2p

Ez a húsvét utáni lehűlés eredménye.

A húsvét utáni, éjszakai fagyokkal is járó lehűlés szinte bizonyosan jelentős károkat okozott a kajszi- és az őszibarack-ültetvényekben - mondta a Világgazdaságnak Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke.

A szerdán megjelent cikk szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése is azt jelezte, hogy a múlt heti fagyok országszerte jelentős károkat okoztak a csonthéjasokban.

Május közepéig ráadásul még előfordulhatnak újabb fagyok, amelyek pedig már a később virágzó, fontos magyarországi gyümölcsökben - például az almában, a körtében, a cseresznyében, a szilvában és a meggyben - is kárt tehetnek.

Az idei már a harmadik év, amelyben tavaszi fagykárok pusztítanak, és a gyümölcstermesztőknek nagy árbevétel-kiesést kellett el szenvedniük. Mindez megnehezíti számukra a kárenyhítési alapból történő kifizetések igénybevételét is.

Az agrárkamara szerint a globális klímaváltozás, az időjárás egyre szélsőségesebbé válása komoly kihívás a kertészeti ágazatnak is, ezeknek a hatásoknak fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség. A NAK hangsúlyozta, hogy a kormányzat az elkövetkező években kiemelkedő mértékű forrásokat biztosít a hazai agrárium fejlesztéséhez és a termelés hatékonyságának növeléséhez, ennek keretében pedig a hazai gyümölcsnemesítés újbóli megerősítésére is sor kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!