„Az Alkotmánybíróság tegnapi egyhangú döntése kimondta: az Orbán-kormány által az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. Igazunk volt”
- írja kedd reggeli bejegyzésében Karácsony Gergely budapesti főpolgármester.
Az Alkotmánybíróság (Ab) – még az új, a jelenlegi parlament által megválasztott tagjai nélkül – ugyanis arra jutott, hogy a szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására irányuló eljárással a jogalkotó megszüntette a szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására irányuló eljárás egyedi ügy és egyedi ügyintézés jellegét, így nemcsak egy konkrét törvény hatálya alól vonta ki a szabályozást, hanem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) hatálya alól is, amely a tisztességes hatósági ügyintézéshez való jogról szól, és ezzel a jogorvoslat lehetőségét is elvette.
Az Ab ezért megsemmisítette nem csak a Budaörsre vonatkozó konkrét sort a törvény mellékletében, hanem azt a mondatot is, hogy „felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter, hogy rendeletben tegye közzé a ... önkormányzati szolidaritási hozzájárulás önkormányzatonkénti összegét.”
Az indoklás hozzáfűzi: amennyiben a jogalkotó a jelenlegi vagy ahhoz hasonló szisztéma fenntartása mellett dönt, biztosítani kell, hogy az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás kötelezettje a hozzájárulás összegének megállapítására, illetve nettó finanszírozás keretében történő levonására irányuló eljárásban gyakorolhassa azon jogokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a szolidaritási hozzájárulás jogalapját és összegszerűségét vitathassa.
A mostani döntés azonban csak a mostani eljárást indító Budaörs esetében semmisíti meg azonnal a befizetendő tételt, a többi önkormányzat esetében azonban elméletben egyelőre fennmarad a fizetési kötelezettség.
"Az Orbán-kormány bűneit ezen a területen is az új kormánynak kell orvosolnia. Pontosan tudjuk, hogy ez emberfeletti feladat, hiszen a Fidesz nemcsak az önkormányzatokat fosztotta ki, de a központi költségvetést is.
Korrekt és mértéktartó partnere vagyunk a kormánynak, hogy elkerüljük a főváros pénzügyi összeomlását, és megalkossunk egy fenntartható és igazságos finanszírozási modellt a főváros és a többi önkormányzat számára.

