3p

Nagyot: a filmesek árbevétele közel 40, a rendezvényeseké 56 százalékkal esett vissza.

Tavaly a koronavírus-járvány hatására mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek, előbbiek árbevétele csaknem 40 százalékkal, utóbbiaké pedig 56 százalékkal esett vissza 2019-hez képest - derül ki az Opten és a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport közös elemzéséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.

A marketing- és kreatívszektorban működő cégek teljesítményét felmérő elemzés idézte Hinora Bálintot, a Positive Adamsky csoport ügyvezető igazgatóját, aki kiemelte, hogy a filmgyártás produkálta a gyártótevékenységek között a leggyengébb eredményt. A szektor teljes árbevétele 395 milliárd forintról 239 milliárd forintra esett, ami csaknem 40 százalékos csökkenés. Az adózott eredmény 38,7 milliárd forintról, több mint 63 százalékkal, 14,1 milliárd forintra mérséklődött.

Hozzátette, a zuhanó eredményekkel egyenesen arányos a személyi jellegű ráfordítások és a foglalkoztatottság visszaesése is. 2015 óta a foglalkoztatottak száma stabilan 6 ezer körül mozgott, tavaly viszont 2019-hez képest a foglalkoztatottak száma 6259-ről 4075-re esett vissza, a személyi jellegű ráfordítás pedig 28 milliárdról 15 milliárd forintra csökkent.

Hinora Bálint kitért arra, hogy a járvány a filmgyártás mellett a rendezvényekkel foglalkozó cégeknél is egy 2015 óta tartó, folyamatos növekedést tört meg. Utóbbiaknál a járvány következtében hamar leállított rendezvények miatt az árbevétel 56 százalékkal, az adózott eredmény 78 százalékkal csökkent, a leépítési arány pedig 22 százalékos volt.

A járvány ellenére növekedő területek közül kiemelkedik viszont a direkt marketing, 17,43 milliárd forintos nyereséget érve el, és a személyi jellegű ráfordítások is nőttek ezen a területen. A médiaügynökségek árbevétele 208,8 milliárd forintról 201,8 milliárdra esett vissza, ellenben jól vették az akadályokat a piackutató cégek, az árbevétel 72 milliárd forintra rúgott. Ez új csúcs, annak ellenére, hogy a területen működő cégek és egyéni vállalkozások száma csökkent.

A lista végére a reklámügynökségek kerültek, ezeknek a cégeknek az árbevétele 2020-ban 336 milliárdról 277 milliárd forintra csökkent, ami az elmúlt 5 év leggyengébb teljesítménye. A terület legnagyobb árbevételt generáló cégei viselték a legrosszabbul a járványt: a fizetésképtelenségi mutatóik átlagosan 50 százalékot romlottak, sőt az 1 milliárd forint feletti árbevételű cégeknél ez már 72 százalék volt.

A PR főtevékenységgel rendelkező cégeknél a rekordévet jelentő 2019 után 2020-ra 63 milliárdról 48 milliárd forintra esett vissza az együttes árbevétel. Ennek ellenére az adózott eredmény szinte megegyezik a 2019-essel, az árbevétel arányos nyereség pedig csaknem a duplájára nőtt. A foglalkoztatottak száma viszont 27,15 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!