Idestova öt éve porosodik egy raktárban az Esterházy hercegek műkincs-gyűjteményének egy része, az úgynevezett fraknói kincs. A 270 darabból álló kollekció tulajdonjogáról 2013 óta tart az egyezkedés, majd a vita a magyar állam és az Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) között. Ez utóbbi szerint a kincsek továbbra is a hercegi családhoz köthető alapítványhoz tartoznak, amely viszont nem akarja ezeket elvinni az országból, csupán azt szeretnék elérni, hogy a páratlan gyűjtemény egy helyen, Budapesten legyen megtekinthető mindenki számára. Erre azonban jelenleg nincs mód, mert az Iparművészeti Múzeumból 2016-ban Fertődre, egy raktárba szállították a gyűjteményt – mely azóta nem látogatható, a sorsa ismeretlen.
Az Esterházy-kincsek "visszaperlését" egy 2013-as kormányhatározat tette lehetővé. Ezt a Miniszterelnökséget akkor vezető miniszter, Lázár János szorgalmazta. A határozat szerint megfordult – volna – a bizonyítási teher: vagyis az államnak kellett volna egyértelműen bizonyítania, hogy jogosan tartja magánál a műkincseket.
A Lázár-féle határozatot három évvel később megváltoztatták - igaz, addig is csak néhány kis értékű műkincset adtak vissza egykori tulajdonosának. (Az is megesett, hogy a Batthyányaknak megítéltek egy Brueghel-festményt, de ez mind a mai napig nem került vissza a nemesi familiához.) Az Esterházy-család is hiába kérte a kollekció tulajdonviszonyának rendezését – az nekik sem sikerült és az ügy a bíróságon folytatódott.
Az Esterházy Privatstiftung a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a korábbi eljárás megismétlését kéri az Esterházy-kincsek tulajdonjogának tisztázására hivatott perben. Az Alapítvány még 2017 elején jött létre és 2019 márciusa óta felfüggesztett polgári perben kérte az Esterházy-kincsek tulajdonjogának megállapítását és a műtárgyaknak a budapesti Iparművészeti Múzeumba való visszaszállítását. A Fővárosi Törvényszék 2020 augusztusában – az alapul fekvő közigazgatási jogvita elrendeződésének bevárása nélkül – elrendelte a per folytatását, majd 2020. szeptember 23-án hozott elsőfokú ítéletében elutasította a Privatstiftung keresetét.
A Közép-Európa legnagyobb barokk főúri kincstárának jelentős része tulajdonjogáért folyó perben az Alapítvány álláspontja szerint helytelen jogértelmezések alapján, ténybeli tévedések és eljárási szabálysértések mellett született meg a bírósági döntés, sőt kételyek merültek fel az eljáró bíróság függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatban is. Ezeket a kételyeket az eljáró törvényszék által az ítélethirdetés napján kiadott, hamisan patrióta kicsengésű, a Privatstiftungot alaptalanul lejárató sajtóközlemény tovább erősítette. Véleményük szerint mindezek indokolttá teszik az ítélet teljeskörű hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú eljárás lehetőleg más magyarországi bíróság előtt történő megismétlését.
Az alapítvány véleménye szerint a polgári per folytatásával és az ítélethozatallal a törvényszéknek meg kellett volna várnia annak a közigazgatási pernek a végét, amelyet a Privatstiftung a Miniszterelnökség által 2020 nyarán, egy megismételt, úgynevezett műtárgy-restitúciós eljárásban hozott elutasító döntése miatt indított. Ennek az eljárásnak két „érdekessége” is van. Egyrészt a Privatstiftung ezt a kérelmét 2016 végén nyújtotta be, de annak elbírálása egy 2019-ben, az ügyintézési határidőt sokszorosan túllépő eljárás ideje alatt hozott, a magyar állam érdekében módosított kormányrendelet alapján történt meg. Másrészt a Privatsitfungnak külön pert kellett indítania már azért is, hogy a Miniszterelnökség az elutasító döntését egyáltalán megindokolja. Ennek a miniszteri indoklásnak vette át sok elemét, bekezdését az elsőfokú ítélet, oldalakon át gyakran szó szerint (!).
Az Esterházy Privatstiftung azt sem tartja sem jogilag, sem morálisan elfogadhatónak, hogy a Fővárosi Törvényszék téves, iratellenes értelmezéssel az Esterházy-kincstár műtárgyainak 1949-es államosítási kísérlete során felmerült hiányosságokat most pótolta, ezzel kvázi mintegy – az alaptörvény szellemének ellentmondó módon – befejezte a kommunista államosítást. Ezzel az ügyben egyedülálló helyzet állt elő: a magyar állam pillanatnyi érdeke ugyanis szembekerült az általa megfogalmazott alaptörvénnyel. Ennek a pernek tehát az is tétje, hogy az alaptörvény érvényesül-e a magyar állam nem kellően bizonyított pillanatnyi érdekével szemben.
Komoly probléma az is, hogy a magyar állam védekezése éppen azt tagadja meg, ami az Esterházy-kincseket egyedülivé és a magyar kultúra számára felbecsülhetetlen értékűvé teszi. A perbeli műkincsegyüttes ugyanis a világszinten is kevés számú épségben fennmaradt barokk főúri kincstár, illetve „művészeti szoba” (Kunstkammer) közé tartozik, amelynek elemei szerves egységet alkotnak. Ezt a művészeti-muzeológiai egységet azonban az elsőfokú bíróság nem ismerte el, hanem a páratlan értékű kincstárat egymástól különálló műtárgyak puszta halmazává redukálta. Ez a felfogás teljes ellentétben áll a nemzetközileg széles körben elfogadott művészettörténeti szakmai állásponttal.
A Fraknói várban őrzött hercegi kollekció egy részét 1923-ban V. Esterházy Pál az Iparművészeti Múzeumban helyezte el ideiglenes letétként. Az Iparművészeti Múzeummal kötött szerződés keretében a magyar állam „teljes kártérítési felelősséget és feltétlen szavatosságot” vállalt, és vállalta, hogy gondoskodik a műalkotások megfelelő közgyűjteményi bemutatásáról. Ezek a feltételek azonban – a Privatstiftung értelmezése szerint – a perbe vitt kincsek nagy részének a fertődi Esterházy-kastélyba történt átszállításával súlyosan sérültek, és immár nem teljesülnek. Vagyis a magyar állam itt sem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét.
