3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Gellérthegyi Sikló Kft. megkapta a Citadellához vezető felvonó új építési engedélyét. Talán jövőre elkészül a beruházás.

„A sikló megvalósítására már korábban megkaptuk az építési engedélyt, de a Budavári Önkormányzat kezdeményezésére, egyetértésben a Fővárosi Önkormányzattal több olyan módosítást hajtottunk végre a projekt műszaki tartalmában, amelyek együttesen még inkább környezetkímélő módon teszik lehetővé a beruházás valóra váltását. Célunk: a sikló úgy valósuljon meg, hogy az első kerületben élők, az újbudaiak, a fővárosiak, valamint a hazai és külföldi turisták számára egyaránt értéket jelentsen – mondta Walton Imre, a beruházást jegyző Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője a  cég közleménye szerint.

A főbejárat mostani látványterve (fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.)
A főbejárat mostani látványterve (fotó: Gellérthegyi Sikló Kft.)

A cég abban bízik, hogy 2023 második felében már közlekedik az új sikló. A 300 méteres, kötött pályán haladó, több kocsiból álló elektromos hajtású közlekedési eszköz 72 másodperc alatt teszi majd meg az utat a Gellérthegy lábától a tetejére tervezett kilátóig. A beruházás célja kettős: egyrészt kiváltja a környezetszennyező turistabuszokat, másrészt új attrakcióval gazdagítja Budapest turisztikai kínálatát.

Az új építési engedély birtokában a terület birtokba vételét követően nekilátnak a tereprendezési munkálatoknak és a régészeti feltárásoknak, ezután kezdődhet el a tényleges kivitelezés, ami a jelenlegi ütemtervek szerint 13 hónapig tart majd. (Korábban 16-17 hónapot mondott a projektcég.) A beruházás összköltségét – amely teljes egészében a magánfektetőket terheli – 12-13 milliárdra becsülik, amelynek egy részét kereskedelmi bankhitelből teremtik elő.

A nepszava.hu által is idézett nyilatkozat szerint a KÖZTI Építésziroda által készített új engedélyezési terv három pontban tér el a korábbitól: nem lesz buszparkoló az alsó állomásnál, a kabinok a korábbi 40 fő helyett 52 utast szállíthatnak egyszerre, továbbá épül egy „kilátóhurok”, egy félköríves terasz, ami a felső állomáshoz csatlakozik. Ez utóbbit erősen nehezményezte a környezetvédelmi engedélyezésekor a tájkép miatt aggódó Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága. 

A sikló megvalósítására létrehozott cégbe 2004-ben társult a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Gyógyfürdő és Hévízei (BGYH) Zrt., az alsó állomás területe a cég tulajdonában van. A projektcégben 25 százalékos tulajdonrészt birtokló BGYH-t időközben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) váltotta fel, míg a magánbefektetői oldalon Bató Csaba érdekeltségébe tartozó S-2018 Eszközkezelő mellett megjelent a Gellért Hill Experience Kft., amelyet némi cégáttéten keresztül Kreinbacher József birtokol. A leginkább pezsgőjéről ismert milliárdos üzletember idővel átvenné a teljes magánbefektetői hányadot.

Kreinbacher a fővárosi támogatás biztosítása érdekében az eredetinél jóval gálánsabb ajánlatot tett az új, Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak. A korábbi egyezségben szereplő 300 millió forint helyett 500 millió forintot adna a fővárosi tulajdonban lévő földterület használati jogának egyszeri megváltásaként, ezenfelül 40 éven keresztül további 250 millió forintot fizetne évente. Ez utóbbi teljesen új elem. Másrészt a főváros a cég negyedének birtokosaként a haszon negyedét is zsebre teheti. 

Közben a kormány megbízta a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) a szakmai koncepció kidolgozásával, amelyben többek között azt kellene vizsgálniuk, hogy a gellérthegyi közpark fenntartása finanszírozható-e a sikló működéséből származó nyereségből - írta a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!