4p

És mindeközben kevesebb gyerek született.

Az előzetes adatok szerint 2021 júniusában 7621 gyermek született, és 9764-en haltak meg. 2020 júniusához viszonyítva az élveszületések száma 1,6 százalékkal csökkent, a halálozásoké 0,4 százalékkal emelkedett. 7742 pár kötött házasságot, ami 31 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket. Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. július és 2021. június között a születések száma 0,5, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 6,1 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.

2021 júniusában:

  • 7621 gyermek született, 1,6 százalékkal, 122 újszülöttel kevesebb, mint 2020 júniusában.
  • 9764 fő vesztette életét, 0,4 százalékkal, 41 fővel több az egy évvel korábbinál. A halálozások száma a jelentős tavaszi emelkedést követően visszaállt a korábbi évek júniusait jellemző szintre.
  • A halálozások száma nagyjából megegyezett az előző év azonos időszakival, miközben a születések száma kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 8,2 százalékkal nőtt, és a 2020. júniusi 1980-nal szemben 2143 fő volt.
  • Jelentős mértékben nőtt a házasságkötések száma, 7742 pár lépett frigyre, ami 31 százalékkal, 1840-nel több a 2020. júniusinál.

2021. január–júniusban:

  • 44 069 gyermek jött világra, ez 0,6 százalékkal, 280 újszülöttel kevesebb a 2020. január–júniusinál. Ezen belül januárban 9,4, április–júniusban 1,5 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.
  • A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,51 volt a 2020. január–júniusra számított 1,50-hoz képest.
  • 79 844-en haltak meg, 23 százalékkal, 15 074-gyel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,4, március–áprilisban 50, májusban 11, júniusban 0,4 százalékkal többen hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
  • A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–júniusi 20 421-gyel szemben 35 775 fő volt, ami 75 százalékos emelkedést jelentett.
  • 31 765 pár kötött házasságot, ez 19 százalékkal, 4991-gyel több az egy évvel korábbinál. 
  • Január–februárban 7,0 százalékkal kevesebb, ezt követően márciusban 5,2, áprilisban 29, májusban 49, júniusban 31 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.
  • Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 16,6 halálozás jutott. Az élveszületés közel azonos, a halálozás 3,2 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–júniusinál, ennek következtében a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,4 ezrelékre emelkedett. 2021 január–júniusában ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A házasságkötési arányszám 6,6 ezrelék volt, ez 1,1 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva.

  • A születések száma Budapesten (8,1 százalék), Észak-Magyarországon (0,6 százalék) és Pest régióban (0,2 százalék) csökkent, a többi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Közép-Dunántúlon (7,2 százalék), a legkisebb Észak-Alföldön (0,3 százalék) volt.
  • A halálozások száma az összes régióban nőtt: a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal Dél-Dunántúlon, a legkevésbé, 17 százalékkal Budapesten.
  • A természetes fogyás a halálozások számának a születéseknél nagyobb mértékű emelkedése miatt az összes régióban nőtt: a leginkább Pest régióban (138 százalék) és Észak-Alföldön (107 százalék), a legkisebb mértékben Közép-Dunántúlon (52 százalék) és Dél-Alföldön (54 százalék).
  • A házasságkötések száma az összes régióban emelkedett: a legjelentősebben, egyaránt 26 százalékkal Nyugat- és Közép-Dunántúlon, míg a legkevésbé, 8,4 százalékkal Budapesten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!