Magyarországnak növelnie kell a foglalkoztatottak arányát, főként a nők körében. Ez feltételezi a szülőknek járó szabadság tényleges időtartamának a nemzetközi gyakorlathoz igazítását, valamint a kisgyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezésének és nevelésének javítását – idézi az MTI az OECD legfrissebb jelentését.
A globális szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a kedvezőtlen helyzetben lévő magyar oktatási intézményekben kiegészítő korrepetálásra és az osztálylétszámok csökkentésére van szükség, ami javítja a fiatalok kilátásait a munkaerőpiacon.
Hozzátették: Magyarország jelentős sikereket ért el az OECD-övezet életszínvonalához történő közelítésben, de reformokat kell végrehajtania az államháztartás helyzetének javítása és a jövőbeli növekedés alapjainak megteremtése érdekében.
Az elért sikereket veszélyeztetik a demográfiai folyamatok, ezért az adórendszer reformjára, a kis- és középvállalatok versenyképességének növelésére, valamint a nők és a fiatalok munkaerőpiaci lehetőségeinek a javítására van szükség. Utóbbi a felnőttképzésre fordított befektetésekkel érhető el.
A jelentés szerint Magyarországon a GDP-növekedés a tavalyi 0,5 százalékról várhatóan 1,9 százalékra javul, 2027-ben pedig 2,2 százalékos növekedésre számít a szervezet. Az idei inflációt 1,9 százalékra becsülik, 2027-re pedig 2,7 százalékos pénzromlást várnak a továbbra is erőteljes bérnövekedés miatt.
Az árvizek és aszályok növekvő költségeivel kapcsolatosan a jelentés rámutat, hogy Magyarországnak erősíteni kell az éghajlati kockázatokkal szembeni ellenállóképességét is.


