6p

A tavalyi év legfontosabb eredménye az, hogy egyáltalán működik az orosz belkereskedelem, csaknem olyan mértékben, mint az ukrajnai hadműveletek előtt. Mások az áruk, a gyártók, a beszállítók, az ellátási láncok, de sikerült az üzletágnak életben maradni – mutat rá a Kommerszant című népszerű üzleti lap, mielőtt elemezné a jelenlegi helyzetet.

Előre tört Ázsia

Alkalmazkodni kellett az új körülményekhez, hiszen számos világcég kivonult Oroszországból, igaz, a raktárkészletet még el kellett adni, de találtak közben hazai beszállítókat. Sokszor a volt ázsiai tagköztársaságokban licenc alapján gyártott márkás termékeket kezdték behozni. Hasonló, szokatlan problémákkal 2023-ban is meg kell küzdeni – hívja fel a figyelmet a Kommerszant cikkírója. (Jellemző, hogy a lap 2023-ban is katonai akciókról, hadműveletekről, ellenségeskedésről beszél, holott majd egy éve tört ki a háború…)

Coca-Cola helyett Cool Cola, Fanta helyett Fancy került a polcokra. Fotó: Depositphotos
Coca-Cola helyett Cool Cola, Fanta helyett Fancy került a polcokra. Fotó: Depositphotos

A választék szűkebb lett az orosz üzletekben, és néhol fenn áll a hiány veszélye is a lap szerint    – de ettől, teszi hozzá e sorok szerzője, az oroszok, főleg az idősebbek, nem ijednek meg. Elvégre ebben nőttek fel, a választék a jelenleginek a töredéke volt, és mindig léteztek  abszurd hiánycikkek: lehetett kapni nercbundát a sarki, már német tulajdonú szőrmeboltban, de vécépapírt egész Moszkvában nem, tele volt a virágbolt fokföldi ibolyával, a GUM Estée Lauder arckrémekkel, de tojás sehol. Ehhez kellett alkalmazkodni, és az évtizedek folyamán ebből az orosz háziasszonyok jelesre vizsgáztak.

Vásárlási hullám és korlátozások

A válság első hónapjaiban az oroszok pesszimisták voltak, néhányan azt várták, összeomlik a belkereskedelem, féltek az áruházak üres polcaitól. Ez nem következett be, de február végén és március elején a tartós élelmiszerek, kávé- és teafélék, testápolási termékek és alkoholos italok vásárlási hulláma söpört végig az országon.

Az ottani NielsenIQ szerint a legnépszerűbb árucsoportok iránti kereslet 50 százalékkal ugrott meg.  Előfordult, hogy a legkeresettebb áruk megvásárolható mennyiségét korlátozták, ami erősítette az oroszok korábbi válságokkal való asszociációját. Hasonló helyzet a Covid miatt is kialakult. A Kiskereskedelmi Vállalatok Szövetsége, az AKORT, amelynek a legnagyobb orosz élelmiszer áruházak, illetve olyan nemzetközi láncok, mint az Auchan, is tagjai - szerint a logisztikai problémákat és az importáru hiányát kompenzálta az ellátási lánc átalakítása, a helyi termelés előtérbe helyezése, valamint és a saját márkás termékek növelése, ez utóbbiak részesedése e hálózatok üzleteiben 18-20 százalékkal nőtt.

Kínának nagy üzlet

Például Olaszország helyett Indonézia, Banglades, Üzbegisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Dél-Korea került be az első öt legnagyobb hálózati beszállító ország közé. Kína részesedése a fogyasztási cikkek importját tekintve mintegy 60 százalékkal nőtt. Igor Karavajev, az AKORT elnöke szerint soha nem látott termékek jelentek meg a polcokon: a fogyasztók megtapasztalhatták az egyik nagy szupermarket láncban, hogy milyen például a Kanadában gyártott és az Egyesült Államokban csomagolt Nellie's, amelyet addig csak kis, speciális online felületeken értékesítettek.

