3p

A KSH közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusban 0,5 százalékkal lett alacsonyabb a februárinál, miközben az éves növekedési dinamika is jelentősen mérséklődött.

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tette közzé szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bár az adatfelvétel minden hónap 20. napján zárul, ami azt jelenti, hogy a kormány által egyes élelmiszerekre március 17-étől bevezetett árrésstop mindössze négy napon át hathatott, a mostani adatok akkor is kellemetlen meglepetésként értékelhetők. Hiszen a KSH szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben mindössze 1,2 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,1 százalékkal haladták meg az eladások a 2024. márciusi szintet.

A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal maradt el az előző havitól. 

Január-márciusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 2,7 százalék-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Ami a részleteket illeti,

  • Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,7 százalékkal növekedett, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,1 százalékkal csökkent.
  • A nem élelmiszer-kiskereskedelemben az eladások volumene a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 7,3, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben és a bútor-, műszakicikk-üzletekben 4,8, a használtcikk-üzletekben 3,5, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 2,2 százalékkal nőtt, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 5,2 százalékkal csökkent.
  • Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,5 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 5,0 százalékkal emelkedett.
  • Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 0,1 százalékkal bővült.
  • A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek eladásai 0,7 százalékkal csökkentek.

2025. márciusban:

  • Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1630 milliárd forintot ért el.
  • Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százaléka az üzemanyagtöltő állomások forgalmában realizálódott.

2025. január–márciusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva:

  • Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,8 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.

Részletes elemzéssel hamarosan jelentkezünk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!