy a Gattyán-féle párt Rogán Antal megrendelésére jött létre.
Bárki bármit mond, ők a NER gazdasági holdudvarában vannak. Gyanúsan leálló NAV-vizsgálatok után indultak a választáson. Biztos vagyok abban, hogy Gattyán urat egyszerűen megzsarolták: vagy az adócsalók börtönébe megy, vagy a választási porondra. És amellett sem lehet elmenni, hogy a szavazóval és szervezettel nem, viszont végtelen mennyiségű pénzzel rendelkező társaság súlyos gondotlanságáért két fiatal biztonsági őr az életével fizetett. Elnézést kellene kérniük mindenkitől és gyorsan távozniuk a közéletből.
A Kétfarkú Kutya Párt egészen más ügy. A végtelenül beteg magyar közéletben felüdülés a jelenlétük, ami egyszersmind egyfajta lázmérője az ellenzéki politizálásnak. Ha az ellenzék egységes és erős, akkor a kormánykritikus szavazók az ellenzékre szavaznak, ha viszont úgy érzik, hogy esélytelen és béna, akkor egy részük a Kétfarkúakra. Ezért én nem tudnék haragudni rájuk, ha jól szerepelnének. Kár a kutyákat cseszegetni, inkább rá kéne venni a támogatóikat, hogy egyéniben ők is az ellenzéki jelöltekre szavazzanak.
A Mi Hazánk megint más tészta. Az oltásellenesekre és szélsőjobboldali szavazókra hajtanak, de az utóbbiaknak van egy sokkal egyszerűbb választásuk: a Fidesz. A Mi Hazánk többet visz el a Fidesztől, mint az ellenzéktől és az sem kérdés, hogy ha bejutnak a parlamentbe, akkor Orbánt fogják támogatni. Úgyhogy én nagyon drukkolok, hogy a Mi Hazánk a szavazatok 4,9 százalékát szerezze meg. (5 százalék a parlamentbe való bejutási küszöb — a szerk.).
A Fidesz esetleges újabb kétharmadáról
A neves politológus, Török Gábor a napokban azt mondta, még a Fidesz újabb kétharmados győzelmét sem zárná ki, ami ugye egymás után immár a harmadik ilyen arányú siker lenne. Mi a véleménye erről?
Török Gábor véleményét mindig érdemes komolyan venni, de most szerintem téved. A választás eredményét nem csak a napi politika fecsegő felszíne határozza, sokkal inkább a mélyben meglévő fundamentumok. Márpedig ezek drasztikusan romlottak a Fidesz szemszögéből 2018-hoz képest – a gazdasági közhangulat például sokkal rosszabb a drámai mértékű infláció miatt – és a Fidesz akkor is csak legfeljebb hajszállal tudott volna nyerni egy egységes ellenzékkel szemben.
Szerintem van nagyjából negyven választókerület, amit az ellenzék nagy valószínűséggel megnyer, de van negyven, amelyet pedig a Fidesz nem tud elveszíteni. A maradék 26 körzetet látom billegőnek.
És azt nem tudni, hogy mi történik egy billegő körzetben, amelyben még soha nem volt érdemi ellenzéki jelölt, kampány. A billegő körzetekben induló ellenzéki politikusok helyben erős jelöltek, akik előválasztáson küzdöttek meg a jelöltségért. Sokszor helyi kiskirályokkal, megkopott renoméjú fideszes jelöltekkel állnak szemben, akik az elmúlt években a hatalomba beágyazódtak, de ez általában a korrupcióval járt együtt, emiatt eléggé a szájukra vette őket a helyi közösség.
A mérvadó közvélemény-kutatások szintén szoros eredményt mutatnak, amiket én persze továbbra is nagyon fontosnak tartok, de részben a pandémia miatt ma már nagyon nehéz reprezentatív mintákat venni. Azért ne felejtsük el: volt már olyan, hogy szinte minden felmérés jókora Fidesz győzelmet jelzett előre, mégis kikaptak. 2002-ben. Én akkor debütáltam közvéleménykutatóként a Mediánban – amikor csak mi monduk azt, hogy az ellenzék nyerni fog. És az én 2019-es főpolgármesteri győzelmemet sem látta előre senki: vagy Tarlós győzelmét vagy döntetlent vártak. Simán győztem.
A főpolgármesterség vs. képviselőségről
Azt tartja, hogy ha az ellenzék nyerne, akkor is marad Budapest főpolgármestere – ahogy azt korábban kijelentette?
Igen. Persze, ezzel tartozom a budapestieknek, akik a feladattal megbíztak. De részt veszek a kampányban és rajta leszek a listán, ezzel is jelezve: Budapestnek, a városnak eminens érdeke a kormányváltás. A Fidesz politikája a város kivéreztetése azzal, hogy elveszik a bevételeinket, a város veszélyeztetése azzal, hogy megkurtítják az egészségügyre szánt pénzeket és újabban Budapest feldarabolásáról is beszél a miniszterelnök jobbkeze. A kivéreztetés, veszélyeztetés és feldarabolás politikájával szemben a szabad fejlődés áll, tehát itt Budapesten, mindeki a saját otthona jövőjéről is dönt április 3-án. Mivel azonban a tervek szerint rövid ideig parlamenti képviselő leszek, el szoktam játszani a gondolattal, hogy akkor élnék ezzel a lehetőséggel és
a tiszavirág-életű mandátumomat egy budapesti és agglomerációs ügyeket rendező, Magyarország szíve nevű törvényjavaslat benyújtására fogom használni.
