4p

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a felkészülésről, a kórházi ágyak felszabadításáról és arról is beszélt, mikor lehet majd enyhíteni a korlátozásokon. 

"Örüljünk, hogy végre nem mi vagyunk a kísérleti egerek" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

A kormányfő elárulta, egyfajta laboratóriumként tekint Ausztriára. Ha ott enyhítenek majd a szigorításokon, akkor azt figyelni kell, elemezni, és tanulni belőle. Aztán ha beválnak a lépések, akkor azt itthon is meg kell tenni. 

Orbán Viktor megérti, hogy az embereknek nehéz ez a kialakult helyzet, főleg ha egy panelben, három gyerekkel kell átvészelni ezt az időszakot. 

"Az maga a dzsihád" - jellemezte a helyzetet. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Úgy véli azonban, hogy még nincs itt az ideje a szabályok lazításának. Ha Ausztriában beválnak az intézkedések, nem fog emelkedni a fertőzöttek száma és az egészségügyi rendszerünk is felkészül a járványra, akkor majd itthon is lehet enyhíteni a korlátozásokon. 

Ezzel kapcsolatban elmondta még, nem kerülhetjük el azt, hogy Budapestre sajátos korlátozásokat hozzanak meg. A fővárosban és Pest megyében koncentrálódik a fertőzöttek 80 százaléka. 

"Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor különbséget kell tennünk a települések között. Ennek még nincs itt az ideje, de jövő héten ezen már lehet gondolkozni" - véli a kormányfő. 

A kórházi ágyak kiürítése: 10 ezer fertőzöttből indult ki Orbán Viktor

A kórházi ágyak felszabadításáról elmondta, az elmúlt hetekben azon kellett dolgozniuk, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetére is legyen elég ágy, lélegeztetőgép és dolgozó ott, ahol erre szükség van. Orbán abból indul ki az "elegendő" értelmezésénél, hogy van több mint 1000 idősek otthona Magyarországon, ha mindenhol 10 ember fertőződik meg, akkor az 10 ezer beteget jelent, ami hatalmas szám. Ráadásul ismerve Magyarország korfáját, a településszerkezetet, a kórházak elhelyezkedését, legalább 8000 lélegeztetőgépre és több mint 30 ezer kórházi ágyra lesz szükség a miniszterelnök szerint. 

Magyarországon egyébként 68 ezer kórházi ágy van, ennek 34 százalékán nem volt beteg, így gyakorlatilag az ágyak 16 százalékát kellett felszabadítani - részletezte Orbán. 

szerk.: a kormányfő által említett számok alapján nem jön ki azonban a matek. Az ágyak 60 százalékát, 39 500 helyet kellett felszabadítani a kórházaknak. Ehhez képest a 68 ezer ágy 60 százalékát kell felszabadítani, az kb. 40 ezer. Az ágyak 34 százaléka üres, ez kb. 23 ezer, tehát kell még 16-17 ezer, ami valójában az ágyak 23 százaléka. Ehhez képest Orbán Viktor 16 százalékról beszélt, amit fel kell szabadítani.

Arra számítanak egyébként, hogy a következő napokban a megbetegedések száma a korábbinál nagyobb ütemben fog nőni, és belépünk a tömeges megbetegedések időszakába. 

"A neheze tehát csak most jön, de készen állunk rá" - rögzítette Orbán. 

Már 2-3000 ezer között van ugyanis a beüzemelt lélegeztetőgépek száma, és a kórházakba a védőfelszereléseket illetően 10 napi működéshez szükséges tartalék került kiszállításra, és ugyanígy az idősek otthonába is. "A muníció tehát megvan. Pénz nem fog hiányozni és az eszközök is rendelkezésre állnak".

Orbán Viktor nem olyan merész

Orbán Viktor nem olyan merész, mint a Magyar Nemzeti Bank, amely előrejelzésében lehetségesnek tartja a 2-3 százalékos gazdasági növekedést is. A miniszterelnök ennél sokkal óvatosabb látva, mire számítanak más országokban. 

"Óriási bravúr lenne, ha nullához közeli állapotban tudnánk átvészelni ezt a válságot."

A miniszterelnök szerint a gazdaságok nem úgy fognak már kinézni, mint a járvány előtt, nem lesz olyan az élet sem a következő hónapokban, sem a járvány után. A gazdasági szereplők figyelmét arra hívta fel, hogy meg kell vizsgálniuk, mely tevékenységüknek lesz helye a járvány után, képes lesz-e profitot termelni, életképes lesz-e. Ezzel jobb szerinte szembenézni, mint abban a hitben élni, hogy minden ugyanolyan lesz a járvány után. Ugyanezt javasolja a munkavállalóknak is: gondolják át, a saját szakmájukban lesz-e munkájuk augusztusban vagy egy év múlva. 

"A turizmusnak tüdőlövése van, az van a legkutyább állapotban" - nyomatékosította a miniszterelnök. 

Éppen ezért kellett számos intézkedést hozni az ágazat támogatására és megsegítésére. A SZÉP-kártyák keretnövelése és adókönnyítése például azt szolgálja, hogy megpróbálnak már nyáron életet lehelni a belföldi turizmusba. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!