2p

Az új egészségügyi államtitkár szerint mivel nő a várható élettartam, az a kormány prevenciós intézkedéseinek eredménye.

Fontos, hogy a társadalom az egészsége szempontjából is megélje a biztonságát - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) új egészségügyért felelős államtitkára, Horváth Ildikó. Ez azt jelenti, hogy mindenki nyugodtan dolgozhasson, tanulhasson, élvezhesse a nyugdíjas éveket abban a tudatban, hogy számíthat az egészségügyi ellátórendszerre, ha segítségre szorul. Ezt lépésről-lépésre lehet elérni - tette hozzá. A politikus rámutatott, mindennek alapját jelentheti a megelőzés, az egészségtudatosság fejlesztése, annak tudatosítása, hogy mi saját magunk is tehetünk az egészségünkért. Ilyen például - jegyezte meg -, ha lift helyett gyalog megyünk fel az ötödikre.

Szerinte a kormány prevenciós intézkedései nyomán már látszanak az eredmények, hiszen 2010 óta nő a várható élettartam.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, ha nem is rohamtempóban, de tetten érhető a magyarok várható élettartamának a növekedése. A 2010-es 74,38 évről 2017-re 75,77 évre emelkedett ez az érték. Az azonban tényleg kedvező változásnak tekinthető, hogy a férfiak nagyobb ütemben "zárkóznak" fel a nőkhöz. Köztudomású tény a férfiak korábbi elhalálozása, az elmúlt időszakban azonban míg náluk majdnem 2 teljes évvel emelkedett a várható élettartam, a nőknél mindössze 0,8 éves növekedés volt. A KSH adatai szerint a magyar férfiak várhatóan 72,4, a nők pedig 78,99 évig élnek.

Hiába azonban a növekedés, Európában az egyik legrövidebb életű nép a magyar. A 2016-os adatok szerint a magyarnál rövidebb várható élettartam csak

  • a bolgároknál,
  • a letteknél,
  • a litvánoknál,
  • a románoknál,
  • a macedónoknál
  • és a szerbeknél jellemző.

Az EU átlaga 81, az eurózónáé pedig 82 év volt.

A prevenció melletti másik pillér az új államtitkár szerint az egészségügyi ellátórendszer megnyugtató működése, amelyet a leggyakoribb halálokok, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések és a stroke kezelésére kell koncentrálni. Arról is szólt: nagyon fontos, hogy a sürgősségi ellátást csak azok vegyék igénybe, akik rászorulnak erre. Ezért első lépésként szükséges egy telefonos szolgálat felállítása, amely a megfelelő helyre irányítja a betegeket - közölte Horváth Ildikó.

(Privátbankár, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!