És mi lenne benne?
Egyrészt érintené a közösségi közlekedés rendszerét, vagyis arra tennék javaslatot, hogy az állam, az agglomerációs települések és a fővárosi önkormányzat között milyen legyen a feladatmegosztás és a finanszírozás kiszámítható és fenntartható módja. Ma ez hiányzik, noha erre nagyon világos európai modellek léteznek. Az lenne a fontos, hogy a közösségi közlekedés azon logikáját, amelyet ma a BKK képvisel, miszerint a város megrendel szolgáltatásokat részben a saját, részben az állam, részben magántulajdonú cégektől, terjesszük ki az egész agglomerációra és a pénzt ennek megfelelően dobjuk össze. Ne legyen az, hogy Budapest beleroskad abba, hogy finanszírozza azokat a közösségi közlekedési rendszereket, amelyeket nagy, és remélhetőleg egyre nagyobb mértékben nem csak a fővárosiak használnak. Egységes menetrendre és egységes közlekedési tarifára van szükség az egész régióban.
Másrészt biztosan lesz a törvényjavaslatomban egy rész, amely az építési hatósági feladatokban világossá teszi az önkormányzatok kompetenciáját, védené a még be nem épített zöld területeket, csak a kötöttpályás közlekedés közelében engedne intenzívebb beépítést.
Harmadrészt, indítványoznék egy konzultációs testületet, amely az agglomerációs és a budapesti önkormányzatok munkáját hangolná össze, illetve törvénybe emelné a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa működését. Ez speciel egy olyan intézmény, amelyet megörököltem, de jónak tartom, mert kell egy partneri viszony a mindenkori kormány és a mindenkori fővárosi, illetve agglomerációs vezetések között, hogy ezeket az ügyeket közösen megoldjuk. Hiszen sok állami fejlesztés van, amiben szükséges a fővárosi partnerség, miközben sok olyan budapesti fejlesztés van, amelyhez kell a kormány együttműködése, s túl bonyolult ezt a sok ügyet egyedi megállapodások keretében elintézni.
Még az sem kizárt, hogy ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják, akkor a siker miatt nagyobb kedve lesz mégis a parlamentben tovább politizálni?
Ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják, akkor adottak lesznek a feltételek ahhoz, hogy lépésről lépésre olyanná tegyük ezt a várost, amire a budapestiek felhatalmazást adtak 2019-ben. És én ezt Budapest főpolgármestereként akarom és fogom irányítani. A törvényjavaslatom elfogadásával sikerülne az egész önkormányzati rendszer reformjába belevágni, a főváros és az agglomeráció legfeszítőbb kérdéseit rendezni. Ez esetben ennek a városnak a következő évtizedei abba az irányba mehetnek, amit én és feltehetően minden budapesti szeretne: vagyis, hogy a zöldfelületeit jobban védő, jobb közösségi közlekedéssel kiszolgált agglomeráció legyen.
Egyebek mellett a kormány által is elfogadott Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia is kimondja, hogy a főváros legnagyobb problémái nem Budapesten keletkeznek, hanem az agglomerációban, az oda való kiköltözés miatt onnan beáramló autóforgalom okán. Ez fenntarthatatlan helyzet, ami rossz az agglomerációs településeknek, rossz Budapestnek és ezen keresztül rossz az országnak is, hiszen mindig is ez a régió lesz a hazai gazdaság legfontosabb motorja. Ma Budapest Magyarország GDP-jének 38, míg az egész agglomerációval együtt majdnem az 50 százalékát adja, miközben a lakosság közel egyharmada él ebben a régióban. Ha ezt a motort fel tudjuk pörgetni, akkor azzal az egész ország jól jár.
Az Orbán-kormány és Budapest viszonyáról
S mekkora kedve lesz akkor folytatni a főpolgármesterséget, ha a Fidesz nyeri a választást?
A lelkesedésemre abban az esetben még nagyobb szükség lesz, mivel valószínűleg sokkal nehezebb lesz a helyzet. Az önkormányzati ciklus elején voltak az együttműködés felé mutató fontos lépések, amelyeket én megbecsülök és politikailag megsüvegelek. De, amikor kitört a koronavírus-járvány első hulláma, akkor volt egy, számomra éles váltás a kormány Budapesthez és az ellenzéki önkormányzatokhoz való hozzáállásában.
A járvány olyan kihívás elé állította a kormányt, mint még soha. 2010-ben beleültek egy gazdasági konjunktúrába, egy európai uniós pénzesőbe, miközben szűkítették a politikai verseny feltételeit, s úgy érezték, hogy életük végéig kormányozni fognak. Azt gondolták, annyi pénzt kapnak a “balek” EU-tól – amely ellen persze plakátokon jól felhergelik a lakosságot –, hogy nem lehet majd annyira rosszul kormányozni, hogy ez kiderüljön. S egyszer csak jött egy válság, egy valódi kihívás, amit nem is tudtak kezelni. Emberéletekben mérhetően bénák és alkalmatlanok. Ezzel szemben az önkormányzatok elkezdtek náluk ügyesebbek lenni a válságkezelésben, annak ellenére, hogy a kormány megpróbált minden felelősséget rájuk áthárítani.
