2019. szeptember 1. 12:05
MTI

A köznevelési törvény módosítása ellen tüntettek Budapesten szombaton, az eseményt középiskolások szervezték. A demonstráció végén bejelentették, hogy szeptember 13-ára országos diáksztrájkot hirdetnek: minden tanulótól azt kérik, hogy maradjon otthon, így fejezze ki a tiltakozását.

A rendezvényen felszólalt mások mellett Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a parlament most nemcsak szó szerint borít árnyékot a résztvevőkre. Azt hangoztatta, hogy a kormány mindent meg akar mondani az embereknek, és vissza akarja fogni azokat, akik innovatívan alkotnának az iskolákban. Minden jogi eszközt ki kell használni a kabinettel szemben, a PDSZ is ezt teszi a sztrájkkal - jelentette ki Szűcs Tamás. Példaként említette, hogy a pedagógusok fizettessék ki a túlóráikat. A szakszervezeti elnök aktivitásra, cselekvésre buzdított minden fórumon.

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója úgy vélekedett, hogy a kormánynak az a jó tudós, aki a politikai célokhoz igazítja a kutatását, és az a jó bíró, aki a politikai hűségének köszönheti az előmenetelét. A kabinet nem bízik a szülőkben, a tanárokban, de a civil társadalomban sem - sorolta. Hozzátette: fontos kiállni az összes megtámadott társadalmi csoportért.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza azt hangoztatta, hogy a kormány szándékosan pusztítja el a közoktatást, ellenségének tekinti a gondolkodó, cselekvő, szabad polgárt. Azt mondta, hogy a köznevelési törvény módosításai alkotmányellenesek, súlyosan korlátozzák a jogokat. Ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

A demonstráció Facebook-meghívójában úgy fogalmaztak, hogy nem maradnak tétlenül, miközben a kormányzat "gőzerővel teszi tönkre a közoktatás rendszerét", az alternatív és állami iskolai struktúrát. Úgy vélekedtek: "elfogadhatatlan, hogy szisztematikusan lezüllesztik az oktatás színvonalát", és "az oktatói szabadságot is elveszik".

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.