4p

Viszonylag ritka a nemzetközi labdarúgásban, hogy egy csapat új stadionját a rivális tulajdonosa építi és még a gyepet is ők gondozzák. Elkészült a Bozsik Aréna.

Már arról megy a vita a Budapest Honvéd FC vezetősége és a Magyar Labdarúgó Szövetség között, hogy ki lépjen pályára az új Bozsik Aréna (már nem stadion a neve) nyitómeccsén. Ez csak a szurkolóknak fontos kérdés, az viszont minimum fővárosi, de inkább országos jelentőségű hír, hogy ezek szerint a koronavírus-járvánnyal is dacolva felépült még egy stadion Magyarországon. 

Nyugodtan leírhatjuk, hogy az ország egyik legszebb és legkülönlegesebb stadionja épült fel mind a szerkezetét, mind a belső tereit és legapróbb részleteit tekintve

- nyilatkozta a Bozsik Arénáról Mészáros György, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. (WHB) projektigazgatója a cég oldalán elérhető interjúban.

Nem véletlen, hogy ő dícsérheti az új stadiont, hiszen 2018-ban közös ajánlattevőként a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a Paár Attila tulajdonában lévő West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el a Bozsik Stadion építési munkálataira az állami Nemzeti Sportközpontok által kiírt tendert nettó 11,8 milliárd forintért. Ekkor még George Hemingway volt a Budapest Honvéd FC tulajdonosa. Az új stadionhoz viszont új tulajdonos is dukál: 2019. áprilisában jelenteték be, hogy a Metalcom csoporthoz tartozó Reditus Equity Zrt. vásárolta meg a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét a Metalcom Sport Kft.-n keresztül.

A vételárat a felek bizalmasan kezelték és nem hozták nyilvánosságra, de felvásárlást nemcsak saját forrásból fedezték, hanem jelentősebb összegű hitel is kellett hozzá. Hemingway korábbi nyilatkozatára alapozva a vétár elérhette a 3 milliárd forintot is. A volt tulajdonos ugyanis azt mondta: nagyjából egy 10 millió eurós vételi ajánlat már elfogadható lenne számára.

A Reditus tulajdonosai - két cégen keresztül - Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán, utóbbi igazgatósági tag a metAlcom Zrt.-ben. Ennek a cégnek 2017 volt a csúcséve 18,5 milliárd forintos bevétellel, de 2019-ben is összejött 7 milliárd forintos forgalom 223 millió forontos nyereséggel. Maga a Honvéd Futball Club Kft. pedig Hemingway távozásával rögtön veszteséges lett 2019-ben: 955 millió forintos bevétel mellett 423 millió forintos mínusz halmozódott fel.

Drága volt

Maga a stadion persze még drágul. Egyrészt eleve a 11,8 milliárd forintról előre nem látható okok miatt tavaly szeptemberben 12,75 milliárd forintra ugrott. Másrészt a Nemzeti Sportközpontok decemberben még négy közbeszerzést írt ki, melyeknek még nincs meg az eredménye, de biztosan nem lesz olcsó a napelemes lámparendszer, valamint a sportlétesítmény büféinek, kiemelt VIP területek kiszolgálásához szükséges nagykonyhai eszközök beszerzése sem.

A Nemzeti Sportközpontok üvegzseb szerződéseiből azt már lehet tudni, hogy idén január közepe és március vége között ki felel a Bozsik gyepének karbantartásáért: 19,1 millió forintért a stadiont is építő Pharos ’95 vállalta a munkát. Ez azért is pikáns, mert amúgy a 2019-ben 8,6 milliárd forintos forgalom mellett 487 millió forintos nyereséget elkönyvelő és Végh Gáborhoz köthető Pharos ’95 a szintén élvonalbeli zalaegerszegi futballcsapat, a ZTE FC Zrt. tulajdonosa is. Tehát a Budapest Honvéd FC stadionjának gyepét jelenleg egy rivális csapat tulajdonosának cége gondozza. Jelenleg a Kispest a kieső helyen áll, de egy győzelemmel már előzhetné a zalai csapatot.

Legutóbb a Puskás stadiont avatták Budapesten 2019 őszén, előtte nyáron pedig a Vasas kapott új otthont a kormánytól. A Bozsik Aréna átadója után új stadion már nem várható Budapesten, egyrészt Csányi Sándor MLSZ-elnök január közepén már azt mondta, hogy nem kell több stadiont építeni (az épülőket befejezik szerte az országban), másrészt pedig Karácsony Gergely főpolgármester is azt ígérte, hogy ő regnálása alatt teljes stadionstop lesz Budapesten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!