Erre szemléletes példa, amikor ebben a teremben, ahol most beszélgetünk, ültünk 23 óra 59 perckor és vártuk azt a rendeletet, amit egy perc múlva alkalmaznunk kellett, amikor, még az első hullám idején a maszkviselésről vagy a közterület-használatról kellett rendelkeznünk. Ez nem kormányzás, ez röhej.
A kormány rettegett attól, hogy az önkormányzatok egy igazi válsághelyzetben jobban fognak működni, mint ők. Hiába a kormányzati lózungok, az tény, hogy a járvány kapcsán minden mutatóban jobban teljesített Budapest, mint a kormány. S hogyan lehet ezt lerontani? Hát el kell venni a fővárostól a pénzt, anélkül ugyanis senki nem tud kormányozni. Akkor indult el ez a kiszorítósdi, s nekünk egyszerre kellett elviselnünk a pandémia okozta kihívásokat és forrásvisszaeséseket – a közösségi közlekedés, a gyógyfürdők, és az egyéb fővárosi cégek jegybevételeinek drámai csökkenését –, ezekre jöttek rá azok a kormányzati intézkedések, amelyek csak még tovább szűkítették a gazdasági mozgásterünket.
Nem készülök arra, hogy ez a helyzet jobb lesz, ha az Orbán-kormány marad, hiszen miért is lenne jobb. Mondjuk az iparűzési adó megfelezését már végképp nem foghatnák a járványra, amivel kapcsolatban lehet vitatkozni arról, ez-e a leghatékonyabb gazdasági ösztönzés. Szerintem nem. De nekem nem ezzel van bajom, hiszen egy kormánynak joga van arra, hogy adjon a saját bevételei rovására kedvezményeket a gazdasági szereplőknek.
Azt viszont már, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyedüli érdemi adóbevételét csökkenti, és azt később nem kompenzálja, miközben más települések túlnyomó többségének meg igen, nem tudom másképp értelmezni, mint hogy a budapesti polgárokat a magyar kormány másodrangú állampolgároknak tartja, mert azt gondolja, hogy kevesebb pénzből is ugyanúgy tudnia kell működnie a fővárosnak, mint más településeknek.
Egyszóval, ha marad az Orbán-kormány, akkor pokoli nehéz időszak következik.
De nehezebb, mint az elmúlt négy év?
Hát annál nehezebb nem lehet. Nehezebb annál, mint hogy kivéreztetik, veszélyeztetik és fel akarják darabolni a várost? Nehezebb annál, mint hogy kamuügyeket kreálnak és súlyos százmilliókat tolnak bele a lejárató kampányokba? Hát, nem hinném, hogy ennél nehezebb lenne, bár a Fidesz fantáziája beláthatatlan, ha gonoszságról és aljasságról van szó. A velünk szembeni bosszúhadjárat 2020 márciusi elindulása előtt sem szerettek minket, de legalább tudtunk pragmatikus együttműködéseket kötni. Például, amikor belementünk abba, hogy a kormány építhet egy atlétikai stadiont, cserébe mi az Egészséges Budapest programból kapunk forrásokat.
Orbán Viktorról
Mikor találkozott utoljára Orbán Viktorral?
Két kormányülésen volt alkalmam részt venni az elmúlt közel két és fél évben, amióta főpolgármester vagyok. A második 2020 tavaszán, a járvány első hulláma idején volt, akkor találkoztam utoljára Orbán Viktorral. Azóta nem mutatkozott igény a miniszterelnökben, hogy a nemzet fővárosáról a megválasztott főpolgármesterrel beszéljen.
Budapest anyagi helyzetéről
Az idei költségvetésük fél évre szól. Mennyire kell aggódniuk a budapestieknek azért, hogy ha nyer a Fidesz, akkor leállnak a buszok?
Azon kell aggódni, hogy a főváros kevesebb pénzből hosszú távon nem tudja majd finanszírozni a közszolgáltatásait. Úgy, hogy közben van egy rekordmagas infláció. Például csak a BKV esetében az áramár-növekedés, amit mi nem tudunk bevinni a rezsicsökkentett kategóriába, 10 milliárd forintos többletkiadást jelent. Emellett emelkednek a bérek – hozzáteszem: Hál’ istennek és mi nem is tehetjük meg, hogy nem emelünk bért, mert akkor meg azért omlik össze a szolgáltatásunk, mert elmennek a munkavállalóink. A főváros működtetésének a költségei alapvetően tőlünk függetlenül nagy mértékben növekednek, miközben a bevételeink a 2019-es szinten vannak. Hiszen a legnagyobb bevételi forrásunkat, az iparűzési adót második éve felezik meg anélkül hogy – a többi önkormányzat nagy többségével szemben – ezzel kapcsolatban semmilyen kompenzációt nem kapunk. Emellett a Tarlós István idején 5 milliárd forintban meghatározott szolidaritási adó, amit befizetünk az állami költségvetésbe, most 35 milliárd. Csak ez a két intézkedés együtt évi közel 60 milliárdot vesz ki a város zsebéből.
