5p

Lassan, de biztosan mérséklődik az üzemanyagok ára. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten folytatódhat a kutakon az árak csökkenése. Mindez azonban csak kisebb áresést eredményez majd.

Az egy héttel korábbi elemzésünkben várt minimális árcsökkenést láthattuk a magyar üzemanyagpiacon a mögöttünk hagyott héten, ennek köszönhetően a benzin elérte a lélektani 600-as szintet, míg a gázolaj néhány forinttal felette maradt. Hétfőtől a Mol bejelentése szerint újabb 3 forintos árcsökkentés jön, amivel a 95-ös benzin ára 597 forintra csökken, míg a gázolaj 603-ra.

A hazai árak változása ezúttal nem volt elég ahhoz, hogy az európai sorrendben megtartsuk a helyünket. Az előző héthez képest egy országban ugyanis olcsóbb lett a benzin. Emiatt a korábbi nyolcadik helyezés után most a 9. legolcsóbb benzinnel büszkélkedhet az ország.

Az egy helynyi változás azért következett be, mert a horvátoknál alacsonyabbak lettek kicsit az árak. Így a dél-nyugati szomszédjaink a regionális rangsorban is előztek.

Miközben a benzinnél az egy pozíciónyi változás ellenére továbbra is igen kedvező az összkép, a gázolaj esetében egészen más a helyzet. Az uniós rangsorban az egy héttel korábbi pozícióhoz képest három helyet csúsztunk hátrébb.

Ráadásul a régiós országokban a magyarországinál rendre olcsóbb lett ez az üzemanyagtípus. Így a lapunk által készített rangsorban ismét a második legdrágább dízellel „büszkélkedhetünk”. Igaz, ebben a rangsorban minimális az államok között a különbség, más kérdés, hogy a szerdán kezdődött, majd a hét végéig tartó forintgyengülés miatt a pozíciónk várhatóan a jövő héten sem fog javulni.

Lehet egy kis árcsökkenés

A forint, ahogy az euró ellenében, úgy a dollárral szemben is gyengült, hiszen egy hete 355 alatt volt, pénteken pedig a 360-as szintet közelítette a keresztárfolyam. Részben ennek is betudható, hogy a hazai üzemanyag-kereskedők nem tudtak komolyabb árcsökkentést végrehajtani, hiszen az árfolyam változása miatt drágult az import.

A forint gyengülésével párhuzamosan egyébként az árupiacon is hasonló mozgást látunk, azt persze érdemes megjegyezni, hogy közvetlen kapcsolat nincs a különböző termékek ármozgása között. Ha mindenképpen magyarázatot keresünk a mozgásra, akkor azt lehet mondani, hogy az amerikai gazdaság lassulása egyre biztosabb, a csütörtökön publikált tengerentúli GDP-adat is ezt tükrözte. A gyengébb gazdasági teljesítmény pedig a kockázatkerülést erősíti, illetve alacsonyabb olajpiaci keresletet feltételez.

A várható alacsonyabb kereslet így magyarázat arra, hogy az olajpiacon miért csökkennek a tőzsdei árak, az viszont meglepő, hogy az Európában irányadó Brent és az amerikai WTI közötti különbség közel egy éve nem látott módon beszűkült.

Egyébként a héten mindkét olajfajta ára csökkent, és december óta nem látott gyengülést jegyeztek fel a nyersolajnál. Ennek hátterében többek között az Egyesült Államok üzemanyagkészleteinek meglepő növekedése miatt esett vissza. A benzinkészletek 2 millió hordóval nőttek, szemben a hétfői ünnepnap (Memorial Day) hétvégéje előtti 400 ezer hordós szinttel. A Citi elemzői arról írtak, hogy az Egyesült Államokban a nyári utazási szezon a Memorial Day hétvégével kezdetét vette, az első jelek erős vezetési és repülési aktivitást jeleztek. Ugyanakkor az üzemanyag-felhasználás visszafogottabbnak tűnik, ami hatékonyságnövekedést jelent.

Az európai piacokon a pénteken publikált inflációs adat (eurózóna inflációja) hozott izgalmakat, az ugyanis a várakozásoknál és az előző havi számnál is magasabb lett. Mindez azzal járhat, hogy az Európai Központi Bank a júniusi kamatvágás után óvatos lehet, így az olcsóbb hitelek aligha fogják a fogyasztást pörgetni.

Az olaj piacán nagy meglepetést elvileg ugyan nem tartogat, de fontosnak tartják az OPEC+ vasárnapi találkozóját, ahol a termelői csoport egy olyan komplex megállapodáson dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy 2025-ig meghosszabbíthassa a jelentős olajkitermelés-csökkentések egy részét. Az elmúlt hetek áresése, illetve a hónapok óta tapasztalt mérsékeltebb kereslet miatt a kitermelés további korlátozása egyébként papírformának látszik. A szakértők szerint egy átmeneti időszakban az áresés sem lenne feltétlen az OPEC-tagállamok ellenére. Ez ugyanis segíthetne letörni a nyugati országokban tapasztalható inflációt. Ha az árakat megszelídítik, akkor a jegybankok előtt megnyílik a tér a kamatcsökkenésre, ez pedig a kereslet és az árak későbbi emelkedését idézheti elő.

A mostani mérsékeltebb kereslet miatti nemzetközi ármérséklődésnek köszönhetően a magyarországi üzemanyagárak várakozásunk szerint a következő héten csökkenhetnek. Igaz drasztikus áresésre nem számítunk, de ha a forint nem áll a földbe, akkor mind a két üzemanyagfajta 5-6 forinttal olcsóbb lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!