3p

Gerendai Károly szerint a barátság megmaradt Takács Gáborral, de a céges ügyeiket a jövőben külön vállalkozásokban viszik tovább.

Bekövetkezett, amiről már évek óta lehetett hallani: céges szinten szakított egymással az ősszigetes Gerendai Károly és Takács Gábor. Közös céghálójukon belül eddig külön-külön üzleteket vittek, de már régóta ezek tulajdoni-számviteli különválasztását tervezték. Konkrétan arról van szó, hogy közös cégükből, a Szigerta Invest Vagyonkezelő Kft.-ből október 5-én kivált a Szigerta Kettő Vagyonkezelő Kft. Előbbi maradt Gerendai Károly tulajdonában, utóbbi pedig kizárólag Takács Gábor érdekeltsége lett.

Nem vesztünk össze, kifejetten baráti a kapcsolatunk, csak már nincs közös üzletünk, ezért a céges ügyeinket logikus volt külön végezni

- mondta lapunknak Gerendai Károly.

A tőkén pedig a tulajdonosi aránynak megfelelően osztoztak: a Szigerta Invest jegyzett tőkéje 2,1 milliárdról 1,3 milliárd forintra csökkent, míg a Szigerta Kettő Kft.-t 735 millió forintos tőkével jegyezték be.

Gerendai Károly a Lupán.
Gerendai Károly a Lupán.

Ezzel egy korszak végleg lezárult. A G7 írta meg 2019-ben, hogy a Sziget Zrt. 70 százalékát 2017 elején adták el a Providence nevű amerikai befektetési alapnak, de egészen idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyiért. A Szigerta Kft.-t birtokoló Gerendai Károlyhoz és Takács Gáborhoz 11,6 milliárd forint érkezhetett (ezen a 68-32 százalékos tulajdoni arány szerint osztozhattak), a Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 50-50 százalékos tulajdonában álló Volt Invest Kft. számlájára pedig 3,5 milliárd forint kerülhetett.

Azt pedig a 24.hu írta meg idén januárban, hogy a Sziget Zrt. kisebbségi tulajdonosai a múlt év végén értékesítették a 30 százalékos részesedésüket az egyebek mellett a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat szervező társaságban. Ezzel az alapítók, illetve a hozzájuk később társuló magyar társtulajdonosok végleg kiszálltak a cégből, teljes mértékben átengedve a kontrollt az addig 70 százalékkal rendelkező amerikai befektetőnek.

Összességében tehát a Sziget 100 százalékos tulajdonának eladása mintegy 18 milliárd forintot hozott az addigi tulajdonosok számára az elmúlt hat évben. Ennél jobban is járhattak volna Gerendaiék, ha a Covid-járvány nem gátolja meg a fesztiválok megrendezését 2020-ban és 2021-ben.

Gerendai Károly céghálójának csúcsán a Szigerta, illetve annak leánycége, a GK Invest áll. Ide kapcsolódik be az Akvárium Klub, a Lupa strand, valamint a vendéglátós-üzletág a Costes éttermekkel. Az üzletemberhez tartozik még a Budapest Park nevű koncerthelyszín és az Erzsébet téri óriáskereket képviselő Ferris Wheel Kft. A céghálóban Takács Gábor érdekeltségeit pedig a TMG Invest fogja össze. Ez alá tartozik például a J2 Penthouse nevű ingatlancég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!