2p

Az Európai Központi Bank jóváhagyását követően az Országgyűlés a keddi napon elfogadta a jegybanktörvény kormány által kezdeményezett módosítását. A Magyar Nemzeti Bank szerint a törvénymódosítás növeli a jegybank mozgásterét az infláció további csökkentése és az árstabilitás elérése érdekében folytatott tevékenységében.

A Pénzügyminisztérium a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával a tavasz folyamán kezdeményezte a magyar jegybanktörvény jegybanki veszteségek térítéséről szóló részeinek módosítását, azzal a céllal, hogy az Európában egyik legszigorúbb magyar szabályozást átalakítva az MNB monetáris politikai mozgásterét növelje. A nemzetközi példák ugyanis azt igazolják, hogy a jegybankok átmenetileg negatív saját tőke pozíció mellett is hatékonyan és hitelesen tudnak működni, és megfelelően tudnak elsődleges céljukra, az infláció elleni küzdelemre fókuszálni – áll a jegybanki közleményben.

Mint írják, az elmúlt időszakban nemzetközi szinten is számos olyan lépésnek lehettünk szemtanúi, amelyek a jegybanki függetlenségek szűkítése irányába mutattak (lásd Lengyelország). Magyarországon is egyre gyakoribbá váltak a monetáris döntéseket befolyásolni szándékozó szakmaiatlan nyilatkozatok és a jegybanki eszközök hatékonyságát korlátozó lépések. Az MNB ennek fényében is üdvözlendőnek tartja a magyar jegybanktörvény aktuális módosítását. Úgy vélik, nemzetközi tapasztalatok bizonyítják, hogy a monetáris politikai döntéshozatal függetlenségének megsértése korlátozza a gazdaságpolitika mozgásterét, és beláthatatlan nemzetgazdasági károkat okoz. Az MNB a jövő szempontjából alapvetően fontosnak tartja, hogy hazánk ne lépjen erre az útra és az ország jegybankjának szakmai függetlensége és szuverén működése továbbra is elsődleges szempont maradjon – zárul Matolcsy Györgyék közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!