4p

Ha péntek, akkor kormányfői rádiós beszélgetés, amit lapunk percről percre közvetít.

7.37:

A beszélgetés a háború témájával kezdődik. A kormányfő arra emlékeztetett, a háború kirobbanásakor is azt mondta, annak aligha lesznek nyertesei, de biztos lesznek vesztesei, mert Oroszország falba ütközöik, a modern nyugati fegyverzetekbe, a másik oldalon pedig ott van a 140 milliós Oroszország, mely a világ legnagyobb atomhatalma. Mint fogalmazott, Ukrajna jelentős részét a földdel teszik egyenlővé, illetve a háború számos áldozattal, özvegyekkel, árvákkal jár.

A miniszterelnök szerint örülni kell, hogy itt nincs háború, és elég erősek vagyunk, hogy ne engedjük belepréselni magunkat abba. A miniszterelnök változást ígért abban, hogy az amerikaiak „háborús propagandát” folytathassanak Magyarországon.

7.39:

A kormányfő szerint spekulánsok, csempészek és fegyvergyárosok aranybányája a háború. Természetesen előkerült Soros György neve is, aki szerinte „be akarja tenni a lábát Ukrajnába”, hogy rátegye a kezét az orosz természeti erőforrásokra.

7.43:

Ferenc pápa látogatására áttérve Orbán Viktor azt mondta, „nem emlékszik ilyen jókedvű három napra az elmúlt 30 évből”, az egyházfő szerinte „megfékezte” a politikai erőket. Úgy vélte, a Szentatya számít is Magyarországra a békemisszió során. Orbán Viktor szerint az amerikaiak elnyomják a béke hangját

„Az emberek nem állnak ott a háborús propaganda mögött”

– mondta a kormányfő, aki azt mondta, a pápa a béke mellett nyíltan kiálló országokat kívánja összegyűjteni.

A pápa békemisszióra készül, Magyarországra is számít. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher
A pápa békemisszióra készül, Magyarországra is számít. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

7.46:

A békében leginkább Magyarország érdekelt, mert a szomszédban van a háború, ez pedig az országunk értékét is rontja – mondta Orbán Viktor. Megjegyezte, Ukrajna jelenlegi területén őshonos magyarok is élnek, ezért Ukrajna szenvedése az ő szenvedésük is.

7.50:

Az ukrán gabonaimport embargójával és az azzal kapcsolatos uniós megállapodással kapcsolatban a kormányfő úgy vélekedett, arra azért volt szükség, mert a gabona nem az éhező afrikaiaknak ment, hanem spekulánsok a gazdák kárára üzleteltek vele. Hálát mondott a lengyeleknek azért, hogy ennek a harcnak az élére álltak, azért az Európai Bizottságnak meg kellett állapodni a közép-európai országoknak. A miniszterelnök úgy vélte, a Bizottság által ígért kompenzáció nem fog megérkezni.

7.55:

Óvatosan, lassan kell haladni Ukrajna EU-csatlakozás ügyében, mert különben „attól fogunk koldulni” – vélte a kormányfő. A kormányfő a tavaly megemelkedett energiaköltségekkel kapcsolatban azt mondta, élő kihívás, hogy meddig lehet fenntartani a rezsicsökkentést. Megnyugtatott, a családok következő hónapokban is rezsivédett árakon kapják az energiát, és a mikro- és kisvállalkozások számára is csökkentették az energiaköltségeket – emlékeztetett. Egyúttal megdicsérte Lázár Jánost is a vármegye- és országbérlet bevezetéséért.

„Háborús költségvetést kell futtatnunk, a jövő évi is ilyen lesz”

– mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett, az oroszoktól érkező energia ára két hónapos csúszással követik a tőzsdei árat, ez igaz az árak csökkenésére és  emelkedésére is.

7.59:

A tagállamok önálló külpolitikájának megszüntetését akarja elérni az EU, ezt fogják bejelenteni a napokban német vezetéssel – figyelmeztetett a kormányfő, aki élesen kritizálta ezt a tervet. A miniszterelnök a nemzetek megerősítésében látja a jövőt, úgy véli, a nemzetek Európája koncepciója ellenében állnak a „globális pénzemberek”, akik számára a gyenge, saját érdekeik érvényesítésére képtelen országok a megfelelők.

Ezzel véget s ért a rádiós beszélgetés.

Korábban írtuk:

Péntek reggel ismét a Kossuth rádió vendége Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő szinte biztosan ismét beszélni fog a háborús helyzetről, illetve sokan várják, vajon a kabinet meghosszabbítja-e a most még csak június 30-ig érvényes kamatstopot. További aktuális témák között várhatóan fel fog bukkanni a pápalátogatás, illetve az alt-right épp a napokban folyó budapesti rendezvénye, a CPAC konferencia. Kövesse velünk a miniszterelnökkel folytatott beszélgetést percről percre!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!