2p

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterét javasolhatta a két új tagot a Tanácsba, egyikük ma már szavazhat is.

A parlament tegnap két új tagot választott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsába. Kovács Zoltánt 126 igen és 60 nem szavazattal, Búza Évát szintén 126  igen és 60 nem szavazattal választották meg a tanács tagjának hat évre. Az Országgyűlés határozatát ki is hirdették a hétfő esti Magyar Közlönyben.

A választásra azért volt szükség, mert Parragh Biankának, a tanács egyik tagjának március 23-én lejárt a hatéves mandátuma, az ő helyére választották meg Kovács Zoltánt, aki korábban a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese volt. Ő már szavazhat is a Tanács keddi kamatdöntő ülésén.

Búza Éva, aki eddig Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója volt, április 6-tól váltja Kocziszky Györgyöt. A Monetáris Tanács az MNB legfőbb döntéshozó szerve. Legalább öt-, legfeljebb kilenctagú, tagja a jegybank elnöke mint a Monetáris Tanács elnöke, továbbá az MNB alelnökei és a további tagok, akiket hat évre az Országgyűlés választ. Kovács Zoltán és Búza Éva az Országgyűlés előtt tette az esküt.

Ma már csak emlék, amikor még Matolcsy György volt Nagy Márton felettese. Fotó: MTI
Ma már csak emlék, amikor még Matolcsy György volt Nagy Márton felettese. Fotó: MTI

Lapunk egy hete értesült arról Parragh László felesége helyett Búza Éva lehet a Monetáris Tanács tagja.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterét javasolhatta Búzát és Kovácsot e posztra. Tehát Kovács Zoltán ma már szavazhat a Monetáris Tanács ülésén, ez lesz az első alkalom azóta, hogy a kormány ismét az MNB szándékaival ellentétes döntést hozott, amikor meghosszabbította a betétikamat-stopot.

(mfor/MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!