3p

Ma nulla óra óta harmadfokú az árvízvédekezési készültség minden budapesti Duna-szakaszon: a hét második felében érkezik az évtized legnagyobb árhulláma.

Most hétvégén a vízügyi szakemberek számtalan, kívülről sokszor nem is látható védelmi intézkedést tettek meg, így kifolyókat és zsilipeket zártak le, felkészítették a víztermelő létesítményeket a biztonságos árvízi üzemre, kikötőpontokat építettek ki - posztolta ki Karácsony Gergely a Facebook-oldalára. A védekezést szolgáló, föld alatti felkészülés utolsó lépései ma, azaz hétfőn történnek meg.

Hétfőn este nyolctól zárják le a budai és a pesti alsó rakpartot. Az ott parkoló autókkal mindenki el kell állnia legkésőbb hétfő délután, mert estétől a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság elszállítja az alsó rakpartról az ott maradt járműveket. Az előrejelzések szerint kedden délelőtt éri el a Duna az alsó rakpartot.

Egymillió homokzsák rendelkezésre állásáról gondoskodik a Fővárosi Csatornázási Művek a katasztrófavédelemmel és a védekezéshez igénybe vett alvállalkozókkal közösen; ebből hozzávetőlegesen 800 ezret a Margit-szigeten kell felhasználni. Annak érdekében, hogy a védekezés zavartalan legyen, kedd reggel 8 órától csak a védekezésben részt vevő járművek hajthatnak be a sziget védett övezetébe, illetve (egyelőre csak a sziget déli részén) a gyalogosforgalmat is korlátozni fogjuk. Magasabb vízállás esetén a Bem tér környékén a mellvédfalaknál átszivárgás jelentkezhet, ezek ellen szükség esetén homokzsákokkal védekezünk.

A Nánási–Királyok útjára hétfőtől szállítják az agyagot a háttöltés kiépítéséhez, ezért a járművek forgalmát itt is korlátozni kell. A következő napokban egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles háttöltés épül ki azért, hogy megtámassza a védvonalat.

Karácsony Gergelynek most nincs oka mosolyogni
Karácsony Gergelynek most nincs oka mosolyogni
Fotó: Facebook

A közösségi közlekedést illetően már kedden korlátozni kell a rakparti villamosok forgalmát, ennek pontos időpontját a közlekedési és vízügyi szakemberek közösen határozzák meg. A menetrendi változásokról a BKK Infó ad aktuális tájékoztatást. Nyolc méteres vízszint esetén a Batthyány téren is fokozott védekezési intézkedésekre van szükség, de ezt a mértéket előreláthatólag csak csütörtökön éri el a Duna.

Több árvízvédelmi szakaszon a 2013-as nagy árvíz után kiépített, új védelmi létesítmények most először vizsgáznak élesben, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy üzemszerű legyen azok működése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!