2p

Lelkesítette és pénzt igért az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik képviselője a kormánypárti Lungo Drom tagjait. Erről a találkozóról is hangfelvétel készült.

A nepszava.hu szerint Sztojka Attila kormánybiztos december 7-én jelentette be a Roma Közéleti Akadémia megalakítását, amelynek révén „egy országos hálózatként működő, 400 fős közéleti-kulturális-közösségi bázis” jön létre. Még ugyanezen a napon zárt körben összeültek a Lungo Drom ORÖ-s tagjai és a hozzájuk csatlakozott képviselők: mindegyiküket aláírásra kész szerződés várta.

Jöhet majd a fizetség (fotó: MTI)
Jöhet majd a fizetség (fotó: MTI)

A lap azt írta, hogy a kormánybiztos ezen az eseményen már nem vett részt, jelen volt viszont Farkas Félix parlamenti szószóló. A Népszava birtokában lévő hangfelvétel szerint Farkas Félix arról beszélt, hogy akár milliárdos nagyságrendű visszafizetési kötelezettsége is lehet az országos önkormányzatnak. Zárolhatják az ORÖ számláját, akkor pedig a képviselők se kapnak tiszteletdíjat. Szavaiból kitűnt, hogy a kieső jövedelem pótlására keresett alternatív lehetőséget: így jött képbe a Roma Közéleti Akadémia.

A portál szerint a részleteket annak a nonprofit kft-nek az ügyvezető igazgatója ismertette, aki megbízóként szerepel az ügyletben. Tájékoztatása szerint Zalaszentlászlón nyolc hónapig tartó, online oktatással kiegészített képzési program indul, ennek keretében 20 fős csoportokban összesen 400-an részesülnek kommunikációs tréningben.

Az ORÖ jelenlévő képviselői – derült ki – azért kapnak havi bruttó 200 ezer forintos szerződést, hogy jelentkezőket gyűjtsenek a képzésre. 

„Önöknek semmit nem kell igazából tenni, a szerződést megkötni”, és utána mindenkinek a „saját területén kommunikációs tréningre buzdítani” az embereket – számolt be a teljesíthetetlennek semmiképp se nevezhető elvárásokról az ügyvezető igazgató. A szerződés 2022. augusztus végéig szól, de határozott szándék van arra, hogy „ez meghosszabbításra kerüljön”.

Akadtak, akik nem egészen értették, mi történik. Ekkor szólalt fel az a képviselő, aki kifejtette, hogy szerinte harminc körzetben a Lungo Drom fogja eldönteni, melyik jelölt nyer. „Meg kell kérni a Fidesztől az árát!” – jelentette ki. „Ha nekik kell a harc, akkor fizessék meg!” – erősített rá egy másik ORÖ-tag - írta a lap. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!