5p

Páratlan gyöngyszem az MNB reakciója az MKIK elnökének kijelentéseire.  

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke élesen kritizálta a jegybankot, szavai szerint egyebek mellett az MNB „nem ért az infláció kezeléséhez”, ingatlanjainak állami eistandolásán pedig el kéne gondolkozni.

A csípős nyilatkozatra hasonlóan erős válasz érkezett – a szerkesztőségünkben is megküldött közleményben a Magyar Nemzeti Bank egyebek mellett kijelentette:

sajnálattal veszi tudomásul, hogy Parragh László immáron sokadik éve támadja a jegybank politikáját, ráadásul ezt a kellő szakmai tudás hiányában és minden előzetes tájékozódás mellőzésével teszi.

Mint írták, már korábban is felszólították Parragh Lászlót, hogy állításait körültekintőbben, a tényeket jobban megismerve fogalmazza meg, "de legújabb kijelentései ismét hemzsegnek a tárgyi tévedésektől, egyértelműen alátámasztva hozzá nem értését."

Nem fogta vissza magát a jegybank. Fotó: MTI
Nem fogta vissza magát a jegybank. Fotó: MTI

A jegybanki közlemény ezután pontokban szedte össze azt, amiben véleményük szerint Parragh téved, ezek közül néhány:

  • (Parragh László) súlyos tájékozatlanságáról tett tanúbizonyságot a jegybanki saját tőkével kapcsolatban. A jegybank nem azért nem mehet csődbe, mert mögötte ott áll a költségvetés, hanem azért, mert a jegybank a hazai fizetőeszköz kibocsátója, így értelemszerűen forintban korlátlanul fizetőképes. A jegybank negatív saját tőkéjét pedig az éppen az Országgyűlés előtt lévő jegybanktörvénymódosítás elfogadásával nem 5 évre fogják elteríteni, ahogy ő tévesen gondolja, hanem a későbbi évek jegybanki nyeresége fogja ellensúlyozni. Ez egyáltalán nem egyedi, hiszen a világ összes jegybankja ebbe az irányba tart. Sőt több jegybank már hosszú ideje negatív saját tőkével működik, minden nehézség nélkül.
  • Nonszensz és értelmezhetetlen mondás, hogy a jegybanknak külföldi forráshoz kellene jutnia, vagy hazai piacon forrást szereznie. Talán az adósságkezelővel vagy valami más állami szereplővel keverte össze a jegybankot, ami, hangsúlyozzuk még egyszer, a hazai fizetőeszköz kibocsátójaként forintban korlátlanul fizetőképes?
  • Az is hatalmas félreértés, hogy a jegybanki veszteség döntő része külföldi befektetők zsebébe került, és ez a pénz elégett. Ezzel ellentétben ennek a veszteségnek a nagy részével szemben a hazai gazdasági szereplők nyeresége áll. Egyrészt az MNB monetáris politikai eszközeivel közvetlenül hazai intézményekkel áll kapcsolatban, a jegybanknál elhelyezett likviditásukra nekik fizet kamatot, amiből azok ügyfelei, így a hazai vállalkozások és a lakosság is részesülnek. Másrészt az MNB a belföldi szereplőknek juttatott forrásai, így például az NHP-hitelek vagy az állampapírok alacsony fix kamatozása éppen a hazai vállalatoknak és az államnak jelentenek kamatmegtakarítást a magas infláció miatt szükségszerűen magasabb kamatkörnyezetben. Talán ezektől a szereplőktől szeretné Parragh László visszakövetelni a kamatbevételeket és kamatmegtakarításokat?

Inflációs kérdés

Az MNB közleménye szerint Parragh László immár többedik alkalommal újra azzal a hamis kritikával illette a jegybankot, hogy nem ismerte fel kellő időben az infláció veszélyeit, mondván késve lépett. Ezzel szemben véleményük szerint az igazság az, hogy a Magyar Nemzeti Bank a pandémiát megelőző években, 2017 és 2020 között szinte egyedüliként tudta teljesíteni inflációs célját és elérni az árstabilitást. A világjárvány berobbanását követően pedig Európában az elsők között – már 2021 elején – jelezte az inflációs veszély közeledését, Sőt, elsőként mondta ki a világ jegybankjai közül, hogy nem csupán egyszeri, hanem tartós kockázatot jelent a magas infláció az egész világon. De a jegybank nem csak a kommunikációval, hanem tettekkel is gyorsan reagált az infláció pandémiát követő emelkedésére, hiszen a Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust az Európai Unióban elsőként kezdte meg, a harmadik Covid-hullám lecsengésekor.

Nem világos, hogy Parragh László mit tartott volna megfelelő időzítésnek. Szerinte talán az első Covid-hullámok csúcspontjánál kellett volna éles kamatemelésekbe kezdeni? Vagy el sem kellett volna indítani a kedvezményes jegybanki hitelprogramokat akkor, amikor a járvány idején vállalkozások tömegének tűntek el a bevételei? Érdekes módon akkor nem szólalt fel az NHP hitelprogram azonnali leállítását követelve

- teszi fel a kérdést az MNB.

Mit kér a jegybank?

A közleményben írtak szerint „Parragh Lászlónak azonban nemcsak a gazdasági ismeretei, hanem szövegértési képességei is gyengék.” A jegybanktörvény világosan fogalmaz: „az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása”, de a magyar nyelvben a szórendnek is van jelentősége. Ez a mondat, nem azt jelenti, hogy elsődlegesen vagy kizárólagosan a jegybank feladata az árstabilitás elérése. Minden hazai gazdasági szereplőnek, így az elméletileg általa képviselt vállalkozásoknak is érdeke és ezért feladata, hogy az árstabilitást mielőbb elérjük, mert az infláció megeszi a növekedést. Másrészt az a feladat, hogy a jegybanknak az árstabilitás elérése a célja, semmit nem mond az infláció okairól: nem a tűzoltón kell számon kérni, hogy miért ütött ki a tűz – tette hozzá az MNB.

Végül hangsúlyozták, az MNB immáron sokadik alkalommal kéri Parragh Lászlót, hogy a felelősségi körén kívül eső szakmai kérdésekben tartózkodjon a véleménynyilvánítástól. Ha már mindenképp hangot szeretne adni a jegybankot érintő kritikáinak, azt legalább a jövőben a tények ismeretében tegye meg, így elkerülhetők lennének az olyan abszurd kijelentések, amik a jegybanki mandátum és működés ismeretének teljes hiányára utalnak – áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!