2p

A miniszter szerint megindulhat a tényleges építkezés.

Aláírták a paksi bővítés módosított kivitelezési szerződését, ezzel lezárult a projekt előkészítési szakasza, és második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter megint felmondta a leckét:  aki a bővítés ellen van, az nemzetellenes. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter
Szijjártó Péter megint felmondta a leckét: aki a bővítés ellen van, az nemzetellenes. Fotó: Facebook/Szijjartó Péter

A tárcavezető videohívás keretében tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével és személyesen fogadta Alekszandr Merten projektigazgatót, az orosz Roszatom atomerőmű-építéssel foglalkozó vállalatának alelnökét. A projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatójukon a miniszter kritikus nemzeti érdeknek nevezte az újabb nukleáris reaktorblokkok építését, amelynek terén fontos mérföldkő jött el.

Rámutatott, hogy ezen beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.
   
Kiemelte, hogy Pakson napi 24 órában zajlanak a résfalazási munkálatok, 467 méternyi már megépült, emellett megkezdődik a hatos blokk alatti talajkitermelés is, és nagy erőkkel folyik a további tervezés. Illetve folyamatos a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és a talajszilárdítás is megindulhat ősszel. Szijjártó Péter ezt követően arról is beszámolt, hogy folynak a pénzügyi teljesítések, az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották.(MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!