2p

A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést.

Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra a múlt heti árstoprazzia eredményeiről beszámolva hangsúlyozta, hogy az alapvető élelmiszerek áraira vonatkozó előírásokban "nincs bocsánat", a szabályok azért vannak, hogy senkinek "ne üres kosárral kelljen hazamennie". A fogyasztóvédelmi ellenőrzés 468 boltra terjedt ki, csupán 99 üzletben nem találtak jogsértést.

Az árstoppal kapcsolatos jogsértések esetén akár 3 millió forintig is terjedhet a bírság. Fotó: Depositphotos
Az árstoppal kapcsolatos jogsértések esetén akár 3 millió forintig is terjedhet a bírság. Fotó: Depositphotos

A kormányszóvivő hozzátette, hogy a kereskedők számíthatnak állami segítségre, a kistelepüléseken működő üzletek már két körben, önerő nélkül kérhettek vissza nem térítendő támogatást a működési költségeikre. Hamarosan megjelenik a hentesüzletek pályázata 4,5 milliárd forintos keretösszeggel, a kisboltokhoz hasonlóan akár 3 millió forintot is kaphatnak.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a múlt heti ellenőrzések során 369 esetben kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni. 103 alkalommal már a helyszínen megállapították a készlethiányt, többször az árstophoz kapcsolódó tájékoztatást nem találták megfelelőnek, illetve adatszolgáltatást kellett kérni a kereskedőktől, mert nem tudták igazolni, hogy minden rendelkezésnek megfelelnek - mondta Kupecki Nóra.

Hozzátette, hogy az árstoppal kapcsolatos jogsértések esetén akár 3 millió forintig is terjedhet a bírság, ismételt jogsértés esetén legalább az előző összeg kétszeresét kell megfizetni. A múlt heti ellenőrzések így összesen akár több százmillió forintos bírsággal is zárulhatnak. A helyettes államtitkár kijelentette, hogy válságos időkben összefogásra van szükség, ezért "elfogadhatatlan és megengedhetetlen", hogy "trükköző vállalkozások" nem tartják be a szabályokat, és emiatt olcsón kapható, alapvető élelmiszerek hiányoznak a boltok polcairól.

Az árstopszabályokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések folytatódnak, a kereskedők újabb ellenőrzésekre számíthatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!