3p

Állítólag létezett egy magyar-lengyel-orosz titkos terv,Ukrajna felosztásáról.

Csütörtök este egy érdekes elméletet osztott meg Facebookon Roman Giertych, Lengyelország egykori miniszterelnök-helyettese (2006-2007), Orbán terve címmel. Az írást több lengyel újság is átvette azóta, melyben az áll, hogy létezett egy magyar-lengyel-orosz titkos terv, Ukrajna felosztásáról - írja a 444.

A terv szerint az orosz hadseregnek a mostani háborúban nagyon gyorsan le kellett volna rohannia Ukrajnának a Dnyepertől keletre eső, jórészt oroszajkú felét. Néhány nap alatt, érdemi ellenállás nélkül bevonultak volna Kijevbe, megbuktatva Zelenszkij elnököt és a kormányát.

A Dnyepertől nyugatra fekvő területeket azonban nem akarták megszállni, mert onnan érdemi ellenállást vártak, amihez egy jóval nagyobb hadműveletre lett volna szükség, sokkal több katonával. Ukrajna nyugati felébe, a menekültáradattól tartva, a lengyel illetve a magyar hadsereg vonult volna be, békefenntartóként.

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki még 2018-ban. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki még 2018-ban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A lengyelek Lviv központtal vehették volna ellenőrzésük alá Észak-Nyugat-Ukrajna nagyobbik részét, míg Magyarország Kárpátalján biztosíthatta volna a békét. A terv szerint Ukrajna felosztása aztán állandósult volna, megadva az esélyt a lengyel és a magyar vezetőknek, hogy az országukat gyarapítva hősökké váljanak otthon, örökre bebetonozva hatalmukat.

Giertych szerint ezt a hódítást készítette elő a magyar és a lengyel kormányok állandó konfliktuskeresése az USA-val és az EU-val. Azért mentek bele végeláthatatlan vitákba az EU bíróságának szerepéről, illetve ostorozták az amerikai befolyást, hogy ha eljön a területszerzés ideje, akkor a nyugatiak rosszallása és az együttműködés az oroszokkal ne legyen annyira bizarr fordulat sem otthon, sem pedig a külföldiek előtt.

Csakhogy a titkos terv Giertych szerint nem sikerült, mert Ukrajna váratlanul keményen ellenállt az orosz támadásnak, és az orosz nyelvű keleti megyék és városok is hősiesen harcolnak, még három hét elteltével is.

Ezt látva a nyugati és a lengyel közvélemény is határozottan ukránpárti lett, és a lengyel kormány elengedte a felosztási tervet. Sőt, nem hogy elengedte, de még az élére is állt az ukrán ügy védelmének. Kaczynski, a kormánypárt elnöke és Morawieczki miniszterelnök keddi kijevi látogatásukkal mutatták meg, hogy már teljesen más forgatókönyvben hisznek.

Hogy összeesküvés-elmélet, vagy igazságalapja is van, a cikk hosszan elemzi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!