3p

Érdekességeket rejt Magyarország nyugdíjtérképe, hiszen egyértelműen látszik, mennyivel jobb helyzetből indulnak a fővárosban és a nagyobb városokban élők.

Magyarországon 2023-ban nagyjából 1,27 millió nyugdíjast látott el a rendszer a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az ő átlagnyugdíjuk 231 ezer forint volt. A különbség azonban nemcsak az egyének, hanem a megyék közt is hatalmas volt, hiszen egy budapesti nyugdíjas átlagosan több mint 60 ezer forinttal nagyobb forrásból gazdálkodhat, mint például egy Bács-Kiskun vármegyei. Az egész ország területén itt volt a legalacsonyabb az átlagos járandóság, 185 412 forinttal, a 2023-as évben.

Érdekes visszatekinteni arra is, hogy hogyan változott mindez 10 év alatt: a 2013-as térképen feltűnően kisebbek a különbségek az egyes, akkor még megyék között. A fővárosi nyugdíjasok már ekkor kivételezett helyzetben voltak, és átlagosan 133 ezer forint ütötte a markukat, míg a lista másik végén szereplő megyékben átlagosan 100 ezer forint körül alakultak a járandóságok.

Átszámolva 2023-ban 33,9 százalék volt a különbség a legmagasabb és legalacsonyabb nyugdíjak között, szemben a 2013-ban mért 33 százalékkal, azaz az eltelt évek során minimálisan nőtt a különbség a főváros és a vidék közt.

Nagyon nem mindegy, hogy valaki hol megy nyugdíjba
Nagyon nem mindegy, hogy valaki hol megy nyugdíjba
Fotó: Depositphotos

Mindenkinek ugyanannyival emelkedett a nyugdíja?

2013 és 2023 között a KSH éves adatai szerint 112 781 forintról 208 168 forintra változott az országos átlag, mindez 84 százalékos emelkedést jelent. De hogyan alakult mindez az egyes vármegyékben?

Ahogy az grafikonunkon is látszik, a legtöbb esetben az emelkedés üteme hasonlóan alakult az országos szinthez, csupán néhány százalékos az eltérés, azonban Pest vármegyében ez máshogy történt, itt rohamosan megugrott az átlagnyugdíjak szintje. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy a főváros környéki agglomerációk itt találhatók, és a nyugdíjba vonuló budapestiek egy része eleve itt élt, vagy pedig kiköltözött az elmúlt tíz évben, jelentősen felborítva az átlagszintet.

Arról, hogy mennyit is érnek a kiköltözők által lakott agglomerációs házak, laptársunk, a Privátbankár Mennyit ér az ingatlanom?-cikksorozatában olvashat részletesebben is.

Vásárlás és vásárlás közt is van különbség

Ha a 2023-as átlagnyugdíjakat az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felmérés keretében, az év utolsó három hónapban mért, nagyjából 27 ezer forintos bevásárlókosár-értékhez hasonlítjuk, a különbség rögtön szembeötlő. Hiszen míg például egy budapesti nyugdíjas akár kilencszer meg tudta volna vásárolni a termékösszeállítást, addig egy szabolcsi, vagy egy Bács-Kiskun vármegyében élő idős járandósága csak 6,7 vásárlásra lett volna elég. Ha így nézzük, egyáltalán nem elhanyagolható szakadékról van szó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!