Azzal soha nem volt vádolható Oroszország, hogy nyugati típusú demokrácia lenne. Azt viszont akár Magyarország példájából is tudjuk, hogy az illiberális demokrácia–autokrácia–diktatúra skála azért elég hosszú, és nemhogy egyszerű állampolgárként, de a témát kutató társadalomtudósként sem egyszerű rajta pontosan elhelyezni egyes politikai rendszereket.
Oroszországban mindenesetre az elmúlt években azért létezett valamiféle korlátozott, de szabad nyilvánosság, lehetett utazni, vásárolni, tanulni, és úgy általában, magánemberként viszonylag szabadon élni, amennyiben valaki nem nagyon piszkálta a hatalmasok viselt dolgait, illetve nem vállalt politikai szerepet.
Mások és másként gondolkozók
Az Ukrajnában indított háborúval, pardon, „különleges katonai művelettel” párhuzamosan azonban a szabadságnak ezen utolsó kis köreit is megszüntetni látszik a putyini rezsim, amely így egyre inkább közelít azon a bizonyos skálán a valódi, sztálini időket idéző diktatúrához.
Mint azt maga Putyin is többször elmondta, az ő Oroszországa nem kér a liberális, dekadens, degenerált nyugati fertőből, és a „hagyományos értékek” védelmezőjének tekinti magát. Ennek folyományaként a szigorúan heteroszexuálistól eltérő szexuális preferenciákkal rendelkező embereknek már korábban is elég rossz volt Oroszországban élni: sem a melegházasság, sem az azonos neműek élettársi kapcsolata nem létezik az országban, 2013 óta törvényileg tiltott a „homoszexuális propaganda”, a kormány által kontrollált média pedig folyamatosan uszít a másság ellen, rendszeresek a különböző utcai atrocitások is LMBTQ-személyek, -szervezetek ellen.
Közvetlenül a háború kirobbantása előtt azonban még be tudott keményíteni e téren is az orosz kormány, az orosz LMBTQ-szervezeteket összefogó Szféra Alapítványt ugyanis megvádolták azzal, hogy „minden tevékenysége ellentétes az ország emberi erőforrásának megőrzésére, gyarapítására és fejlesztésére irányuló állami politikával”, összességében pedig veszélyt jelent a „közrendre és a jogállamiságra”. Ha a bíróság helyt ad az igazságügyi minisztérium keresetének, azzal az utolsó szervezett védőhálót tüntetheti el az orosz LMBTQ-emberek feje fölül.
Nem csoda, ha az ukrán háborút egyben melegellenes háborúnak is lehet tekinteni, a háború elején kiszivárgott orosz tervek alapján az LMBTQ-közösség prominens tagjai is rajta voltak azokon a listákon, amelyeken a letartóztatandó, kivégzendő vagy börtönbe, táborokba zárandó ukrán személyek szerepeltek. (Az alábbi dokumentumfilm a Szféra Alapítvány által is támogatott aktivistákról szól, akik a most Ukrajnában harcoló Razman Kadirov Csecsenföldjéről igyekeznek kimenteni az ott életveszélyben lévő "másokat".)
Mindenkiből lehet külföldi ügynök
De azoknak az oroszoknak is tovább szűkülnek „a szabadság kis körei”, akik csak ellenkező nemű embertársaikkal tudnak elképzelni szexuális kapcsolatot. A háború eleje óta tartó információs hadviselés keretében a nyugati közösségi médiát gyakorlatilag betiltották Oroszországban, a háborúról való nem megfelelő tudósítás miatt kiszabható súlyos büntetések miatt pedig a kevés még megmaradt független sajtótermék közül is sok szüntette be működését az országban, de több külföldi hírügynökség, média is inkább kivonult Oroszországból. Arról is folyamatosan érkeznek a hírek, hogy az orosz karhatalom különleges szigorral és alkalmanként brutalitással lép fel a háború ellen bármilyen formában tüntetőkkel szemben.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy az orosz állampolgárok egyre nehezebben tudnak eljutni külföldre, hozzáférni külföldi hírforrásokhoz, vagy éppen elkölteni a saját pénzüket, akkor láthatjuk, hogy bizony elég jelentősen korlátozódtak tovább azoknak az oroszoknak a lehetőségei is, akik – nyilvánosan legalábbis – semmilyen formában nem fordultak szembe a putyini rezsimmel vagy éppen a háborúval. Persze lehet mondani, hogy mindez csak válasz a nyugati intézkedésekre, illetve a szankciók mellékhatása, de az biztos, hogy a háború farvizén Putyin elérkezettnek látta arra az időt, hogy még egyet csavarjon az elnyomás présén, és végleg átváltson az „aki nincs ellenünk, az velünk van” elvről arra, hogy még a legkisebb függetlenséget is rendszerellenesnek bélyegezze, és mindenkit bekényszerítsen a sorba.
