4p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
		


		
		

A daganatos halálozások számának csökkenését várják ettől.

A daganatos megbetegedések gyógyításának javítására alapítványt hoz létre a kormány - derül ki a 2020-as költségvetést megalapozó törvényjavaslatból. A Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány "biztosíthatja a szakma kiváló képviselői legteljesebb megbecsülésének kifejezését, és a szakterület méltó helyének megteremtését a tudományos közéletben" - indokolja a döntést a javaslattevő. Az alapítvány 500 millió forintos költségvetési támogatásban részesül a 2020-as évről szóló törvényjavaslat szerint.

Képünk illusztrációKépünk illusztráció

Az előterjesztés két pontja szól az alapítványról. A szervezet bekerül abba a körbe - az Egészségügyi Tudományos Tanács (a továbbiakban ETT), az egészségügyi szakmai kollégium, valamint az országos gyógyintézetek - amelyek a miniszter tevékenységét segítik. A másik pont szól a részletszabályokról.

A javaslat szerint az Alapítvány az onkológia oktatásával, kutatásával, a kutatás támogatásával, az elért eredmények hazai és nemzetközi bemutatásával, az eredmények gyógyításban történő felhasználásával összefüggő alábbi országos közfeladatokat és nemzetközi feladatokat látja el:

  • elősegíti az onkológiai szakma fejlesztését, oktatását, kutatását, tudományos eredmények megszületését,
  • figyelemmel kíséri az onkológiai szakterület hazai és nemzetközi fejlődését, az elért tudományos eredményeket,
  • közreműködik az onkológia hazai és nemzetközi elméleti és gyakorlati oktatásában, ezen feladata megvalósítása érdekében kétoldalú együttműködési megállapodásokat köt, szakmai konferenciákat, képzéseket szervez,
  • támogatja az új tudományos eredményeket, képzési módszereket feltáró munkákat, illetve a szaktudományos és oktatási kiadványok megjelenését, szaktudományos kiadványokat ad ki,
  • együttműködik a hazai és nemzetközi szakmai, tudományos szervezetekkel, egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézményekkel, az egészségügyben működő szakmai kamarákkal,
  • feladatkörében együttműködik az egészségügy területén működő civil szervezetekkel, az egészségügyben működő szakmai kamarákkal,
  • a tevékenysége során hazai és nemzetközi adatok elemzésével közreműködik a szakterületének fejlesztésében,
  • ellátja azokat a további feladatokat, amelyeket törvény a hatáskörébe utal, illetve azokat az érintettek megállapodása alapján átadott feladatokat, amelyek átvételét jogszabály nem tiltja.

Mint az elnevezésből kiderül, a közhasznú alapítvány az ország határainál szélesebb körben fogja össze a szakterületet, melyhez pályázatok kiírásával, képzéssel tud hozzájárulni.

Az indoklás részletes hátteret ad a döntésről. E szerint az egészségügyi ellátórendszernek a legnagyobb kihívást a krónikus nem fertőző betegségek, kiemelten a rosszindulatú daganatos megbetegedések okozta terhek jelentik, amelyek a betegek mellett érintik a hozzátartozókat és a társadalom egészét. A daganatos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentős emelkedést mutatott az elmúlt évtizedekben. A daganatos betegségek hatékonyabb megelőzése és leküzdése érdekében nélkülözhetetlen a szakterület tudományos hátterének megerősítése, és ennek keretében a képzési lehetőségek szervezeti rendszerének bővítése, mind a megelőzés, mind pedig a kezelés területén alkalmazott eredményes módszerek, jó gyakorlatok megosztása, a regionális szintű kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység támogatása az onkológia jövőbe mutató és eredményeket hozó fejlődése érdekében.

Szintén az előterjesztésből idézzük: Az egészség védelme, a tudományos eredmények megbecsülése, a tudás továbbadása, az oktatás, kutatás támogatása, a nemzetközi szakmai együttműködés fokozott igénye olyan jelentőségű feladatokká váltak, amelyek joggal vetik fel egy erre a célra létrehozott alapítvány megalapításának szükségességét. Az Alapítvány megalakítása biztosíthatja a szakma kiváló képviselői legteljesebb megbecsülésének kifejezését, és a szakterület méltó helyének megteremtését a tudományos közéletben. Az Alapítvány tevékenységével hozzájárul a kor tudásának megfelelő szintű daganatos betegségkezelés feltételei megerősítéséhez. Mindezen célok megvalósításához regionális szintű politikai és szakmai összefogás szükséges. Az Alapítvány az onkológia oktatásával, kutatásával, a kutatás támogatásával, az elért eredmények hazai és nemzetközi bemutatásával, az eredmények gyógyításban történő felhasználásával összefüggő országos közfeladatokat lát el a jövőben. A törvényjavaslatban foglaltak megvalósulásával az onkológiai képzés és ellátás minőségi átalakulása, végső fokon a daganatos halálozás számának csökkentése várható - szerepel a javaslatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.