7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Az országgyűlési képviselőknek változatlanul kevesebb mint a felére jellemző, hogy az országos átlagot bőven meghaladó fizetését - olykor nem is annyira kevés - mellékessel egészíti ki. Volt, aki naponta több mint 700 ezer forintot keresett 2020-ban. Az mfor.hu az elmúlt évekhez hasonlóan idén is összeállította a képviselők jövedelmi toplistáját.

A magyar országgyűlési képviselők fizetésére nem lehet panasz, az többszöröse az országos átlagfizetésnek, és betöltött pozíciótól függően havi bruttó 1,1 millió forint és 2,9 millió forint között szór. Ha pedig a kormány tagjaként is szerepet kap valaki, akkor azért akár közel 2 millió forintos plusz juttatást is kap havonta. Ennek ellenére - talán a civil életből megmaradt gyakorlatként, vagy talán a több lábon állás jegyében - máshonnan is származik jövedelmük, melyről a napokban leadott vagyonnyilatkozatokban is beszámolnak.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A leggyakrabban a képviselők őstermelőként is azonosítják magukat, így sokak esetében mezőgazdasági tevékenységből származik plusz bevételük. Ha pedig nem hasznosítják a tulajdonukban lévő termőföldeket, akkor bérbeadják azt, így ingatlan bérbeadása a pluszjövedelem forrása. Ám nemcsak szántót, legelőt, vagy más termelésre alkalmas területet adnak más használatába, hanem lakóingatlanokat is.

Az ingatlanpiaci és agrár-tevékenység mellett akad néhány olyan képviselő is, akinek a vállalkozásából származik - akár igen jelentős - extra bevétele az év során. A vállalkozói jövedelem kivétele, vagyis az osztalék felvétele annyira jól hoz a konyhára egyébként, hogy a toplista élén több olyan képviselő is szerepel - például Gyurcsány Ferenc vagy Seszták Miklós, akinek a parlamenten kívüli gazdasági tevékenység bőven jobban fizet, mint az állampolgárok képviselete.

Nagy vesztesek és nagy nyertesek...

Összesítésünk alapján egyébként a képviselők is megszenvedték a tavalyi, COVID-dal és válsággal terhelt évek, bár ennek ellenére volt, akinek havi jövedelme akár 40-50 százalékkal is növekedett 2019-hez képest. Ilyen növekedésnek köszönhető, hogy a fideszes Seszták Miklós, volt fejlesztési miniszter a második legjobban kereső politikussá avanzsált 2020-ban. A képviselő és egyben kormánybiztos jövedelme 9,7 millió forint volt havonta. Bár nem igényel túl sok plusz körítést ez az összeg, az érzékeltetés kedvéért megjegyezzük: ez 24-szer (!!!) több az országos havi átlagkeresetnél. Seszták Miklós előző évhez képest egyébként 23 százalékkal hízlalta havi jövedelmét, akkor még "csak" 7,9 millió forintot tudott hazavinni egyetlen hónap alatt.

A volt miniszter havonta 1,1 millió forintos fizetést kap képviselőként, mellé 997 200 forintért látja el kormánybiztosi munkáját. Tavaly 8,5 millió forinthoz jutott kamatbevétel címén, az ügyvédi irodájának köszönhetően pedig 82,3 millió forinthoz.

Így készült a toplista

A parlament honlapján feltüntetett decemberi fizetések mellé legyűjtöttük a vagyonnyilatkozatokban feltüntetett egyéb jövedelmeket is. Ha eseti, időszakos, netán éves jövedelemről volt szó, akkor azt 12 hónapra visszaosztva vettük figyelembe. A parlamenti fizetés és az egyéb havi bevételek összesítésével kaptunk egy számított havi jövedelmet, ami alapján felállítottuk a rangsorunkat.

Bár Seszták Miklós jövedelme is tetemes összeg, nála nagyságrendekkel többet keresett tavaly a toplista első helyén álló frissen házasodott Rogán Antal. Havi jövedelme 2020-ban 16,2 millió forintra rúgott köszönhetően annak, hogy ezúttal is hatalmas összeghez jutott találmányhasznosítási díj címén, egész pntosan 157,8 millió forinthoz. Emellett szintén felveszi a képviselő alapfizetést, az 1,1 millió forintot és mivel miniszteri posztot is betölt még havi 1,97 milliót kap. Rogánnak egyébként valamivel rosszabb éve volt 2020-ban az előző évhez képest, hiszen korábban havonta 19,4 millió forint jövedelmet könyvelhetett el. A kormányfő kabinetfőnökének egyébként ez az év hozta meg az áttörést, hiszen 2018-ban havi keresete ennek töredéke volt, 6,2 millió forint.

