1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Fricz Tamás politológus árulta el, hogy milyen esélyeket lát az EU jövőjét illetően a kormányfő.

“Két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, vagy szétcsúszik, darabjaira hullik”. A miniszterelnök azt mondta, hogy “50-50 százalék”, “tehát mind a kettőre fel kell készülni” - ismertette Fricz Tamás politológus az ATV összefoglalója szerint a Hír Tv-ben, hogy mit mondott Kötcsén a miniszterelnök az Európai Unióról.

Ott volt szombaton Kötcsén Fricz Tamás is, aki hétfő este a Hír Tv Vezércikk című műsorában, ifj. Lomnici Zoltánnal egyetértésben megerősítette, hogy Orbán Viktor azt mondta a kormányzásáról, hogy 2034-ig 15 “nagy terv” van készen. A miniszterelnök “egy nagy, elismert, sikeres, Európában az élenjáró országok között képzeli el Magyarországot 2030-34-re” – hangzott el a műsorban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!