4p

Donald Trump újraválasztása múlhat azon, hogy novemberig átmegy-e minden vizsgálaton a koronavírus elleni védőoltás. A magyar kormányban is van, aki így látja.

Inkább hónapokra, mint évekre vagyunk a koronavírus elleni vakcina bejelenésétől - fejtette ki hangsúlyozottan magánvéleményét a legutóbbi Kormányinfón kérdésünkre Gulyás Gergely miniszter. Akitől azt kérdeztük, hogy a kormány elé került szakértői jelentések alapján körülbelül mikorra várható nemzetközi bejelentés egy valóban használható vakcináról.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely (Forrás: kormany.hu
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely (Forrás: kormany.hu

A miniszter megemlítette, hogy több készítmény esetében is a harmadik fáziban tart a tesztelés, ilyen jellegű bejelentést tett az Egyesült Államok a közelmúltban. Továbbá az oroszok is tudatták, hogy elkészültek egy vakcinával.

"Ezeknek komolyan akkor örülhetünk, amikor egy nagy gyógyszergyártó cég jelzi, hogy elkezdett gyártani, és orvosi visszaigazolása is van annak, hogy mellékhatással nem járó, a szükséges kísérleti fázisokon átesett ellenanyag van" - mondta a miniszter.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet, hogy minden más, a vakcina bevezethetőségére vonatkozó állítás csak spekuláció. Mindazonáltal be tudott azonosítani olyan sarokpontokat, amelyek a vakcina előállítására hatással lehetnek.

"Nyilván van azért egy amerikai elnökválasztás itt előttünk. És van egy verseny a világban, hogy melyik ország rendelkezik azokkal a kiemelkedő tudósokkal, akik egy, valóban az egész világot rendkívül nehéz helyzetben hozó, iszonyatos gazdasűgi veszteséget okozó járvány elleni vakcinát meg tudják találni" - említett párat a miniszter a saját szemszögéből.

Mindezek alapján a miniszter azt reméli, hogy nem évekről, hanem hónapokról van szó, amikorra lehet ellenanyag, de hozzátette, hogy erre a kérdésre senki nem tud felelősségteljes, pontos választ adni. Hasonlóan látja Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a Kossuth Rádiónak pénteken azt mondta, hogy ma már a világ közelebb van a vakcina felfedezéséhez, jó remény van arra, hogy valamilyen védelmet nyújtó vakcina tömegesen is elérhető lesz, ezért Magyarország minden irányban kinyújtotta a csápjait, ahogy tette azt tavasszal.

Gulyás Gergely tehát összefüggést lát a vakcina kifejlesztésének sebessége és az Egyesült Államok novemberben esedékes elnökválasztása között. Ezt nem lehet másképpen lefordítani, mint úgy, hogy a regnáló elnök, Donald Trump újraválasztási esélyeit nagyban növelné, ha még a választás előtt bejelentenék, hogy elkészült a koronavírus elleni vakcina.

Trump támogatottságát nagymértékben erodálta a járvány, amely a WHO szerint eddig több mint 176 ezer halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban. Több államban kritikus állapotok uralkodtak az egészségügyi intézményekben, az intenzív ellátáshoz szűkösen álltak rendelkezésre az erőforrások, eszközök. Ilyen erejű próbatétel elé még semmi nem állította hazáján belül az amerikai társadalmat: a betegség terjedése, a halálozási számok komoly pánikot szültek.

Mindezt pedig tetézte a George Floyd-eset, amikor az amerikai rendőrök kényszerintézkedésének hatására elhunyt egy előállított afroamerikai személy. Az eset ennél jóval bonyolultabb volt, de témánk szempontjából a lényeg, hogy a történtek hatására országos - olykor szélsőségbe hajló - mozgalom indult a rasszizmus ellen, a közhangulat pedig még jobban a mostani vezetés ellen fordult.

Donald Trumpot felkészületlenül érték ezek az események, a járvány előtt ugyanis úgy tűnt, az elnöknek a megosztó politikai tevékenysége ellenére van esélye újraválasztatni magát, a gazdasági mutatók ugyanis rendben voltak. Az elmúlt hónapok eseményei azonban sokat rontottak az elnök megítélésén.

Ebben a helyzetben érthető, hogy az elnöki adminisztráció mindent elkövet annak érdekében, hogy mihamarabb elkészüljön egy klínikailag bizonyított vakcina, lehetőleg még az amerikai választás előtt. Trump - nem alaptalan - reményei szerint ezzel hirtelen meg tudna ugorni a népszerűsége, egyben a többi ország felé is egy erős üzenet lenne, hogy elsőként az Egyesült Államok közreműködésével lehetett előállni egy hatékony védőoltással. A jelek szerint ezt a tényezőt a magyar kormány egyes tagjai is a komolyan mérlegelendők között veszik figyelembe.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!