2p

Minderről Szijjártó Péter tárgyalt cseh kollégájával. 

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel. Szijjártó Péter a megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta: a fő kérdésben a két fél egyetért, a részleteket pedig hamarosan kidolgozzák.

Jakub Kulhánek szerint a részletek már a hétvégére tisztázódnak, és semmi nem akadályozza majd a beoltott állampolgárok szabad utazását a két ország között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában tárgyal Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában tárgyal Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Mint ismert, keddtől Törökországba is utazhatnak a már beoltott magyarok. Magyarország és Törökország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között. Azok a török és magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba. 

Továbbá függetlenül a vakcina típusától kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását Magyarország és Szlovénia is. Hasonló megállapodás született már két másik balkáni országgal, Szerbiával és MontenegróvalBahreinbe is utazhatnak a magyar állampolgárok tekintet nélkül arra, hogy mely oltást vették fel, mint ahogyan a horvátok is elfogadják a védettségi igazolványt. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!