A dobogó harmadik fokára olyan képviselő került, aki tavaly még az első helyre volt jogosult, ám 2020-ban 69 százalékkal csökkent a havi jövedelme. Összesítésünk szerint a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc a harmadik legjobban kereső honatya havi 6,8 millió forinttal. 2,2 millió forintos frakcióvezetői fizetését a vagyonkezelő cégéből, az Altus Portfólió Kft.-ből felvett 55,4 millió forintos osztalékkal egészítette ki.

2020-nak Gyurcsány Ferenc mellett vannak még más vesztesei is a jövedelmek szempontjából. A vagyonnyilatkozat arra enged következtetni, hogy a fideszes Bajkai Istvánnak sem ment annyira jól, mint korábban. Az Orbán-család ügyvédjeként is ismerté vált képviselő 2019-es jövedelme alapján a dobogó harmadik fokát tudta megszerezni, akkor havonta 7,9 milliót keresett. Friss vagyonnyilatkozata alapján ez az összeg 69 százalékkal kevesebb, 2,4 millió forint. A drasztikus csökkenés az ügyvédi iroda tevékenységével lehet összefüggésben. Óriási visszaesésről árulkodik a friss dokumentum, ezért joggal vetődik fel a gondolat, miszerint helytelen összeget szerepeltettek. A nyilatkozat szerint ugyanis az ügyvédi irodának köszönhetően 148 131 forint éves jövedelme keletkezett Bajkai Istvánnak a 2019-ben bevallott 77 millió forint után.

Ha az összeg helyes, akkor némi ellentételezést jelenthet számára az a 1,5 millió forint, amit agusztustól kapott a Marek József Alapítvány kuratóriumi tagjaként, illetve az a 751 880 forint havonta, amit a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) kuratóriumi tagjaként vehet fel.

Mennyit keresnek naponta a legjobban keresők?

Még megdöbbentőbb keresetekkel találkozunk akkor, ha munkanapokra bontjuk le a megszerzett jövedelmeket. Így nem ritka, hogy egyes honatyák egyetlen nap alatt keresnek meg annyit, amit mások több hónap alatt. Mutatjuk az első öt helyen álló képviselő napi jövedelmét 2020-ban:

  • Rogán Antal: 737 855 forint/nap
  • Seszták Miklós: 439 622 forint/nap
  • Gyurcsány Ferenc: 310 380 forint/nap
  • Süli János: 277 427 forint/nap
  • Kocsis Máté: 157 885 forint/nap

Gyarapodnak a kormánypártiak

Említésre méltó a friss listában, hogy látszólag évről évre egyre jobban gyarapodnak a kormánypárti képviselők. Érdekes változás, hogy míg a 2018-as nyilatkozat alapján a rangsor első 38 helyét foglalták el a fideszes és KDNP-s képviselők, a 2019-ben már az első 49, a friss listában pedig már az első 53 hely a kormánypárti képviselőké. A csoportban - ahogy a korábbi években is jellemző volt - egy kivétel van, a DK-s Gyurcsány Ferenc, aki rendre az élvonalban szerepel havi jövedelme alapján.

A DK elnöke után a legjobban kereső ellenzéki képviselő a jobbikos Brenner Koloman, aki havi szinten 2,2 millió forintot keresett tavaly. Havi 2,2 milliós képviselői fizetését 40 ezer forinttal tudja kiegészíteni, amit a Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért felügyelőbizottsági tagjaként kap honorárium címén.

Ezzel megegyező jövedelemmel rendelkezik az MSZP legjobban keresője, Hiller István is. A Párbeszédből Szabó Tímea áll az élen szintén havi 2,2 millióval, úgy, hogy frakcióvezetőként felvett fizetését más jövedelemmel nem egészíti ki. Ugyanez a helyzet az LMP legjobban keresőjével, Keresztes Lóránttal is.

Összesítésünk alapján a parlamenti patkóban ülő képviselők tavalyi összjövedelme havonta 412 millió forintot tett ki a korábbi 405 millió forint után. Ez átlag kicsivel több mint bruttó 2 millió forint jövedelmet jelent havi szinten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!