2p

A Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal jóváhagyta Balásy Gyuláék kérését, hogy a tavalyi gigainfláció mértékével emelhessenek árat.

A tavalyi éves átlagos infláció mértékével, 17,6 százalékkal emeli meg szolgáltatásai árát a kormány kedvenc óriásplakátos cégcsoportja. A 24.hu cikke szerint a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Group márciusban körlevélben értesítette erről az állami kommunikációs beszerzésekben érintett cégeket és szervezeteket. Arra hivatkoztak, hogy a kormányzati keretmegállapodás lehetőséget nyújt számára az inflációnak megfelelő áremelésekre, ezért kérték a Rogán Antal irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál (NKOH) a keretszerződéses díjtételek módosítását, az állami cég pedig ezt elfogadta.

Jó helyre megy a pénz?
Jó helyre megy a pénz?
Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook

A tavalyi inflációnak megfelelő áremelés valamennyi a Lounge szolgáltatásait igénybe vevő állami szervezetet érinti, és várhatóan jelentős növekedést okoz majd a költségvetésből finanszírozott kommunikációs kiadásokban is – írja a portál.

A lap kérdésére a Lounge Group azt válaszolta, a szerződések kapcsán nem áll módjukban egyoldalúan bejelenteni munkadíjaik emelését, míg a korábban közbeszerzésen elnyert keretszerződésük szigorúan szabályozza, hogy milyen módon, milyen időintervallumban és főként milyen indokkal van lehetőség árkorrekciót kérni.

Korábban Magyar Péter arról beszélt, hogy amikor még a Diákhitel Központot vezette, túlárazott megbízásokat kellett aláírnia a központi kommunikációs céggel, és még a minőséggel kapcsolatban is felmerültek kérdések

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!