Az orosz kormánypárt a hét elején terjesztette be a hírhedt „külföldi ügynök”-törvény módosítási javaslatát a Duma elé. Ennek alapján már nemcsak az a civil szervezetnek, sajtóterméknek vagy újságírónak kell magát „külföldi ügynökként” regisztrálnia (és ki is írnia magáról), aki bármilyen úton-módon külföldről bármilyen mértékű anyagi támogatásban részesül. A minősítés kiérdemléséhez innentől elég lenne, ha valaki „külföldi befolyás alatt áll”, vagy ilyen alatt álló személy rokona, illetve legalább egyet megvalósít az alábbiak közül: politikai tevékenység; információgyűjtés az orosz haderőről és logisztikáról; ellenőrizetlen számú emberhez eljutó üzenetek és anyagok terjesztése, vagy ezek létrehozásában való részvétel. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a „külföldi befolyás” akár kényszerítés és meggyőzés révén is megvalósulhat, akkor egyértelmű: innentől bárki külföldi ügynöknek minősülhet, akit a hatóságok annak szeretnének bélyegezni.
Ha megszavazzák (és miért ne szavaznák meg?) a mostani szigorításokat, akkor a „külföldi ügynökök” ezután nem tarthatnának nyilvános rendezvényeket, nem taníthatnának, nem vehetnének részt pályázatokon, semmilyen állami támogatásban nem részesülhetnének, weboldalaik központilag blokkolhatóvá válnának – tehát gyakorlatilag kizárhatóak lennének a közéletből.
Gondolatok és bűnök
Ez a törvény egyben lépés egy másik aggasztó folyamatban, a felsőoktatás jóval szigorúbb állami ellenőrzés alá vonásában is. A Meduza – Lettországból működtetett, orosz nyelvű független lap, Oroszországban természetesen „külföldi ügynök” minősítéssel – cikke szerint az egyetemi, főiskolai oktatók, de még a diákok „vonalba állítása” is nagy lendületet vett a háború kitörése óta.
Több oktató számolt be arról, hogy miután év elején még az online oktatás folytatása volt a terv, az elmúlt hetekben közölték velük, személyesen kell folytatniuk a tanítást. Ez egyrészt könnyebben ellenőrizhetővé teszi az oktatókat és az órákat, másrészt alkalmat biztosít az intézmények vezetőségének, hogy a több helyen is órákat adó, problémásnak tartott oktatóktól a jelenléti oktatás követelményére hivatkozva megváljanak, vagy egyszerűen csak ne kössenek velük új szerződéseket. Különösen kapóra jön ez az olyan oktatók kiszűréséhez, akik külföldi egyetemeken dolgozva, esetleg egy külföldi ösztöndíjat elfogadva tartottak online órákat oroszországi diákoknak is. Az ilyen oktatók egy részét egyébként már „külföldi ügynöknek” is bélyegezték, és könnyű belátni, hogy miért tartják őket különösen veszélyesnek az ifjú orosz elmékre.
Akik maradnak, és továbbra is tarthatnak órákat, azok pedig egyre jobban kell vigyázzanak arra, mit mondanak. A rendszer egyik leghűbb oszlopaként számon tartott, elsősorban a jövő diplomatáit képző Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (amelyet szokás csak IMO-ként is emlegetni) például arról számoltak be a diákok, hogy mind ők, mind az oktatók már csak legfeljebb négyszemközt mernek politikáról, és különösen a háborúról, pardon „különleges katonai műveletről” beszélgetni.
