2p

E-sport fogadással bővítette sportfogadási kínálatát a Szerencsejáték Zrt.: Czepek Gábor vezérigazgató szerint az augusztus 11-én próbaüzemmel a Tippmix földi és a TippmixPro online fogadási rendszerében elindult új játéktípus villámrajtot vett.

A nemzeti lottótársaság első embere a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést észlelve akciótervet dolgoztak ki, amelynek egyik elemeként a fejlesztésekre koncentráltak és előrehozták az e-sport fogadás hazai bevezetését.

Czepek Gábor hozzátette: az eddigi tapasztalatok alapján az e-sport fogadásban heti 400 millió forintos árbevételt realizáltak, így hosszabb távon az online szektorban a harmadik, míg a földi szektorban a hatodik legnépszerűbb sportág lehet. "Eredetileg úgy számoltunk, hogy két-két és fél év alatt térülhet meg ez a beruházás, de most úgy tűnik, hogy akár egy év alatt is elérhetünk oda" - fogalmazott a vezérigazgató.

Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási vezetője kiemelte, hogy az e-sport alatt a versenyszerű videojátékozást kell érteni, amely mára olyan komoly méreteket öltött, hogy sztárjai, profi csapatai vannak, mégpedig euróban és dollárban is több milliós fizetésekkel.

"Az e-sport fogadás elindulása mérföldkövet jelent, mert ettől a sportfogadások is erősödni fognak, amelyek jelenleg a cégünk árbevételének 47 százalékát teszik ki" - jelentette ki Horváth Zoltán, aki kiemelte, hogy összesen 14 játékkal indultak el, ezek közül 11 hagyományos e-sport játék 81 piaccal, míg a szimulátor típusú bajnokságok esetében három sportág számos piaccal vált fogadhatóvá.

"Nemcsak az online, hanem a tippmixeseknek a földi fogadási rendszerben is lehetővé tesszük, hogy ugyanolyan feltételekkel fogadhassanak az e-sport eseményekre" - fűzte hozzá, majd azzal folytatta, hogy a legnépszerűbb nemzetközi játéktípusok is elérhetőek a nemzeti lottótársaság kínálatában. Példaként a többjátékosos online csatateres játékok közül a League of Legendset (LOL) és a Dota 2-t, a belső nézetű lövöldözős játékokból a Counter Strike:Global Offensive-et (CS:GO) és a Rainbow Six Sikege-t, a valós idejű stratégiai játékokból pedig a Startcraft 2-t említette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!