Luxusingatlanokat vásárolgatnak szerte Európában a Magyar Nemzeti Bank alapítványai, amelyek már évek óta költik a magyar emberek pénzét többek között drága műkincsekre is – írja a Demokratikus Koalíció (DK) a lapunknak elküldött közleményében.
Amely így folytatódik: tehát zajlik a vagyonkimentés, az utolsó körös lopás, mielőtt Matolcsy György idén távozik az MNB elnöki székéből. De ne legyenek kétségeink: a Fidesz által kinevezett új jegybankelnök (Varga Mihály volt pénzügyminiszter – a szerk.) is folytatni fogja az államvagyon kilapátolását.
Ezért a Demokratikus Koalíció a kormányváltás után, az új demokratikus kormánykoalíció tagjaként államosítani fogja, majd teljeskörűen át fogja világítani az MNB alapítványait, és ha kell, akkor a magyar állam erejével szerezzük vissza az emberektől ellopott közvagyont! – zárul a Gyurcsány Ferenc által elnökölt párt közleménye.