A rubel maradt, a nyugati árúk eltűntek. Fotó: Depositphotos
A rubel maradt, a nyugati árúk eltűntek. Fotó: Depositphotos

Németországból, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, Albániából importáltak, sokszor többszörös közvetítésen keresztül, üdítőket, de megkóstolhatták a vásárlók a kazahsztáni Coca-Colát is.

Eltűnt a luxusáruk egy része

Az importált új áruk természetesen árban különböznek, amelyeket nem tud mindenki megfizetni,  és az árszintjük nem stabil. Ráadásul a termékek egy része továbbra sem pótolható - eltűntek a polcokról a luxuscsokoládé termékek, egyes gyógynövényitalok, bizonyos típusú whiskyk és pezsgők. Bizonyos élelmiszer-csomagolási alapanyagok hiánya miatt szinte eltűntek az értékesítésből a 2 literes zacskós gyümölcslevek, amelyek korábban e kategória eladásainak mennyiségben mintegy 30 százalékát adták. Néhány tejterméknél pedig a doboz, a műanyag palack formátumát kellett módosítani.

Szűkül a választék más piacokon is, különösen az autóértékesítésben, ahol az általános 60 százalékos visszaesés mellett már csak új kínai és orosz autók érhetők el. A háztartási gépekben és az elektronikában továbbra is a párhuzamos import biztosítja a legnépszerűbb nyugati márkák ellátását, de a szortiment is csökken, és itt is jönnek fel a kínai márkák.

Támogasd a hazait

A Kommerszant az egyik termékgyártó információjára támaszkodva megjegyzi, hogy a láncok bevételének nagy része elsősorban a magas inflációból ered.. Érdekes kifejezést használnak a helyzetre, miszerint  "a piac primitív lesz”, a beszállítók hamarosan csak az alapvető szükségletek kielégítésére fognak koncentrálni.

A ruházati piacon például a régóta ismert hazai termékek aratnak majd, a néhány globális márka távozása hátterében. Az okostelefonok kategóriájában pedig a legnagyobb növekedést a 30-40 ezer rubeles készülékek, azaz a középső szegmens mutatja. Egy novemberi felmérés szerint ma az oroszok 63 százaléka aggódik a vásárlási lehetőségek csökkenése miatt, 40 százalékuk nem talál helyettesítőt az orosz áruk között, 33 százalékuk pedig elégedetlen az alternatív termékek árával vagy minőségével.
Ugyanakkor novemberben októberhez képest 7 százalékról 12 százalékra nőtt azok aránya, akik új vásárlási lehetőségeket, termékköröket fedeznek, míg 56 százalékról 51 százalékra csökkent azon válaszadók aránya, akik a választék szűkítését észlelik.

Whisky nélkül ki lehet bírni, víz nélkül kevésbé

Közben a realitás mást mutat, hiszen „az ellátási láncok korántsem stabilak, a geopolitikai helyzet kilátásai homályosak, az üzleti erőforrások korlátozottak, a keresletet pedig a jelenlegi termékkör is biztosítja”. Ez legyen persze a legnagyobb baj, gondolhatnánk, csak éppen az oroszok nagy részének fogalma sincs arról, hányan haltak meg eddig értelmetlenül Ukrajnában. A háborút elindító ország lakosai azt tudják, hogy egy bizonyos típusú whisky hiánycikk, de arról nincs – szerencsére persze - elképzelésük, milyen az, amikor hetekig nincs áram vagy víz.

Azt elképzelni, hogy mindaz, ami Ukrajnában megtörtént, éppen honfitársaiknak „köszönhetően” Oroszországban is megeshet, el sem tudják képzelni. Azért persze akadnak kivételek: sokkal gyorsabban kelnek el azok a lakások, amelyek óvóhellyel rendelkeznek…

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!