Ma már a Fővárosi Önkormányzat nettó befizető a költségvetésbe, vagyis Budapest támogatja a kormányt és nem fordítva, ahogy azt fideszes politikusok szokták mondani könnyes szemmel. Úgy, hogy közben működtetjük az ország legnagyobb közösségi közlekedési rendszerét, színházakat, idősotthonokat, parkokat gondozunk, kátyúkat tömünk be.
Akkor nem igaz, amit Orbán Viktor az évértékelőjében mondott, miszerint “a kormány az ország erején felül fejleszti a fővárost”?
Az erőlködéssel egyetértek, mivel erőltetnek olyan projekteket, amelyeket a budapestiek nem akarnak. Mi nem szeretnénk több stadiont. Főleg olyat, amelyet az atlétikai vb miatt húznak fel és lehet, hogy nem is fog addigra elkészülni (az atlétikai vb kezdése 2023. augusztus 19-ére van kitűzve – a szerk.). Nem szeretnénk több, négyzetméteráron tízmillió forintos beruházást a Városligetben. Nem szeretnénk a Vár-projektet, ahol 36 milliárd forintból egy lovardát sikerült felépíteni. Ennyi pénzből Budapest le tudná cserélni az összes régi villamosát.
Vagy említhetem a Városligetbe tervezett, 50 ezer négyzetméteres Nemzeti Galéria épületét, amely, ha annyiból fog megépülni, mint a Magyar Zene Háza, akkor 500 milliárd forintba fog kerülni. Ennyiből ki lehetne alakítani Budapesten egy új metróhálózatot.
Magyarán, a kormányzati beruházások jelentős része azon az elven alapszik, hogy a miniszterelnök szemében Budapest egy Patyomkin-falu, ahol nem emberek laknak, hanem ahol a hatalom tud reprezentálni, stadionokkal és látványberuházásokkal. Az itt élő 1,7 millió embernek azonban nem stadion kell, meg nem a világ legdrágább zeneháza – amely egyébként nyolcvan százalékban a föld alatt van, tehát bárhol lehetne, vagyis teljesen feleslegesen veszünk össze azon, hogy miért kell ilyet a Ligetben létesíteni. A Vár-projekt pedig a Vár Horthy-korszakbeli reprezentációját hivatott helyreállítani, ahová közhivatalokat visznek, miközben egy modern közhivatalnak egy irodaházban kellene működnie, valahol a Belvárosban.
Ezeknél bizonyosan hasznosabb lenne a társadalom számára, ha például a 42-es villamos – Magyarország talán legrövidebb vonala – elérné a Havanna lakótelepet, az sokezer ember életét könnyítené meg. Ehhez nagyjából egy-két kilométer kellene pluszban.
Summa summarum, mi nagyon sok pénzt tudnánk spórolni a magyar kormánynak és a magyar gazdaságnak, ha mi mondhatnánk meg, milyen beruházások kellenek.
Persze nem akarok átesni a ló túloldalára, mert vannak nagyon fontos dolgok is – jellemzően a tervezőasztalon. A Budapesti Fejlesztési Központ (BKF) az elővárosi vonat stratégia megalkotása kapcsán nagyon fontos beruházásokat készít elő. De azért a fővárosban zajló állami beruházásokról mi nagyon szívesen lemondunk, és kérjük vissza a pénzt, hogy helyettük a város élhetőségét valóban javító beruházásokat csinálhassunk.
Azért biztos van még olyan állami beruházás, amit helyesel és Budapest hasznára vált, vagy fog válni.
Valóban, a kulturális beruházások között van olyan, amelyet én nagyon támogatok. Ilyen például az Eiffel-csarnokok kulturális célú hasznosítása, valamint az Operaház új játszóhelye. De nagyon tetszik a Közlekedési Múzeum koncepciója is. Ugyanakkor kifejezetten örülnék annak, ha a rozsdaövezeteket szépen, fokozatosan be tudnánk vonni a város vérkeringésébe – ez Budapest nagyon nagy rejtett tartaléka.
De előbb a rozsdaövezeteket ki kellene jelölni, mi azonban csak egyről tudunk.
Kétségtelenül ez is egy korrupciós csatorna. De én elsősorban az állami tulajdonú vasúti, logisztikai területekről beszélek, hiszen ez az alapvető koncepciójában nagyon erősen támogatandó elővárosi vonatfejlesztési stratégia részben arról is szól, hogy a városon belül a vonat legyen fejlettebb és kevesebb helyet igényeljen. Így nagyon sok terület szabadulhat fel, ahol nagyon jó fejlesztéseket lehet végrehajtani, akár új lakó-, akár új intézményi övezeteket is kialakítani. A rákosrendezői, józsefvárosi és ferencvárosi pályaudvar helyén szinte végtelen mennyiségben lehet állami vagy magánberuházásokat elindítani.
A B-tervről
Van azért B-tervük arra, ha nem nyer az ellenzék, miközben nem tudjuk, mikor cseng le végleg a járvány, mi lesz az orosz-ukrán konfliktussal, s kiszámíthatatlan, hogy a januárban 14 és fél éves rekordra (7,9 százalékra) ugrott éves infláció merre mozdul?
Természetesen van B-tervünk, de nem szeretnénk arra berendezkedni, hogy akkor elkezdjem számolni, mondjuk mennyi pénzt spórolunk azzal, ha a 4-es, 6-os villamos nem 2 percenként jár, hanem 10.
