3p

Eddig a hét minden napján sztrájkolt egy-egy iskola, ma a cinkotai Szerb Antal Gimnázium tanárai álltak ki követeléseikkel.

A tanárok szeretnék, ha a múlt héten megjelent kormányrendeletet visszavonnák, hiszen a rendelet kiüresíti a sztrájkjog értelmezését. Pedig a sztrájk alapjog, ahhoz mindenkinek egyformán joga van. A pedagógusok a január 31-i figyelmeztetősztrájkkal, és a március 16-ra tervezett sztrájkkal szeretnék, ha a kormány érdemben figyelembe venné követeléseiket.

A Szerb Antal Gimnázium pedagógusai is csatlakoztak. Fotó: Facebook
A Szerb Antal Gimnázium pedagógusai is csatlakoztak. Fotó: Facebook

Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnázium, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnázium, szerdán a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium pedagógusai nem vették fel a munkát, ma pedig a cinkotai Szerb Antal Gimnázium oktatói tiltakoztak a kormány rendelete ellen.

A rendelet szerint többek között a tanulók felügyeletét biztosítani kell minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között. Valamint minden csoportban, osztályban legalább egy, szakképesítéssel rendelkező óvodapedagógusnak, pedagógusnak, gyógypedagógusnak, kollégiumi nevelőnek, oktatónak vagy (gyógy)pedagógiai asszisztensnek rendelkezésre kell állnia. 

Tegnap a két pedagógus szakszervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumában járt, ahol beszámolójuk szerint soha nem tapasztalt rossz hangulatú tárgyaláson vettek részt.

"Úgy döntöttünk, módosítjuk a követeléseinket, mert nem tapasztalunk kompromisszumra való készséget a minisztériumtól, és még olyan kérdéseket sem hajlandók megtárgyalni velünk, amely a napi működést teljesen ellehetetleníti" – mondta Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője a tegnapi tárgyalást követően.

Kifejtette, hogy a koronavírus elleni kötelező oltás miatt számos dolgozó esett ki január 3-tól a rendszerből, és sorra lejárnak azok az orvosi igazolások, amelyeket határozott időre kaptak, illetve a miniszter általi mentesítések. Így további dolgozók esnek majd ki a rendszerből. Erre azt a választ kapták, hogy így okafogyott az a sztrájkkövetelés, hogy módosítsák a pedagógusok kötelező oltásáról szóló rendeletet.

Más területeken sincs előrelépés, mint például a bérek, vagy a munkaterhelés ügyében. A pedagógusok egyebek mellett szeretnék elérni, hogy 22 óra legyen a maximális óraszám a pedagógus munkakörben dolgozóknak.

Az atv.hu cikke szerint ma a Pesterzsébeti Technikum négy dolgozója sem vette fel a munkát.

A Mérce arról számolt be, hogy a  Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium 33 pedagógusa és nevelési-oktatási munkát segítő alkalmazottja sem vette fel a munkát ma reggel.

Az Index pedig arról ír, hogy holnap a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium 17 tanára jelezte, hogy folytatja a polgári engedetlenségi mozgalmat.

Az ATV Híradója pedig a Berzsenyi Dániel Gimnáziumról és a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumról tudta meg, hogy február 18-án csatlakoznak elődeikhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!