A kormányzati propagandában továbbra is dübörög az elhibázott brüsszeli szankciók témája, amelynek az utóbbi időben hallottuk egy új leágazását. Orbán Viktor és Szijjártó Péter is a szankciókra vezette vissza, hogy az Egyesült Államokban a földgáz ára jóval olcsóbb, mint Európában.
Mielőtt azonban magát az árkülönbözetet megvizsgálnánk, érdemes sokadszor is kitérni arra, hogy maguknak a szankcióknak közvetlenül nem sok köze van a gázárakhoz. Már csak azért sem, mert, ahogy azt egy-egy újabb szankciós kör kapcsán a miniszterelnök és a külügyminiszter is rendszeresen leszögezte, a magyar kormány nem fogadja el az energiahordozók importjának a korlátozását. Így az oroszországi földgáz vásárlására semmiféle korlátozás sincs.
Az persze hozzátartozik a kérdéskörhöz, hogy az Orbán-kabinet által érdemben soha nem kritizált agresszor, Oroszország a maga részéről szankcionálta az európai vásárlóit, hiszen az érvényes szerződések ellenére erősen korlátozta, illetve számos esetben teljesen le is állította a szállításokat. Az ellátást gyakorlatilag csak azoknak az államoknak biztosította, amelyek – gyakran saját szövetségeseikkel szembemenve – hűségesek maradtak Moszkvához. Így például Magyarország vagy éppen Szerbia ellátását továbbra is biztosítják az oroszok. A nyugat- és közép-európai országok többsége viszont nemet mondott Vlagyimir Putyin zsarolásának és más forrásokból oldották meg az ellátást. A régiós országok ezzel egyébként cáfolták a magyar kormányzat azon csúsztatását is, amely szerint csak orosz gáz állna rendelkezésre.
Maguknak az uniós szankcióknak, amelyeket a magyar kormány is támogatott, tehát közvetlen hatása nincs a gázárakra, és persze az is a propaganda lódítása, hogy szankciós infláció van!
A világpiacot persze felborította tavaly az, hogy az oroszok bevetették a gázfegyvert, és megpróbálták az energiahordozók korlátozásával megzsarolni az európai országokat. Az árak ideiglenes extrém kilengését követően a piac visszarendeződött, és a tőzsdei árak a 2021-es nyári szintekre tértek vissza, ezek tehát jóval a háború és a szankciót megelőző korszakot idézik.
A propaganda ugyanakkor attól is hatásos, hogy a valós és a fiktív elemek keverednek, egy megcáfolhatatlan tényből „vezetnek le” (helyesebben szólva vezetik meg a közvéleményt) azzal logikailag semmiféle összefüggést nem mutató dolgot. Így van ez az amerikai és európai gázárakkal is. A két kontinens tőzsdéin jegyzett árak között van különbség, ám mindkét régióban meghatározóak a világpiaci folyamatok, ahogy az a lenti ábrán is látszik. Az európai MWh-ban és az amerikai BTU-ban (british thermal unit) jegyzett árak meglehetősen hasonló mozgást mutatnak évek óta.
Ugyanakkor a magyar kormány által is emlegetett jelentős árkülönbség megvan, hiszen az európai piacokon a földgáz ára többszöröse annak, mint amit az Egyesült Államokban kell fizetni érte. Ennek hátterében az áll, hogy a két régió földgázpiaca eltérő, és ez a különbség az árakban is megmutatkozik.
Az Egyesült Államokban a földgázpiac egy sokkal nagyobb és több szereplős piac, mint Európában. Az USA-ban nagyon komoly mennyiségű földgázt termelnek, és az árakat az országon belül határozzák meg, ráadásul jelentős mennyiségű földgázt hoznak fel sikeres palagáz kitermelési technológiák (például hidraulikus repesztés) alkalmazásával, amelyek révén, karöltve a cseppfolyósítási technológiával (LNG gáz), az ország a legnagyobb exportőrök közé lépett.
Ezzel szemben Európában a földgázpiac kisebb és összetettebb, az árakat pedig az importált mennyiségek és a globális földgázpiac árai is befolyásolják. Európa függ az importált földgáztól, az árakat pedig – amint azt az utóbbi időszakban megtapasztalhattuk – számos tényező erősen befolyásolja, így a politikai feszültségek, a válságok, a háború, a piaci kereslet, a készletezési lehetőségek vagy éppen a szállítási költségek.
Egyébként a háborútól függetlenül az árkülönbség régóta fennáll, ha az amerikai és európai tőzsdei árakat MWh-ra átszámítjuk, akkor ez egyértelműen látszik. Az árkülönbség bizonyos fokig versenyhátrányt jelent az európai cégek számára, ugyanakkor, mivel ez hosszú ideje fennáll, ehhez a piaci szereplők többé-kevésbé alkalmazkodtak.
Persze a tavalyi extrém magas ár sok európai iparvállalat számára volt kitermelhetetlen, és így voltak olyan ágazatok, ahol drasztikusan visszaesett, vagy le is állt a termelés. Az energiaintenzív iparágak számára tehát komoly kockázatot rejt a földgázra építeni, hiszen az extrém ármozgások kiszámíthatatlan gazdálkodási környezetet jelenthetnek akár makro-, akár mikrogazdasági szinten.
Érdemes leszögezni, ha tehát a magyar kormány a saját érvelését komolyan venné, mely szerint a két kontinens árkülönbsége behozhatatlan versenyhátránnyal jár, akkor semmiképpen sem kellene, hogy az energiafaló iparágak idetelepülését közpénzek százmilliárdjaival támogassa.
A logikus lépés az lenne, ha az oktatásra költenénk és tudásintenzív területek felé mozdulna az ország vagy a szolgáltató jellegű tevékenységek kapnának támogatást.
Aki követi a híreket, az az elmúlt hónapok akkumulátorgyárak körüli vitáiról minden bizonnyal értesült. Az ilyen összeszerelő-üzemek egyik rákfenéje, hogy óriási mennyiségű energiára van szükségük a termeléshez, miközben Magyarország nem csak energiahordozókból, de a megtermelt elektromos áramból is importra szorul. Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, ezt nem fogja megoldani az sem, hogy a kormány több nagy gázerőmű építéséról döntött. Fokozza a problémákat, hogy az ilyen módon előállított energia még az utóbbi időszakban tapasztalt gázpiaci áresések ellenére is fajlagosan nagyon drága.
Ha figyelembe vesszük, hogy az idetelepülő cégek célja a minél magasabb profit elérése, akkor ebből az következik, hogy végső soron a társadalomnak kell megfizetnie az áram árkülönbözetét. Ez egyébként most is megtörténik, hiszen a politika a különböző (direkt és indirekt) adók és a régiós átlagnál 10 százalékkal magasabb infláció formájában a társadalomra hárítja a költségeket, és borítékolhatóan ez a jövőben is hasonlóan történik majd.