Őszintén szólva, ha választanom kell a társadalmi és a pénzügyi csőd között, én az utóbbira fogok voksolni. Ha tehát minket rátesz a kormány egy olyan pályára, amelyen a főváros nem finanszírozható, az derüljön ki. Inkább jöjjön a pénzügyi csőd, mint hogy megpróbálunk takarékoskodni, tönkretéve ezzel a város közszolgáltatásait.
Ugyanakkor az államadósság kockázatát nagymértékben rontaná egy csődbe jutó város. Már csak azért is bízom abban, hogy nem kell a rossz és a még rosszabb között választanunk, csak azért, mert a kormány bütetni akarja a rebellis Budapestet.
Közel vagyunk ehhez a csődhöz?
Egy darabig valahogy elketyegünk. De ez egy csapda, mivel mi, döntéshozók is úgy érezzük, hogy valahogyan majd kimozogjuk. A budapestiek meg azt megtanulták, hogy a kormány bünteti a fővárost. Aminek a következménye április 3-án meglesz, mert szerintem a Fidesz csúnyán ki fog kapni. Mind a 18 választókörzetben le lesznek szavazva a jelöltjeik – igaz, ebből még nem adódik, hogy az emberek látnák is a tényleges veszélyt. Ami pedig létezik.
A közlekedési beruházásokról
Mi lesz a Déli pályaudvarral?
Az építészeti értékét fontosnak tartom. Bár én egy antikommunista családban nőttem fel, s nem szeretem a szocializmust, azért ez a korszak ugyanúgy a történelmünk része. És azt, hogy dózeroljunk le mindent, ami akkor épült, nem tartom helyesnek. De ez egy másik kérdés. Valószínűleg abban igaza van a BFK-nak, hogy hosszú távon az ilyen típusú fejpályaudvarok inkább csak építészeti jellegű objektumok maradjanak. Hosszabb távon még a Nyugati pályaudvar csodálatos épülete is inkább csak egy építészeti örökséget fog hordozni, ha hátrébb húzzák a pályaudvart és a forgalmat a föld alá terelik. Ehhez persze meg kell valósulnia a Duna alatti vasúti átkötésnek, ami horribilis összegbe kerül. Fontos lenne látni, hogy a társadalmi hasznosság szempontjából ez egy megtérülő beruházás-e.
Az interjúra 2-es metróval jöttem a Deák térig, ahol ugye a hangosbemondó felkínálta az átszállást a 3-as metróra. De egyelőre csak a metrópótló buszra. Mikortól lehet a vasúti kocsikkal utazni, azaz hol tart a 3-as metró felújítása?
Van egy jó hírem a budapestieknek és egy rossz hírem a fideszes korifeusoknak: minden a menetrend szerint halad.
Májusban át tudjuk adni a forgalomnak a Kálvin tér, a Corvin negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat, 2023 közepére pedig el kell készülnie az összes munkálatnak. Vagyis Magyarország legnagyobb közlekedési beruházását, a 3-as metrót határidőre fel fogjuk újítani.
Persze az ilyen beruházások kapcsán mindig felmerülnek elszámolási viták. Például a 3-as metró ügyében jelenleg is vitában állunk a kivitelezővel. Nem akarok visszafelé mutogatni, de mi megörököltünk egy 2017-es közbeszerzési eredményt, amelyet akkor nem aktiváltak, 2019-ben meg egyből megindultak a viták arról, hogy a régi árak tarthatóak-e.
Megörököltük ezeket a vacak orosz kocsikat, próbáljuk őket megszeretni, egyelőre nem sikerült, de dolgozunk rajta… Van egy kötbérigényünk az orosz vállalkozóval szemben, amelynek az érvényesítését a magyar kormány finoman szólva nem segíti. Pedig ebből a közel 10 milliárd forintból klimatizálni tudnánk a kocsikat, a BKV munkatársai ehhez megtalálták a műszaki megoldását. És előrehaladott állapotban van annak a megtervezése, hogy meghosszabbítsuk a 3-as metró útvonalát Káposztásmegyerig. Ehhez nyilván a következő európai uniós költségvetés forrásait lehet felhasználni, hiszen Budapesten metró hosszú évek óta EU-s pénzekből épült.
Az EU-s forrásokról
Apropó, uniós források. Számolgatnak már, mennyivel nyújthatja Budapest takaróját az Európai Parlament friss döntése, miszerint az önkormányzatok a kormányuk nélkül pályázhatnak brüsszeli pénzekre?
Az egy nagyon fontos lépés, de azért ezt még sok további lépésnek kell követnie, hogy a városok által közvetlenül pályázható források növekedjenek.
Én mélyen meg vagyok győződve, hogy az EU-nek erősebben kellene építeni a városi szövetségekre, hiszen a legfontosabb célok eléréséhez, például a klímaváltozás vagy a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemhez elengedhetetlen a városok nagyon aktív részvétele.
