4p

Egy új fórum, az Egészségügyi Szolgáltatói Tanács létrehozásával szeretnék segíteni a COVID-sújtotta közegészségügyi ellátást a magán egészségügy képviselői. Elképzeléseik szerint a kormány, a meghatározó magánszolgáltatók, a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Szakdolgozói Kamara így szeretné erőit összepontosítani, hogy a túlfeszített állami egészségügyet segítse. 

Dr. Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. elnöke a Portfolio.hu mai egészségügyi konferenciáján kijelentette: itt az idő a magánegészségügyi szolgáltatók állami egészségügyi rendszerrel való együttműködésének haladéktalan újragondolására. Szerinte ehhez három dologra lenne szükség:

Dr. Kóka János Egészségügyi Szolgáltató Tanács felállítását javasolja. Fotó: Facebook
Dr. Kóka János Egészségügyi Szolgáltató Tanács felállítását javasolja. Fotó: Facebook

1. Az egyeztető fórum létrehozása:

Mivel a COVID–19-járvány óriási terhet ró az ellátórendszerre, a privát szolgáltatók kapacitásával ez a nyomás jelentősen enyhíthető. A magán- és az állami szolgáltatók együttélésének szabályai most íródnak újra, ezért kell a szakma széles körű bevonásával késlekedés nélkül újragondolni a két szféra közötti munkamegosztás alapjait. Az Egészségügyi Szolgáltatói Tanács elsődleges feladata, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a kormánynak, a magánszolgáltatók milyen módon tudnak hozzájárulni az egészségügyi ellátás működtetéséhez.

2. Szükséges a magánszolgálatók szerepvállalása:

Jelenleg a 25 ezret is meghaladja azoknak a betegeknek a száma, akik műtétre várnak az országban, közülük legalább tízezren már több mint egy éve, mutatott rá a Doktor24 elnöke. 

„Mivel a járvány elleni harcban az állami szakrendelések egy részét bezárják, az elektív műtéti beavatkozásokat pedig leállították, azt javaslom, hogy pontosan meghatározott betegségcsoportokban a magánszféra vegyen át feladatokat az államtól. A privát szolgáltatók készen állnak arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül elérhetővé tegyék szolgáltatásaikat az állami egészségbiztosítással rendelkező betegeknek, amennyiben az állam ugyanolyan szinten finanszírozza, mintha azokat az állami ellátásban nyújtották volna. Ez a megoldás mindenkinek jó: az állam nem fizet többet az ellátásért, a betegek előtt pedig megnyílnak a magánszolgáltatók kapui.”

A privát szolgáltatóknál kezelt betegek állami finanszírozású ellátásának kialakításánál nemcsak az adott kezelésre meghatározott normatívát szükséges alapul venni, hanem a teljes finanszírozási struktúrát, amellyel a közfinanszírozott gyógyítás működik. Az is működőképes megoldás lehetne, ha a NEAK egyedi betegségcsoportokra vonatkozó csomagokat „vásárolhatna” a magánszolgáltatóktól, amelyek úgy csökkentik az állami kórházakra nehezedő rendkívüli nyomást, hogy mindez az államnak nem jelent extra kiadást.

Kóka János kiemelte: „A transzparens finanszírozási rendszerben a privát szolgáltatók is kapjanak lehetőséget, hogy ugyanolyan feltételekkel nyújtsanak közszolgáltatást, mint az állami intézmények. Ha egy biztosított ellátására az egészségbiztosító kifizet egy meghatározott összeget, akkor ne legyen jelentősége, hogy ezt állami vagy privát intézménynél teszi. Itt és most ez a koronavírus-járvány miatt szükséges, de reményeink szerint a most kialakítandó kooperáció lesz a PRIMUS részéről szorgalmazott szektorsemleges ellátórendszer alapja is.”

3. A távmedicina szerepének erősítése:

Azokban az esetekben, amikor a telemedicina megfelelő távdiagnosztikai, távmonitoring eszközök segítségével képes pótolni a személyes megjelenést, indokolatlan különbséget tenni a fizikai és a virtuális orvos-beteg találkozó között, legyen szó akár az állami vagy a privát ellátásról.

„Ezzel a döntéssel úgy nyújthatnánk professzionális és megfizethető ellátásbiztonságot családoknak, a gyerekeknek és az időseknek egyaránt, hogy közben nem tesszük ki a betegeket a fertőzésveszélynek” – tette hozzá Kóka János.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!