2p

Már csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe támogatás. A kormány viszont a hazai termelők érdekében új támogatási konstrukción dolgozik.

Nem számíthatnak többé uniós forrásra a karácsonyfának szánt fenyő termesztéséből élő gazdálkodók, Brüsszel ugyanis nemrég úgy döntött, csak a földlabdás, élő fák után vehető igénybe a területalapú hozzájárulás. A Magyar Nemzet csütörtöki számában kiemeli, hogy a több száz érintett hazai termelő ugyanakkor nem marad támogatás nélkül, a kormány a hazai költségvetésből új konstrukció elindításán dolgozik.

Az Európai Bizottság (EB) kizárta a hagyományos karácsonyfa-termesztést a támogatható ágazatok köréből, így a fenyőültetvények gazdái ettől az évtől kezdve nem vehetnek igénybe uniós hozzájárulást - olvasható a Magyar Államkincstár honlapján. Brüsszel még tavaly döntött így, az EB állásfoglalása szerint ugyanis nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik.

A döntés számos magyar gazdálkodót érint, itthon ugyanis mintegy háromezer hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa célú fenyőtermesztés. Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az ágazat szereplőinek nincs okuk a kétségbeesésre, a tárca ugyanis a kieső uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló kerettel úgynevezett csekély összegű támogatást. Az új konstrukció kidolgozása még tart, az azonban már most biztosra vehető, hogy az összeget a karácsonyfa-ültetvények mérete, vagyis a hektárszám alapján számítják majd ki.

Az EB döntése abba az irányba terelné az uniós termesztőket, hogy a hagyományos vágott fenyő helyett a földlabdás típusra álljanak át. Ez azonban a piaci szereplők szerint a kereslet szempontjából nem túl megalapozott elvárás. Korábban sokan azért választották ezt a típust, mert hosszabb ideig friss maradt, a nordmannfenyő széles körű elterjedésével azonban ezt az előnyét is elveszítette. A földlabdás karácsonyfa szállítása, tárolása ráadásul számos vesződséggel jár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!