Közép- és főleg hosszútávon tehát ennek a finanszírozási reformnak meg kell történnie. Rövid távon ennek akkor lehet jelentősége ha valamiért mégis marad az Orbán-kormány és Magyarország a kormány korruptsága miatt nem jut hozzá az európai uniós forrásokhoz. Ennél azonban sokkal egyszerűbb út, ha Márki-Zay Péter vezetésével új kormány áll fel, és az első intézkedései között csatlakozik az európai ügyészséghez, és akkor az antikorrupciós garanciák legerősebbikét megkapja az Európai Bizottság. Egyébként nem is olyan nagy baj, hogy az Orbán-kormány helyreállítási tervét nem fogadták el, mert az elég vacak. Most azt hagyjuk, hogy Budapest egy huncut vasat sem kapna abból az alapból, legalábbis a főváros céljaira nem. Nekünk mind a zöld, mind a digitális átállás, mind a szociális kohézió fejlesztése szempontjából sokkal jobb terveink vannak.
Például már fel is hívtam az ellenzéki miniszterelnök-jelölt figyelmét arra, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) a Helyreállítási Alapra (angol rövidítéssel: RFF) tavaly egy alternatív tervet rakott le az asztalra, amely részletesebb a kormány javaslatcsomagjánál és összehasonlíthatatlanul jobb is. Ez elsősorban nem is Budapest, hanem az egész ország érdekében sokkal jobb forrásallokációt feltételez majd.
Az önkormányzati konszolidációs javaslatainkról pedig múlt hét szerdán döntött a MÖSZ elnöksége, ezt próbáljuk eljuttatni a két miniszterelnök-jelölthöz, s kíváncsian várjuk, hogy melyikük fogja ezt támogatni.
Mi ennek a lényege?
Hogy az egész önkormányzati szektort konszolidáljuk és legyen egy érdemi partnerség a mindenkori kormány és az önkormányzatok között. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele, hogy az önkormányzatok visszakapják az elmúlt években elvett bevételeiket. A szövetség mind a két miniszterelnök-jelöltnek elküldte a javaslatait, kérve, hogy támogassák azokat. Mivel Márki-Zay Péter a MÖSZ elnökségi tagja, természetesen támogatja ezeket a javaslatokat. Most Orbán a soros, hogy ő is nyilatkozzon.
A további felújításokról, beruházásokról
És a Lánchíd felújítása is a tervek szerint halad?
Igen.
Az idén év végén vissza tudjuk adni a forgalomnak a Lánchidat, Budapest 150. születésnapján, 2023. november 17-én pedig reményeim szerint a teljes Lánchidat.
Várjuk a pénzt a kormánytól, hiszen a felújítás kapcsán tartoznak nekünk 6 milliárd forinttal. Ez nagyjából a beruházás áfatartalma, ami azt jelenti, hogy a kormány tulajdonképpen egy vasat sem áldoz azért, hogy Magyarország és Budapest első hídja meg tudjon újulni.
Egyébként az én főpolgármesterségem alatt indított valamennyi beruházás határidő előtt elkészült, vagy el fog készülni. Ez igaz a Blaha Lujza térre is, ahol szintén menetrend szerint haladunk, bármit is hazudik a lakájmédia, azt előreláthatóan ez év végén adjuk át. A Pünkösdfürdőben egy 7 hektáros partfelújítás szintén határidőre, ez év tavaszára készül el.
Ha már Lánchíd, fideszes körökben hallottam azt az igényt, hogy szükség lenne még egy-két új hídra. Egyetért?
Nyilván hosszú távon szükségesek ezek. Két híd tervezése is elindult. A Galvani-hídé előrehaladott állapotban van. Csakhogy nincs megnyugtató válasz arra, hogy ez a híd a pesti oldalon hová érkezhet és hogyan kötődhet be a pesti úthálózatba. Ráadásul e fejlesztés költségeiről keveset tudunk, de az feltehetően többszáz milliárd forint lehet.
Elindítottuk az Aquincum-híd tervezését is, amely kapcsán a kerületek véleménye enyhén szólva megoszlik arról, szükség van-e arra egyáltalán. Ne feledjük, ha egy hidat azzal a céllal építünk meg, hogy a forgalom egyenletesen eloszoljon, akkor azt mindenki szereti, ám ha az újabb forgalmat is generál, akkor mindenki ellenzi. A két híd kijelöli az úgynevezett Munkás-körutat, amely már nagyon régóta szerepel a fővárosi fejlesztési tervekben, vagyis, hogy a Hungária körúton kívül is kell egy körgyűrűt építeni. Budapest még nem beszélte végig azt, hogy erre valóban szükség van-e – erről előbb le kellene folytatni egy társadalmi vitát. Hiszen olyan hidak, amelyek a semmibe vezetnek, vagy a meglévő úthálózatba torkollnak bele, nem biztos, hogy megérik azt a pénzt, amennyibe kerülnek.
Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy kell új híd, de az én prioritási sorrendemben ez hátrébb helyezkedik el. Például a pesti oldali villamoshálózat fejlesztése számomra fontosabb és kevesebb forrást is emészt fel.
Az újabb vizes vb-ről, az olimpiai pályázatról
Örült annak, hogy 2017 után idén nyár elején Budapest ismét vizes vb-t rendezhet?
