3p

Úgy tűnik, a jegybanki monetáris politikájának követése más közgazdasági szakmai felkészülést feltételez, mint amilyennel Parragh László, az MKIK elnöke rendelkezik. Az emlékezete sem tűnik pontosnak.

A valótlanságokra épülő állítások ezzel szemben legfeljebb hangulatkeltésre és a gazdaságpolitikai mozgástér szűkítésére alkalmasak. Utóbbira jó példa Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének kampánya a jegybank ellen. Az elmúlt időben több alkalommal beszélt a jegybanki működésről, a monetáris politikáról, azonban ezekben a megszólalásokban számos, a tényektől és a valóságtól távol álló kijelentést tett. Interjúi ennek következtében inkább a közvélemény megtévesztésére, mint tájékoztatására voltak alkalmasak 

- kezdi szakmai cikkét Kuti Zsolt, a Magyar Nemzeti Bank főközgazdásza, aki hét pontban cáfolja Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke bíráló megjegyzéseit az MNB-vel szemben.

Az egyik pont Parragh László azon állítására utal, amelyben a kamarai elnök jelezte, hogy a jegybanknak veszteségei fedezése érdekében a nemzetközi piacokhoz kell fordulnia, ahol kérdéses, hogy mennyiért tud forráshoz jutni. A valóság Kuti Zsolt szerint az, hogy az egyik alapvető közgazdaságtani összefüggés szerint az MNB veszteségét jegybankpénzben korlátlanul tudja finanszírozni, amire számos nemzetközi példát lehet hozni. Ezért fel sem merül, hogy az MNB-nek a nemzetközi piacokhoz kellene fordulnia.

Visszavág a jegybank szakértője. Fotó: MTI
Visszavág a jegybank szakértője. Fotó: MTI

Egy másik pont Parragh Lászlónak arra a véleményére reagál, amely szerint „előremutató lenne, ha a jegybank egyértelművé tenné, hogy átáll a száz bázispontos csökkentésre, amelyet végig is vinne”. Kuti szerint a gazdasági növekedés és a társadalmi felzárkózás kulcsa az infláció további csökkenése és az árstabilitás elérése.

Még Parragh Lászlónál sincs ott a bölcsek köve, hogy előre tudja, a következő hónapok kamatdöntései során pontosan milyen nagyságú kamatcsökkentések tudják ezt biztosítani – írta az MNB főközgazdásza.

Kuti Zsolt a cikk végén azt írja: 

Minden valótlan érv a hazai gazdaságpolitika mozgásterét szűkíti. Ha Parragh László tanácsait követnénk, az ismételten magas inflációhoz, a bérek és a megtakarítások reálértékének csökkenéséhez, az újraindult gazdasági növekedés leállásához vezetne. Csak az infláció legyőzésével fog nőni a jövedelmek reálértéke, helyreállni a bizalom, és csak ezek tudják megalapozni a fogyasztás és a beruházások tartós élénkülését, ezek eredményeképp pedig a magyar gazdaság dinamikus növekedését. Éppen ezért továbbra is arra kérnénk Parragh Lászlót, hogy kerülje a múlt hetihez hasonló kinyilatkoztatásait, mert – a tények ismeretének hiányában – ezzel csak nehezíti, károsítja a hazai monetáris politikával kapcsolatos közbeszédet.

A teljes cikket itt lehet elolvasni

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!