2p

A fizetése annyi lett, mint Kövér Lászlóé, plusz kap még képviselői tiszteletdíjat is. 

Június elején nyújtották be azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében megemelnék Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját. 

Az Országgyűlés keddi ülésén a kormánypárti többség elfogadta a törvényjavaslatot, így tehát a jelenlegi 1,5 millióról Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, vagyis havi bruttó 3,5 millió forintra emelték Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját, írja az index. A kormányfőnek jár továbbá bruttó 1,3 millió forint képviselői tiszteletdíj is.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A törvényjavaslat mindemellett a miniszterelnök hatáskörébe vonta a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, az államtitkárok, a kormánybiztosok, a miniszterelnöki biztosok és a miniszterelnöki megbízottak illetményéről szóló döntést. 

A Párbeszéd többek között azt javasolja, hogy a miniszterelnök fizetésének felemelése helyett inkább csökkentsék húsz százalékkal a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a parlamenti képviselők fizetését - tudósított az MTI.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta, tudják, hogy nem ez a fizetéscsökkentés fogja megoldani a válságot, de számításaik szerint évente több mint másfél milliárd forintot lehet vele spórolni. Szabó Tímea úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök egy "megszorító csomagot vetett ki a lakosságra", amit a kormány extraprofitadónak "becéz", de a kiskereskedelmi láncok, a pénzintézetek és a légitársaságok ezt a veszteséget nem fogják "benyelni".

 A Párbeszéd ezért azt is indítványozza, hogy a jövő évi költségvetési javaslatban található "pazarló tételeket" fordítsák az emberek megsegítésére, mert ezekkel akár 400 milliárd forintot is lehetne spórolni. Elmondta, pártja kezdeményezi, hogy például a kaszinók és a "NER építőipari cégei" is fizessenek extraprofitadót.
 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!