Annak semmiképpen nem, hogy a sajtóból értesültünk erről. Ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt tudjuk, hogy ez egy drága műfaj. Persze én is sportszerető ember vagyok, de úgy érzem, a kormány túl sokat épített arra, hogy a magyar nemzeti identitást az élsportonra alapozza.. Emiatt most e helyzet túszává váltunk. Miközben a magyar művészet, a kultúra, vagy a gasztronómia ugyanúgy lehetne ennek a nemzeti identitásnak a szerves része. Másrészt viszont, tetszik vagy nem, Budapesten olyan sportinfrastruktúra alakult ki az évek során, hogy innentől kezdve már annyi pénzünk van benne a legutóbbi vizes vb és az Eb-k (2020-ban a vízilabda, 2021-ben az úszó – a szerk.) megrendezése után, hogy az újabb rendezvényekkel tulajdonképpen futunk a pénzünk után.
Addigra talán már túlleszünk a pandémián, talán már újraindul a turizmus. Így, ha ennek adunk egy hátszelet egy világversennyel, annak én főpolgármesterként pedig nyilván örülök.
Elkezdődtek a szakmai egyeztetések arról, a főváros hogyan tud segíteni a vizes vb megrendezésében.
Egyébként az úszó szövetséggel, ugyanúgy, mint a többi sportágéval, normális, partneri a viszonyunk, tehát nincs szakmai vagy emberi típusú probléma. Ezért is felettébb furcsa, hogy a döntés előtt nem érezték a szükségét annak, hogy tájékoztassanak minket.
Az esetleges olimpiai rendezéshez hogyan áll hozzá?
Zuglói polgármesterként támogattam a 2024-es olimpiai pályázatot (2015-ben – a szerk.). Sportinfrastruktúra szempontjából Budapestnek hamarosan gyakorlatilag mindene meg lesz, ami egy olimpia megrendezéséhez szükséges. Azért tudok én árnyaltan gondolkodni, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy néhány hete jártam Barcelonában, amely azon kevés pozitív kivétel közé tartozik, amikor az olimpia megrendezését olyan városfejlesztéssel kötötték össze, amely sokkal jobbá tette a települést. Hiszen az olimpia rendezése kapcsán kapta vissza Barcelona a tengerpartját.
Viszont a magyar állam ma olyan mérhetetlenül korrupt, hogy valószínűleg egy olimpia kapcsán nagyon sok közpénz vándorolna magánzsebbe.
Ám mindezek ellenére bennem van nyitottság arra, hogy egyszer Magyarországon olimpia legyen – még ha ezzel nem is vagyok népszerű ellenzéki körökben.
Az én igazi szívügyem azonban egy olyan olimpia lenne, amelyet Budapest Pozsonnyal és Béccsel közösen rendezne. Már csak nosztalgiából is, mivel én nagy hibának tartom, hogy az európai hatalmak annak idején szétverték az Osztrák-Magyar Monarchiát.
Esetleg már fel is vetette ezt a két város első emberének?
Beszéltünk ilyesmiről, meg is lepődtek, de nem utasították el. Persze nyilván nagyon messze vagyunk attól, hogy egy pályázat összeálljon.
A Városháza-ügyről
Akkor maradjunk is még a jelenben. Mit szól ahhoz, hogy elődje, Tarlós István nemrég azt nyilatkozta önről, hogy könnyen befolyásolható személyiség, s a jelenlegi városvezetés ellentmondó nyilatkozatai miatt lehet gyanús a Városháza feltételezett eladása körül kirobbant ügy?
Ha könnyen befolyásolható lennék, akkor Tarlós István nem lenne Budapest díszpolgára. Erkölcsileg helyesnek tartottam, hogy ha valaki 30 évig szolgálta ezt a várost, polgármesterként, képviselőként, majd főpolgármesterként, akkor letett annyit az asztalra, hogy ha elmegy nyugdíjba, akkor ezt valahogyan illik elismerni. Én ezt egy európai, polgári és demokratikus gesztusnak tartom és nagyon szeretném egy európai, polgári demokráciában élhetnénk. Annak ellenére ragaszkodtam ehhez, hogy az engem támogatók nagy többsége nem értett egyet velem és próbáltak – Tarlóst idézve – befolyásolni.
Egyébként Tarlós úr, amikor utoljára érdemben beszélgettem vele, itt ebben a teremben, az átadás-átvételkor, azt mondta, szeretné azzal megőrizni a tekintélyét, hogy nem fogja az új városvezetés munkáját kommentálni. Én meg azzal szeretném az ő tisztes nyugdíjas éveit segíteni, hogy nem kommentálom, hogy mégis kommentálja.
De azért ne intézzük el ennyivel a Városháza-ügyet. Mi ezzel a helyzet?