De ez még nem volt elég: áprilisban egy Telegram-csatorna jelent meg az orosz közösségi oldalon, amelyen sorra jelentek meg a háború- és rendszerellenesnek kikiáltott diákok és tanárok névvel ellátott fényképei, mint „a liberális nácizmus büszke arcai”. A csatorna – névtelen, állítólag korábban az intézményben tanult – üzemeltetői szerint céljuk az, hogy „kitöröljenek” mindenkit, aki ellenzi a háborút és közben az állami szférában szeretne elhelyezkedni, vagy aki most is fizetést kap az államtól.
„Biztosra akarunk menni, hogy mindenki megkapja az üzenetet, hogy nem mocskolhatod az országunkat, miközben állami alkalmazott akarsz lenni. Ha most nem támogatod Oroszországot, akkor a szankciókat támogatod, olyan intézkedéseket, amelyek mindenekelőtt az oroszok életét teszik rosszabbá”
- magyarázta el a csatorna egyik adminisztrátora a céljaikat.
Hasonló kipécézések, megfélemlítések több helyen is előfordultak, több diákot pedig ki is csaptak egyetemekről, mert részt vettek háborúellenes megmozdulásokon, miközben a hivatalos propaganda az oktatás minden szintjét elárasztotta. A plakátok és szórólapok mellett az egyetemek rektorait már néhány nappal a háború kitörése után arra kötelezték, hogy előadásokat szervezzenek a diákoknak a „hamis hírek elleni harcról”. Ezeken a néha a rendes órák mellett, néha azok helyett megtartott előadásokon aztán Putyin beszédeiből idéztek, felvilágosították a diákokat arról, hogy a „náci Ukrajna” miért fordult Oroszország ellen, és általánosságban is felmondták az orosz propaganda állításait a kialakult helyzetről.
Mindezzel párhuzamosan tömegesen mondják fel az orosz és a nyugati felsőoktatási intézmények közti kutatási és egyéb együttműködéseket, ösztöndíjas programokat, ezzel a megmaradt nyugati kapcsolatait is felszámolva az intézményeknek.
Példamutató példastatuálás
Ha a fentiekhez még hozzávesszük, hogy a hírek szerint tisztogatások zajlanak a rendszer leghűbb oszlopának tartott FSZB-nél, illetve a hadsereg vezetésében is, akkor elég egyértelmű, hogy a putyini rendszer jóval közelebb lépett a sztálinista diktatúra világához, és Oroszországban ma már legfeljebb négyszemközt, vagy legszűkebb családi körben tanácsos a rendszerrel szemben bámennyire is kritikus gondolatot megfogalmazni, aki pedig nem illik bele a „tiszta orosz ember” eszményképébe, az jobban teszi, ha ezt eltitkolja.
Mfor-vélemény
Magyar olvasóként talán egyes pontokon áthallásosak lehettek a fenti sorok. Sokan, sokszor leírták már, hogy Orbán Viktor és a NER elég erőteljesen követte a putyini példát számos tekintetben, és ha a fenti fő célpontokat (LMBTQ emberek, független sajtó, civil szervezetek, felsőoktatás) végigvesszük, akkor ezek a migránsok kivételével a NER elmúlt éveinek fő támadási irányait is kijelölik. Ugyan a régi-új magyar kormánynak a háború kérdésében valamennyire vissza kellett fordulnia a moszkvai úton, azért e vonalakon még követheti Putyint – és nem úgy tűnik, hogy nem tervezi követni. A homoszexualitást a pedofíliával összemosó „családvédelmi” törvény élharcosának köztársasági elnökké emelésével, a Klubrádió vagy éppen nemrég a Tilos rádió megszüntetésével, az egyetemek alapítványokba szervezésével, vagy az SZFE esetében nyílt átvételével, a civil szervezetek elleni kampányokkal hazánk is szorosan követte a putyini rendszert az elnyomás fokozásának útján. Most Putyin még tovább lépett, és hát tudjuk: Magyarország előre megy, nem hátra.
