Az elmúlt másfél évben az energiapiacon komoly felfordulást láthattunk, ami Európa-szerte arra ösztönözte a vezetőket, hogy újragondolják és akár némileg átszabják az energiapolitikájukat. Úgy tűnik, a szakmai munka Magyarországon is elkezdődött, és jelzésértékű, hogy önálló minisztériumot kapott a terület. Ugyanakkor annak is vannak jelei, hogy az energetikai tárca mozgástere meglehetősen szűkre szabott: gúzsba köti többek között a rezsicsökkentési rendszer és az energiafaló gyárakat hazánkba csábító iparpolitika. Arról nem is beszélve, hogy a kormány orosz orientációja is számos ponton érinti a szakmai kérdéseket, úgy, hogy akár az orosz gázszerződések, akár az új atomerőmű az Energiaügyi Minisztérium helyett a külügyi- és külgazdasági tárcához tartozik.
Lantos Csabának az lenne a feladata, hogy lehetőség szerint a költségvetést minél kisebb mértékben terhelve fenntartsa, esetleg kiterjessze a rezsicsökkentési rendszert. Szintén minimális költséggel, a „soha meg nem érkező” uniós forrásokra támaszkodva felfejlessze a hazai energetikai infrastruktúrát a következő évek egyre nagyobb ipari fogyasztására. De közben lépjünk előre a zöldenergia területén is, ami részben az uniós vállalások, részben az idetelepülő gyárak igényei miatt is szükségszerű lenne. Ha mindez nem lenne elég, akkor a döntések során figyelembe kellene venni, hogy ne hozzanak lakossági szempontból népszerűtlen döntéseket, amely tovább erodálja a Fidesz szavazótáborát. Hab a tortán, hogy az oroszokkal kötött és a közvélemény által nem ismert, ám egyes tények alapján hazánk számára nem feltétlen kedvező megállapodásokat (például, hogy a piaci árnál drágábban vásároljuk a földgázt) is figyelembe kellene az energiapolitikának venni, meg persze a kormányközeli vállalkozók privilégiumait is tiszteletben kellene ugye tartani. A fentiek alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy olyan keretrendszerben kellene a magyar energiastratégiát megújítani és azt végrehajtani, aminek a végeredménye biztosan nem lesz optimális. Arról nem beszélve, hogy a közelmúltban, amikor a miniszter a napelemes elszámolások módosítása kapcsán „aknára futott”, a kormányfő gyorsan kihátrált mögüle.
Adott tehát egy meglehetősen kusza alapszituáció, amelyen a minisztérium a közelmúltban megpróbált sikertelenül módosítani. Attól persze, hogy az éves szaldó rendszer nem szűnt meg, önmagában még nem oldódott meg semmi, hiszen 2024-től ennek alkalmazására már nem lesz mód; akik a jövő évtől éptettnek ki háztartási naperőművet, azok már bruttó elszámolás alá kerülnek. Az pedig még kevésbé lesz ösztönző, hiszen a lakosság esetén alkalmazott (kilowattonként) 5 forintos átvételi ár olyan alacsony, ami miatt a beruházások megtérülése nem értelmezhető.
Ez pedig már csak azért is gondot jelent, mert a jövőre vonatkozólag igen ambiciózus tervei vannak az országnak. A korábbiakhoz képest a Nemzeti Energia- és Klímaterv kétszeres beépített teljesítménnyel számol a következő évtized elejére, ami azt jelenti, hogy a 2030-ra várt 6 GW összes kapacitáshoz képest immár 12 GW-ot szeretnének elérni. Természetesen ebben igen jelentős szerepet játszanak majd a nagy naperőművek, ám vélhetőleg a lakosság által megvalósított beruházásokról sem akarnak lemondani, hiszen ezek most is az ilyen típusú kapacitások 40 százalékát teszik ki.