Ennek az ügynek a tanulsága, hogy van egy új típusú, egyébként az orosz politikában jól ismert lejáratási technika, amilyet eddig a magyar belpolitikában még nem láttunk. Nevezetesen, ha nincs valódi ügy, akkor kreálunk egyet. Ez nem engem minősít, hanem az ellenfeleinket. Az pedig, hogy ehhez orosz hátterű oligarcha-családok (a célzás az egykori ÁÉB volt vezetője, majd tulajdonosa, Megdet Rahimkulov családjára vonatkozik – a szerk.) asszisztáltak, még inkább erősíti azt, hogy emögött van egy orosz kompromittáló gondolkodás. Ami pedig a Városházát illeti, nagyjából harminc éve a Fővárosi Önkormányzat mindig szembesül azzal a problémával, hogy ez egy nagyon szép épület, csak 40 százalékban folyosó. S mivel mi közpénzből fűtjük ezt a folyosót, joggal merül fel az igény, hogy ennél korszerűbb épületben lehetne a Városházát üzemeltetni. Ezzel együtt ez így is egy fantasztikus, műemlékjellegű létesítmény, amely egyébként a törvény által nevesítetten nem is forgalomképes. Ezért felfoghatatlan, miről is szól ez az ügy. Így csak arra tudok gondolni, hogy mivel a fővárost nem tudták valódi ügyekkel lejáratni, ezért megpróbálták az általuk generált dokumentumokkal besározni a becsületünket. Ez szerintem nem sikerült, nem tapasztalom ugyanis, hogy a budapesti választópolgárok ezt bevették volna. De azt nem tudom, hogy ez azokban a vidéki választókerületekben, ahol a Budapest-ellenesség az egyik meghatározó politikai narratíva Horthy Miklós óta, a főleg köztévét néző választópolgároknál hogyan csapódott le.
Mindenesetre arra büszke vagyok, hogy a közel két és fél éves főpolgármesterségem idején nem találtak semmi valósat, amire ezt az aljas és szánalmas hazugságot, amire a százmilliókkal kitömött lejárató kampányukat építették.
Ami nem csoda, hiszen mi valódi ügyekkel foglalkozunk, tisztességesen és átláthatóan működünk. Ha valaki összehasonlítja, hogy a fideszes vezetésű 5. és 7. kerület hogyan gazdálkodik a vagyonával, akkor mi csillagos ötöst érdemlünk. Tegyük hozzá: a kormányhivatal épp most akarja megakadályozni, hogy ezeket mocskos-ügyeket, a Völner-ügy belvárosi szálait kivizsgáljuk. Most szólok, nem fogják tudni megakadályozni a vizsgálatot, mert ezzel tartozunk a budapestieknek.
A választás és a népszavazás egyidejűségéről
Április 3-án nemcsak választás lesz, hanem népszavazás, amire talán a világban semigen lehet példát találni. Ez előnyös vagy hátrányos az ellenzéknek?
A mi népszavazási kezdeményezésünkön vajúdnak a választási szervek, mivel közel egy hónap alatt nem tudták megszámolni az általunk összegyűjtött aláírásmennyiséget, ami nekünk egy este sikerült. Vagyis nyilvánvalóan minden megtesznek azért, hogy a mi kérdéseinkről április 3-án ne lehessen erről népszavazást tartani. Ezzel együtt, ha végre érvényesítenék az aláírásokat, a parlament még mindig dönthet úgy, hogy kiírja ezt a népszavazást is április elsp vasárnapjára. Ha a Fidesz-többség netán ezt is megakadályozná, akkor is lesz népszavazás a Fudanról és az álláskeresők támogatásáról, csak azt a népszavazást úgy hívják, országgyűlési választás. Legyőzzük a Fideszt, és akkor Diákváros lesz, nem kínai elitegyetem.
Ami meg a kormány által gyermekvédelminek hazudott népszavazási kezdeményezését illeti, ez nagyon rossz ötlet volt. Kármentésként hozzákapcsolták a parlamenti választásokhoz, dehát láthatóan nem tudnak mi kezdeni vele. Orosz stock-fotókkal kampányolnak, amelyekről fájóan hiányzik az apa, hiszen ugye az ő szentháromságuk szerint neki is ott kellene lennie.
De nem akarom elviccelni a dolgot, mert az egész borzasztó és végtelenül szomorú.
Ez az ügy is azt mutatja, hogy a korábbi évekkel ellentétben a Fidesznek most nincs erős kampányüzenete, a propagandagépezete akadozik. Egy szó, mint száz, nagyon szoros eredmény várható, Budapesten az ellenzék biztosan tarolni fog és én legalább ötven százalék esélyt látok arra, hogy a választókerületek többségében is az ellenzék nyeri majd a választást. Mondom ezt úgy, hogy tudom, ehhez jelentős társadalmi többséget kell az ellenzéknek elérnie, hiszen a választási rendszer a Fidesznek lejt.
Akkor, ha jól sejtem, ezt is megváltoztatnák.
Mindenképpen. Más kérdés, hogy ehhez kétharmados parlamenti többség kell, amit az ellenzék győzelme esetén nem tartok kizártnak, de azért arra nagy téttel nem fogadnék. Hosszú távon nyilván egy tisztességes, demokratikus választási rendszer kell. Leegyszerűsítve mondom: hozzám a legközelebb a német szisztéma áll, amely egyszerre megőrzi az egyéni képviselet fontosságát, de egyúttal majdnem teljes arányosságot feltételez. Ez a választási rendszer nagymértékben hozzájárult a II. világháború utáni Német Szövetségi Köztársaság demokratikus stabilizálódásához. Az arányos választási rendszerek a konszenzus elvét hozzák vissza a politikába, s a konszenzus – egy fideszesnek bármennyire is furcsa – egy lassú és nehéz műfaj. Erről én tudnék beszélni egy hatpárti koalíció élén itt a fővárosban. De valójában a konszenzusos döntés mindig jobb eredményt hoz, mint az egyeduralom.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a választási témákban:
