3p

Az egészségügy gyökeres átalakítása, a szívsebész kirúgása után meghalt beteg, a roskadozó sürgősségi ellátás, a távozó egészségügyi államtitkár és az új Nemzeti alaptanterv is szóba került abban az interjúban, amit Kásler Miklós miniszter adott a Magyar Időknek.

Szétválasztják a magán- és az állami egészségügyet

Ami évtizedek óta nem megy, úgy tűnik, Kásler Miklósnak hetek alatt sikerülhet: kidolgozták a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat. "Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani" - mondta. A legkritikusabb helyzetben lévő kórházak közül hat helyen folytat vizsgálatot az EMMI stábja, a tanulságokat lehetőleg januárban, de legkésőbb a jövő év első negyedévében szeretnék összegezni a kórházak gazdasági és pénzügyi tevékenységére vonatkozóan.

Heteken belül a kormány elé kerülhet a sürgősségi ellátásról szóló javaslat is, amelynek lényege, hogy a betegellátás célirányosan és szabályozottan történjen, hogy az országban egyetlen sürgősségi osztályon se kelljen a betegnek feleslegesen órákat várnia - fogalmazott a miniszter. Szerinte a sürgősségi ellátás elsősorban szervezési kérdés, és nem a személyi vagy tárgyi feltételekről szól.

Kásler Miklós. MTI Fotó: Kovács Attila

Alaposan meg kell vizsgálni, ha meghal egy beteg

A kardiológiai intézet vezető szívsebészének elbocsátásáról és a beteg haláláról az miniszter azt mondta a Magyar Időknek: nem igaz, hogy ő utasította a főigazgatót Székely László kirúgására. Kásler szerint minden esetben, amikor beteghalálról van szó, nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mi történt. Az eddigi belső vizsgálatok szerint nincs összefüggés az orvos kirúgása és a beteg halála közt - Kásler szerint a fontos kérdés az: lehet-e olyan orvos, aki többet engedhet meg magának, mint mások, esetleg mindent.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár a múlt héten mondott le, sajtóhírek szerint feszültté vált kapcsolata a miniszterrel, aki többször is átnyúlt államtitkára feje fölött. Az interjúban Kásler azt mondta: Nagy Anikó azért mondott le, mert gyermekekkel szeretne foglalkozni. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy Horváth Ildikó, a Korányi-intézet orvos igazgatója a legesélyesebb a posztra.

Nem biztos, hogy már jövőre életbe lép az új alaptanterv

Az új Nemzeti alaptantervet szeretnék jövő szeptemberben bevezetni, de nem mindenáron ragaszkodnak a dátumhoz. A tervezethez "tengeteg észrevétel, javaslat érkezett, köztük markánsabbak is. A korrekciókkal módosult az eredeti elképzelés, de a módosításokban a NAT tervezet készítői is jelentős szerepet kaptak" - mondta a miniszter. Benne lesz viszont a nemzeti értékek hangsúlyozása, megjelenítése már az óvodától kezdve.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!