3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Folytatódnak a lazítások, az uszodák is kinyitnak május második felében.

Várhatóan május 20-tól kezdődhet meg Szlovákiában az új koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett korlátozások feloldásának új, immár negyedik szakasza - jelentette be Igor Matovic, szlovák kormányfő egy televíziós beszélgetőműsorban vasárnap (a magyarországi helyzetről egyebek mellett ebben a cikkünkben számoltunk be).

A szlovák főváros, Pozsony
A szlovák főváros, Pozsony

Matovic, aki erről a TA3 szlovák hírtelevízióban beszélt, a korlátozó intézkedések feloldásának folytatását a fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak viszonylag alacsony számával indokolta. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: a korlátozások feloldásának feltétele, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma alacsony szinten, napi átlagban 25 alatt maradjon. Korábban a korlátozások feloldásának feltételéül azt szabták, hogy a vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának napi átlaga száz alatt maradjon.

Szlovákiában április 22-én kezdték el a korlátozások feloldásának első szakaszát, akkor a kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások nyithattak meg. Május 6-án a kormány egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát, amivel lehetővé tették a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények megnyitását, és engedélyezték az istentiszteleteket, illetve kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is.

A negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és vélhetően az iskolák, óvodák megnyitásával is számolnak.

Közben az országban több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Két hete számuk átlagban napi öt alá csökkent, és hasonló arány mutatkozik ezen a héten is. A vírus szlovákiai megjelenése óta péntek volt az első olyan nap, amikor nem diagnosztizáltak új fertőzöttet, szombaton pedig 2 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1457 fertőzöttet tartanak nyilván - derült ki a központi válságstáb honlapján vasárnap közölt adatokból.

Az újonnan gyógyultnak nyilvánítottak száma már mintegy két hete minden nap meghaladja az újonnan regisztrált fertőzöttek számát. A nyilvántartás szerint szombaton 22 esettel 941-re nőtt a hivatalosan gyógyultnak minősítettek száma, a kór elismert halálos áldozatainak száma 26, és eddig már közel 120 ezer vírustesztet végeztek el.

Ugyanakkor a viszonylag alacsony számokkal összefüggésben Igor Matovic vasárnap óvatosságra intett, és szakértői becslésekre hivatkozva azt mondta: mintegy 2500 olyan fertőzött lehet az országban, akiket tünetmentességük miatt nem azonosítottak, de a vírus hordozójaként annak terjesztői is lehetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!