2p

Augusztus végéig már több mint 340 milliárd forint értékű szerződés született a Magyar Nemzeti Bank április 20-ától elérhető kedvezményes hiteleire - derül ki laptársunk, a Piac&Profit által készített körképből. 

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások április 20-ától igényelhetik az azt kínáló húsz kereskedelmi banknál a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által két héttel azt megelőzően meghirdetett kedvezményes hitelt. 

Jelentős a kereslet. Fotó: mnb.hu
Jelentős a kereslet. Fotó: mnb.hu

A hitelek népszerűségét tükrözi, hogy az első két hónapban már mintegy 1500 vállalkozással több mint 2 ezer NHP Hajrá-hitelszerződést kötöttek a hazai hitelintézetek, összesen mintegy 100 milliárd forintos értékben - tette közzé az MNB július elején.

A következő két hónapban sem lankadt a kereslet, sőt az még fokozódott is - derül ki laptársunk, a Piac&Profit legfrissebb körképének adataiból. Ezek szerint a hitelszerződések száma augusztus végéig megduplázódott, vagyis az időarányos növekedési dinamika kitartott. A leszerződött NHP Hajrá-hitelek összértéke azonban megugrott, az már a 340 milliárdot is elhagyta (ez valamivel magasabb lehet, hiszen laptársunk érdeklődésére a 20 bank nem mindegyike reagált, a hitelek túlnyomó többségét nyújtó nagybankok azonban igen, így a teljes összeg nem lehet sokkal magasabb).

Abból, hogy a hitelek összértéke sokkal jobban nőtt, mint a szerződések darabszáma, arra lehet következtetni, hogy az egy felvevőre jutó hitelek jelentősen emelkedtek.

Így összejöhet az MNB azon célja, miszerint az NHP Hajrá-hitelszerződések értéke 2020 végére elérje az 1000 milliárdos forintos lélektani határt.

További részletek a Piac&Profit szeptember 3-án, csütörtökön megjelent nyomtatott számában olvashatók. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!