A Mavir augusztus 1-re vonatkozó adatai szerint jelenleg 222 ezer háztartásban van napelemes rendszer, amelyek teljes kapacitása 2 GW-ot tesz ki, ez önmagában megfelel a Paksi Atomerőmű névleges kapacitásának. (Azt érdemes hozzátenni, hogy miután a napelemek időjárás és napszaktól függően képesek működni, így valójában az atomerőmű jóval több energiát képes termelni. A szakemberek jellemzően azzal számolnak, hogy a névleges kapacitás nagyjából ötödét képesek a napelemek megtermelni). Az ipari méretű erőművekkel együtt pedig a Mavir augusztusi adatai szerint a teljes kapacitás immár 5116 MW. (Az Energiaügyi Minisztérium szeptember 15-én azt közölte, hogy 5200 MW-nál járunk.) Ráadásul akár az ipari, akár a lakossági beruházásokat nézzük, komoly mennyiség "várakozik", így a közeljövőben akár a korábban 2030-ra várt 6000 MW-ot is elérheti a hazai kapacitás.
A lakossági naperőművek esetében persze kulcskérdés a megtérülés, hiszen ennek hiányában vélhetőleg csak nagyon kevesen fognak ilyen beruházásba a jövőben. Az Energiaügyi Minisztérium hétfőn azt közölte, hogy a napelemes szervezetekkel folytatott megbeszélések eredményeként a napelemes pályázatok nyertesei mentesülhetnek a bruttó elszámolás alól, és a kormányzati szándék szerint szintén éves elszámolásban működhetnek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át. (Annak ellenére, hogy a beruházások egy része várhatóan 2024-ben valósul meg.)
Szakmailag ennél sokkal érdekesebb ugyanakkor a minisztérium közleményének az a mondata, mely szerint:
a bruttó elszámolás kapcsán közös nevezőként fogalmazódott meg, hogy az adminisztratív átvételi ár szintje mellett lényeges szempont az is, hogy a napelemes termelők piacra lépése lehetővé váljon.
Ez ugyanis jelzi azt, hogy a minisztérium is tisztában van vele, hogy a rezsicsökkentési rendszer keretében meghatározott 5 forintos áramár nem tartható. Amennyiben a lakossági napelemekben termelt áramot is piacra engednék, az úgy is értelmezhető, hogy a rezsicsökkentés rendszerét kezdenék el lebontani. Nagy kérdés persze, hogy a kormány ehhez hajlandó-e asszisztálni? A szakemberek ugyanakkor jó ideje azon az állásponton vannak, hogy a takarékoskodásra ösztönző és a szociális szempontokat jobban figyelembe vevő rendszernek sokkal több értelme lenne, mint görcsösen ragaszkodni egy olyan szisztémához, amelyet tavaly nyáron félig a kormány is elengedett.
Egy másik aspektusa is van a termelés piaci áron történő átvételének (nem feledve, hogy ez csak az új kapacitásokra vonatkozna), hiszen az MVM számára a nagyon olcsón átvett áram igen jól jön, ezzel ugyanis jelentősen tudja a társaság csökkenteni a rezsicsökkentett árak miatt keletkezett veszteségét. Sőt, hozzátehetjük, hogy ez és a megemelt rendszerhasználati díj is hozzájárult ahhoz, hogy a társaság első féléves eredménye vaskos, 200 milliárd forintos nyereséget mutatott.
Persze az is nagy kérdés, hogy a bruttó elszámolás keretében milyen piaci árra számíthatnak az érintettek, hiszen az idei évben voltak olyan napos hétvégi időszakok, amikor „túlcsordult” a termelés, és extrém esetben még mínuszos is volt az ár. Összességében ugyanakkor az feltételezhető, hogy a nagy energiaigénnyel rendelkező új üzemek miatt hétköznapokon biztosan szükség lesz a megtermelt energiára.
Ha megnézzük a tőzsdei árakat (amelyeket persze aligha fognak a háztartási erőművek tulajdonosai megkapni), akkor azt láthatjuk, hogy idén nagy átlagban 80-90 euró volt megawattóránként az ár, ami 30-36 forint körüli kilowattórás értéknek felel meg. Szakértők szerint, ha 30 forint körüli árat kapnának a „kistermelők”, akkor egy még elfogadható, 14-15 év alatt megtérülő beruházást jelentene egy 5 kWp kapacitású háztartási rendszer kiépítése.
Véleményünk szerint a minisztérium álláspontja is azt jelzi, hogy a politikai vezetés is tisztában van azzal, hogy a támasztott feltételek – ebben az esetben a rezsicsökkentett ár – tarthatatlan, az ugyanakkor nem látható, hogy a gazdasági racionalitás vagy a vélelmezett politikai érdek lesz erősebb ebben a kérdésben.
